Alkotmányellenes a lakáslottós törvény egy ponton
A törvény egy része az Alkotmánybíróság szerint valóban aránytalanul korlátozza a vállalkozók körét.
A törvény egy része az Alkotmánybíróság szerint valóban aránytalanul korlátozza a vállalkozók körét.
Varga Mihály azt mondta, meg fogja hallgatni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait a katát illetően.
hvg.hu
A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-ről és Vincze Balázsról van szó.
hvg.hu
Olyan fegyverekről van szó, amelyeket eddig csak két országban használnak.
hvg.hu
Márciusban tartóztatták le a legnagyobb magyar vágóhíd tulajdonosát, fél évig volt letartóztatásban, akkor óvadék ellenében sem engedték ki. A nyomozás állásáról nem árultak el részleteket a hatóságok.
hvg.hu
Az Adózóna nézett utána a szabályoknak.
hvg.hu
Váradi József szerint a hagyományos légitársaságok felelősek a környezetszennyezésért, a nyugat-európaiak pedig arrogánsak a kérdésben.
hvg.hu
A munkaerőhiány következtében egyre-másra jelennek meg a csábítóbbnál csábítóbb ajánlatok, ezzel párhuzamosan viszont egyre nagyobb HR-kihívásokkal néznek szembe a cégek. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen munkakörnyezetet tudunk kínálni a jelentkezőknek.
Kinnarps
A reziliencia – rugalmas ellenállási képesség – segítségével az egyén a nehézségek ellenére is fenntartja, illetve visszanyeri a lelki egészségét. Íme néhány tipp a fejlesztéséhez!
HVG Extra Business
Egyesületük vezetője egy háttérbeszélgetésen fakadt ki.
hvg.hu
Kocsis Máté és Bánki Erik nyújtott be módosító javalatot.
hvg.hu
A német gazdaság most megúszta a recessziót, de a korábban az egyik húzóerőnek számító autóipar nehéz helyzetben van.
Lengyel Miklós
Ha eddig bizonytalanságban érezte magát a csődeljáráson átesett Est Media négyezer kisbefektetője, most még inkább így lehet – a megmentőjükként bemutatott Delta Systems vagyonának egy részét ugyanis zárolta a NAV.
Egyelőre nem hódít a mobilhirdetés – ez is kiderül a CANnual Report elemzésből.
hvg.hu
A tanulság: a sál nem csak nyakat melegíteni jó.
hvg.hu
Most először telepszik meg külföldi autógyártó az európai gépjárműipar fellegvárában.
Lengyel Miklós
300 milligramm helyett csak 100 került bele.
MTI
A szakember szerint a 158 forintos kilónkénti ár irreális, 250-300 forint alatt veszteséget termelnek.
hvg.hu
Díjazták a dolgozóik egészségéért legtöbbet tevő magyar cégeket. Nagyvállalati kategóriában a Vodafone győzött, a közepes cégek között a Swicon Zrt., a kisvállalatok közt az Interticket Kft.
hvg.hu
A most benyújtott adótörvény-tervezetről kérdeztük Angyal József okleveles adószakértőt. A javaslatok kaptak hideget és meleget is.
hvg.hu