Bezár a Puskin mozi kávézója
A Resto Puskinnak március közepéig kell távoznia, a bérbeadó új pályázatot írt ki.
A Resto Puskinnak március közepéig kell távoznia, a bérbeadó új pályázatot írt ki.
HVG
Elemzők 8 és 20 milliárd dollár közé teszik csak a biztosított károk mértékét, nagyot drágulhat a majd biztosítási díj is emiatt. A teljes kárösszeg bőven meghaladhatja az 50 milliárd dollárt.
HVG
A milliárdos és társának cége, amely az FC Kosice focicsapat résztulajdonosa is, a közbeszerzést már kiírta.
HVG
Nemzetbiztonsági okokat emleget a romániai energiaügyi miniszter az MVM felvásárlási szándékával kapcsolatban, aminek célja a második legnagyobb romániai gázcég.
HVG
Az autófinanszírozásnak köszönhető, hogy pozitív eredményt ért el 2024-ben a magyarországi lízingpiac – erről számoltak be az ágazatot képviselő szereplők egy kerekasztal-beszélgetésen. Az agráreszközök piacán ugyanakkor visszaesés tapasztalható, a szereplők borúlátóak a következő évet illetően. A személyautók esetében a károsanyag-kibocsátási kvótáknak való megfelelés nehezíti a piaci szereplők helyzetét.
Merkantil Bank Zrt.
Thierry Breton szerint az EU nem próbálja cenzúrázni a techmilliárdos beszélgetését a német szélsőjobboldali párt társelnökével, Alice Weidellel.
HVG
Mark Zuckerberg lépése, hogy megszünteti a tényellenőrzést az USA-ban, a hivatalba lépő elnök közösségi médiáról vallott nézeteit tükrözi, és óriási veszélyekkel jár - figyelmeztet Haugen.
HVG
A techmilliárdos szerint a szintetikus adatokra támaszkodó önálló tanulásra kellene áttérni, bár egyesek arra figyelmeztetnek, hogy ez a nyelvi modellek összeomlását okozhatja.
HVG
Az elsődleges részvénykibocsátást április 20-ig, azaz húsvétig szeretné lezárni a kínai vállalat. Kérdés, hogy a kínai és a brit tőzsdefelügyelet mit szól ehhez.
HVG
Khalaf Al-Habtoor dubaji üzletember felmondta a vezetői szerződést az üzemeltető Marriott-tal, az épület homlokzatáról már le is került a felirat.
HVG
Hulladékgazdálkodásban kaphat szerepet Schatz Péter új cége.
HVG
Három részre osztanák a világot: egyes országok szabadon hozzáférnének, másokat korlátoznának benne, Oroszország és Kína pedig egyáltalán nem részesülhetne belőlük.
HVG
A kormány véget vet az eddigi közterületi reklámszigorításnak, egy új kormányrendelet szerint hirdetni gyakorlatilag bármin lehet.
Az MSZP frakcióvezetője szerint az állami cég a Mátrai Erőmű megvásárlásakor engedély nélkül fizetett ki hitelkiváltásként Mészáros Lőrinc érdekeltségének 5 milliárdot.
HVG
Még ismeretlen a vevő kiléte, de Jellinek Dániel ingatlanmágnás cégcsoportjának elővásárlási joga volt.
Egy átnevezés is megerősíti, amit korábban sejteni lehetett.
HVG
Biztosan vannak, akik csodálkozva húzzák fel a szemöldöküket, amikor arról hallanak, hogy vannak olyan munkahelyek, ahova a dolgozók szeretnek bejárni. Vannak olyan munkahelyek is, amelyek odafigyelnek arra, hogy a munkatársaik, kollégáik igenis jól érezzék magukat abban a napi 8 órában, amit ott töltenek.Legújabb podcastunkban arról beszélgetünk, hogy milyen az, amikor egy munkahely gondoskodó.
Az Év Gondoskodó Munkahelye Díj
A vállalat vezetője korábban megígérte, hogy rendet tesz a gyorsétteremlánc háza táján, miután a BBC két évvel ezelőtt több száz visszaélést hozott nyilvánosságra.
hvg.hu
Egy kis-és középvállalkozás zöldülésének folyamatában fontos mérföldkő az, amikor a működéséhez szükséges energiát már fenntartható energiaforrásokkal tudja biztosítani. Ennek egyik módja a származási garanciával ellátott zöldáram vásárlása, ami a környezetvédelmi szempont mellett üzleti hasznot is biztosít a felhasználónak. De nézzük, mi a zöldáram, hogyan szerezhető be, és milyen előnye származhat belőle egy vállalkozásnak?
E.ON