Megkezdődött Mészáros Lőrincék válópere
Szerda reggel a Budai Központi Kerületi Bíróságon volt jelenése a házaspárnak.
Szerda reggel a Budai Központi Kerületi Bíróságon volt jelenése a házaspárnak.
hvg.hu
Kína tilalmat hirdetett az afrikai sertéspestis megjelenése miatt a német sertéshúsokra. Az ázsiai ország legnagyobb beszállítójának árui a magyar piacra is bezúdulhatnak, ami letörheti az árakat, és ez nem mindenkinek jó.
hvg.hu
A 800 millió forintos tenderen korábban három cég is nyert, de végül mégis a Duna Aszfalt járt jól vele.
hvg.hu
Száraz István egy másik cégén keresztült szerzett irányítást a Gemil Pharma Zrt.-ben.
hvg.hu
Az ITM államtitkára szerint soha nem látott méretű források érkeznek a magyar gazdaságba a vállalkozások fejlesztésére.
MTI
Az ingyenes képzés során a fotó- és videókészítéssel, továbbá a közösségi médiával is megismerkednek a tanulók.
hvg.hu
Az MNB ügyvezető igazgatója szerint a törlesztések ütemezése lehet az egyik könnyítés a moratórium lejárta után.
hvg.hu
A jelentkezők nagyon szeretnék már tudni, hogy milyen tényleges szakképzések követik az állami informatikai alapozót, mivel annak záróvizsgája már lezajlott. Egyelőre viszont csak az derült ki, hogy az előfeltétel még egy kompetenciamérés, illetve az, hogy a résztvevők a képzéseken munka mellett nem fognak tudni részt venni.
Kutatás bizonyítja, hogy mennyi minden múlik a vezető hozzáállásán.
hvg.hu
A júniusi adatokhoz képest van némi emelkedés, de az előző évhez viszonyítva komoly a visszaesés az építőiparban.
hvg.hu
Gyenge volt az idei hazai búzatermés, a malmok szeptemberben árat emelhetnek.
hvg.hu
A MÁV a vonatokon a Készenléti Rendőrséggel, a polgárőrséggel és a vagyonőrökkel együttműködve ellenőrzi a maszkviselés betartását.
hvg.hu
Január 1-től kötelező lesz biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét.
MTI
A karanténidőszak első másfél hónapjában több mint 50 ezer új magyar vásárló jelent meg az interneten, ám nem mindenki volt elégedett az új vásárlási formával.
hvg.hu
Szijjártó Péter személyesen adta át a Hell szikszói beruházásának felét megfinanszírozó támogatási okiratot.
hvg.hu
Október végéig kellene kiderülnie, hogy biztonságos-e az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű ellenanyaga.
hvg.hu
Az állami kockázatitőke-alap, a Hiventures elindította a nagyvállalati finanszírozási programját.
MTI
Az Amazon nem akarja megkockáztatni, hogy fennakadások legyenek a házhoz szállításokban.
hvg.hu
Nem meglepő, hogy a koronavírus a turisztikai szektorban okozta a legnagyobb károkat.
hvg.hu
Négy év alatt 14 milliárd forint osztalékot fizetett tulajdonosainak az állami koncesszióban működő dohányboltellátó, eközben az államnak 2 milliárd forint koncessziós díjat juttatott. A nemzeti trafikokat felügyelő állami cég némi nyereséget tudott produkálni a dohánykövető rendszernek köszönhetően.