Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lázár János szerint jelenleg Magyarországon nincs olyan vasúti fővonal, amelyet ne ért volna kár. A politikustársaitól a miniszter fegyverszünetet kért.
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja, soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét” – közölte Lázár János építési és közlekedési miniszter a MÁV–Volán-csoport Havária Központjából hétfőn. – „Jelen pillanatban Magyarországon nincs olyan vasúti fővonal, amelyet kár ne ért volna” – tette hozzá.
„Elsősorban fák dőltek a vasúti pályára, leszakítva a felsővezetékeket. A közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet” – mondta. Ennek a menetrendje, hogy először a fővonali akadályokat hárítják el, miközben az összes szabad autóbuszt mozgósították, jelenleg 200 busz segíti a közlekedést az országban.
Egy klasszikust is idézett, azt mondta, senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, de türelmet kér. Azt is hozzátette: „A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat.”
Kedden ismét komoly viharok várhatók:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.