Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye
Noha a műsor követői botrányosnak tartják a történteket, többségük feltehetően így is nézni fogja az utolsó részt.
Noha a műsor követői botrányosnak tartják a történteket, többségük feltehetően így is nézni fogja az utolsó részt.
hvg.hu
Pest megyében 247 praxis üres, Budapesten 191 rendelőben nincs orvos. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara volt elnöke jelezte, hogy országszerte 940 orvosi praxis betöltetlen, 114-gyel több, mint tavaly. Eközben a lakosság az egészségügyi kiadásának 25 százalékát saját zsebből fizette, ami jóval több, mint az EU-átlag.
hvg.hu
Három olyan gigaberuházás indul el 2025-ben – a BMW, a CATL és a BYD gyára is termelni fog több év előkészítés után –, amely közül már egy is nagyot lökne a gazdasági teljesítményen, hát még a három egyszerre. Az MNB kiszámolta, hogy ez mennyivel dobja meg a magyar gazdaságot az új évben, és azt is, hogy mennyire fogja a három üzem növelni a GDP-t és a foglalkoztatottságot egészen 2030-ig.
Lekordonozták a Halászbástyát, hogy pénzt szedjenek a dunai panorámáért, aztán a közfelháborodás elsöpörte az egészet. Történelmi csúcsra ért a magyar háztartások eladósodottsága, miközben milliárdokat pumpálnak az Eximbankba. Egyre furcsább Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye, Tiborcz István győri üzlettársa deszkával és cukorkával repül rá Paksra, Nagy Márton testvérének köre meg napelemparkot épít. Merre lesz a Mere? Ez a HVG első heti gazdasági összefoglalója 2025-ben.
A hulladékkoncesszió nyertesének döntése nyomán a Viridis-Pannonia Nkft. helyett január elsejétől a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. látta el a hulladékgazdálkodási feladatokat, a helyiek azonban folyamatosan demostráltak a döntés ellen, amelyet a térség fideszes képviselője is kritizált. A Mohu végül megállapodott a helyi céggel, 2025-ben még biztos ők ürítik a kukákat.
HVG
A kínai villanyautókat sújtó uniós büntetővámok miatt a nagy gyártók váltottak a tisztán elektromos autókról. A hibrideknél élesedő árverseny tovább nehezíti a már most is szenvedő európai autószektor helyzetét.
Tiszóczi Roland
A távozó pénzügyminisztert éltető szinte összes példa a 2000-es és a 2010-es évekből származik.
HVG
Az épülethez 2,5 hektáros telek tartozik, az ára sok milliárd forint lehet.
hvg360
Alig egy napot élt meg a Halászbástya elé felállított kordon, amivel a bevételeit növelte volna a Budavári Önkormányzat. A pesti panorámát gyászosan fekete leplekkel eltakaró lezárást akkora felháborodás övezte, hogy a felállításáról szóló önkormányzati javaslatot eredetileg jegyző Böröcz László I. kerületi polgármester egy nap után eltávolíttatta. De mivel járhatott volna, ha marad, és milyen problémákra hívja fel a figyelmet a történet?
A japán Nippon Steel megvette volna a US Steelt.
HVG
A svájci-ír tulajdonú Fornetti csaknem teljes vezetősége lecserélődött.
HVG
Gyakorlatilag nem maradt a Postán kívül magyar cég a csomagkiszállítási szegmensben – a konszolidáció éve volt 2024 magyar a piacon, több kisebb céget is bekebeleztek a tőkeerős nemzetközi szolgáltatók. A közel hatezer automata több mint 80 százaléka két nagy szereplő kezében összpontosul.
A paksi önkormányzat már el is adta a gigaberuházás melletti telket.
HVG
111 ezer magyar dolgozik külföldön.
hvg.hu
Paár Attila új cége akár komolyabb paksi bevetésre is kész lehet, sok tevékenységi köre van.
HVG
Meglehetősen furcsa Mészáros Lőrinc exvejének kartellügye. Amely egyébként Mészáros Ágnes kartellügye is, 2022-ben, a válás előtt még érdekelt volt férje cégében. A szóban forgó közbeszerzést Mészáros Lőrinc érdekeltsége nyerte, a kartellező exvő ajánlata a bírálatig sem jutott. A legfurcsább, hogy az amúgy közbeszerzésbajnok Homlok Zsolt miért pont a válás környékén "buktatta le magát". Gyanítható, hogy a jogállam kicsavarásával kiosztott NER-büntetésről van szó.
Még mindig nem nyújtottak be kérelmet, hogy boltot nyithassanak.
HVG
Korszerű üzem és konyha, vendéglátó helyiség és egy lakás. Nem is tűnik soknak az ár.
HVG