Raskó: Több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott már a száj- és körömfájásjárvány

Az agrárközgazdász szerint a kormány késve lépett fel a vírus kezelésénél.

  • HVG HVG
Raskó: Több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott már a száj- és körömfájásjárvány

Összesen már több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott az eddig négy szarvasmarhatelepet megfertőző ragadós száj- és körömfájásvírus, vélekedett a Népszavának adott interjújában Raskó György.

Mint ismert, a betegség miatt eddig már több mint nyolcezer állatot kellett leölni a kisbajcsi, nagybajcsi, darnózseli és dunakiliti gazdaságokban. Az agrárközgazdász elmondása szerint egy tejelő tehén értéke mintegy 800 ezer forint, a vemhes üszőké is legalább ennyi, a kárérték ennyiből 6,4 milliárd forint, de itt még nincs vége.

Raskó szerint a tejtermelés is kiesik ugyanis minimum 8-10 hónapra, de akár egy évre is. Nyolcezer tejelő tehén éves szinten 70-75 millió liter tejet termel, ennek piaci értéke 15-16 milliárd forint. De fizetni kell a dolgozókat, tb-járulékot, hitelkamatokat, ezek további sokmilliárdos tételeket jelentenek a szakember szerint.

Épp helyrebillent volna a húsipar, amikor kitört a száj- és körömfájás járvány

Egyelőre a marhatelepeken pusztít a kór, de a sertésexportot már így is korlátozzák, ráadásul meg kell küzdeni a madárinfluenzával is.

Raskó úgy véli, a kormány késlekedve lépett a vírus kezelésénél, a szigorú telepellenőrzést és az állatszállítási tilalmat rögtön a járvány észlelésekor el kellett volna rendelni, ami akkor nem történt meg. Erre utal az, hogy a vírussal érintett régióban még két héttel később is történt állatfuvarozás az M1-es autópályán, nyitott szállítóeszközökön, ahogy ez közösségi médiás videón is látható. Emellett az egyik fertőzött gazdaság hígtrágyáját kiöntötték a földekre. Ez Raskó szerint felelőtlenség, mert így a vírus még évekig fertőzni fogja a környéket.

Raskó az élelmiszer-inflációról is beszélt, azt mondta, a 2021-ben bevezetett, már 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadó idén mintegy 200 milliárd forint többletkiadást jelent a hazai vásárlóknak, a NETA-nak nevezett népegészségügyi termékadó pedig idén már 100 milliárd forint felett lesz. Az agrárközgazdász szerint a kiskereskedelmi különadó megszüntetésével és az élelmiszerekre vonatkozó 5 százalékos áfával már 10-15 százalékos csökkenést lehetne elérni az élelmiszerek árában.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.