Gyorsvasút épülhet Budapest és Kolozsvár között
Az újonnan kiépülő vasúti pálya 250-350 km/h-s sebességet is lehetővé tehet.
Az újonnan kiépülő vasúti pálya 250-350 km/h-s sebességet is lehetővé tehet.
hvg.hu
Ez 21 százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti adat.
MTI
Egy villamos távvezeték kiváltása az oka annak, hogy vélhetően fél éves csúszással adják majd át a Cegléd és Abony közötti szakaszt.
hvg.hu
A technológiai vállalatoknak köszönhetően az elmúlt 2 évben a háromszorosára nőtt a cégek által vásárolt tiszta energia.
hvg.hu
Minden a húsgolyóval kezdődött!
hvg.hu
Bár rengeteget eladnak belőle, a szakértők szerint nem előzi meg hatékonyan a koronavírus terjedését.
hvg.hu
További jelentős lépéseket tesz a sportóriás a fenntarthatóbbá válásban.
hvg.hu
Vezető pozíciójú gazdasági szereplőket kérdezett a HVG Extra Business arról, mi tesz valakit kiemelkedő vezetővé. Cikkünkben ebből a gyűjtésből szemezgetünk néhány gondolatot.
HVG Extra Business
Maximális sebességet ígért a hálózatán, pedig azt csak egy szűkebb előfizetői kör érhette el. Ha kompenzálja a fogyasztókat, kevesebbet kell fizetnie. A Magyar Telekom a döntést jogorvoslattal nem támadta meg, a megállapított jogsértést azonban nem ismeri el.
MTI
Több millió amerikai küldi vissza ingyenesen a nem tetsző karácsonyi ajándékokat, amelyek egyrészt a szemétdombot kötnek ki, másrészt visszaküldésük óriási környezet-szennyezéssel is jár.
hvg.hu
Szíjj László cége, a Duna Aszfalt a kongói bányavidék és egy zambiai város között épít utat.
hvg.hu
Azt írták, sem a világszemléletével, sem a kommunikációs stílusával nem értenek egyet a fitneszgurunak.
hvg.hu
Adnan Polat cégét bízta meg a külügyminisztérium alatt működő exportfejlesztési ügynökség a Türk Tanáccsal való kapcsolattartással. A vállalat 2016 óta kereskedőházakat üzemeltet Törökországban, és bár egyet a szíriai háború miatt bezár, mégis havonta tíz százalékkal magasabb díjat kap.
Márciustól kezdik telepíteni az új berendezéseket.
MTI
A porcelángyárhoz 175 millió forintért juthatott hozzá Várhegyi Attila.
hvg.hu
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér volt kommunikációs igazgatójának érkezését a rádió értekezletén jelentették be.
hvg.hu
Gyulladást okozhat az arra érzékenyeknél.
hvg.hu
Érvénytelenül mondta fel a Mahir Cityposter Kft. a HVG-vel a lap reklámozására kötött szerződést – mondta ki első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság.
hvg.hu
A Market Zrt. is készen áll arra, hogy jelentkezzen az atlétikai vb stadionjának megépítésére, újabb építőipari válság jele pedig nem látszik - erről is beszélt a cég vezérigazgatója.
hvg.hu
A problémák kezelésével csak jó lehet a cég, kiválóvá azonban a lehetőségek felfuttatásával lehet válni – vallja Jim Collins, számos nagy sikerű menedzsmentkönyv szerzője.
HVG Extra Business