Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A GVH szabálytalanul bírságolta meg kartellezésért a Nitrogénműveket. A vállalat már visszakapta a befizetett bírságot és a kamatokat, a versenyhivatal újra lefolytatja az eljárást.
A Kúria megtagadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felülvizsgálati kérelmének befogadását, mivel az ügy nem vetett fel felsőbírósági iránymutatást igénylő jogkérdést – tette közzé a legfelsőbb bíróság. Ennek megfelelően nem volt indokolt a rendkívüli jogorvoslati eljárás lefolytatása.
A GVH azt követően kezdeményezett eljárást a Kúrián, hogy a Fővárosi Törvényszék tavaly ősszel megsemmisítette a versenyhivatal 2021-es határozatát, amellyel kartellezés miatt 11 milliárd forintos bírságot szabott ki a Nitrogénművekre.
Az ítélet megállapította, hogy a GVH határozata jogszabálysértő volt, ezért azt hatályon kívül helyezte. A döntés értelmében a Törvényszék a GVH-t új eljárás lefolytatására kötelezte. A Nitrogénművek által korábban befizetett bírságösszeget és annak kamatát a GVH már kifizette, a GVH a megismételt eljárást már elindította.
A szóban forgó határozatot megelőző vizsgálat során a GVH arra jutott, hogy a Nitrogénművek és a cégcsoporthoz tartozó egyéb cégek, illetve más vállalkozások éveken keresztül jogsértően törekedtek a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon – vagyis kartelleztek. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő elismerte a jogsértést. A GVH rekordösszegű, összesen 14,1 milliárd forintos bírságot szabott ki a kartellezőkre. Ebből 11 milliárd forint jutott magára a Nitrogénművekre.
A Nitrogénművek tulajdonosa, Bige László korábban és később is számos alkalommal és élesen kritizálta a Fideszt és személyesen Orbán Viktort. 2021-ben, a bírság kiszabása után a Szabad Európának arról beszélt, hogy
az ellene zajló támadások mögött Csányi Sándor agrár-nagyvállalkozó (az OTP elnök-vezérigazgatója) áll, Orbán Viktor miniszterelnök támogatásával.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.