Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közel két hét telt el azóta, hogy váratlanul nyilvánosságra hozták a Budapest Airport privatizációs szerződését...
Közel két hét telt el azóta, hogy váratlanul nyilvánosságra hozták a Budapest Airport privatizációs szerződését, akkor azt gontolhattuk, hogy pár napon belül átrágja magát valaki a több száz oldalnyi adathalmazon és kiderül végre, valóban 500 millárd forintos, vagy még nagyobb kártérítési kötelezettséget vállalt-e az állam arra az esetre, ha bedől a Malév.
Az elmúlt években többször emlegette a sajtó azt a titkos klauzulát, mely a kártérítésről szól, legfőbb ideje volt, hogy kiderüljön, van-e ilyen, illetve mit tartalmaz a szerződés. A részleteket a hvg.hu cikkében lehet olvasni, de a lényeg az, hogy egy igen bonyolult konstrukcióról van szó, melyben nincs záradék, de a szövegből egyértelműen kiderül, mi az ábra a Malév-csőd után.
A szerződés mindkét fél érdekét szolgálta: a Gyurcsány-kormány célja a minél nagyobb privatizációs bevétel volt, amit elért, majd el is költött. A vevő pedig a rekord nagyságú vételárést cserébe valóban komoly biztosítékokat kapott, nem csak pénzügyi ellehetetlenülésének esetére, de például arra is, ha 2006-ban kormányváltás jön és Orbán Viktor - csakúgy, mint korábban - megint vissza akarja államosítani a repteret.
Ha a reptér nem fizeti a vagyonkezelői díjat, vagy nem törleszti adósságait, akkor a szerződés megszűnik. Ez léphetne életbe a Malév-csőd okozta forgalomcsökkenés után. Az azonban nem derül ki a szerződésből, hogy mekkora utasszámcsökkenés esetén hivatkozhat erre a Budapest Airport. Ilyenkor mindenesetre a BA által használt eszközök visszaszállnak az államra, cserébe az állam köteles egy meghatározott képlet alapján számolt térítést fizetni.
Ebben azonban több olyan változó is van, mely vitatható. Mert a korábban emlegetett 500 milliárd forint nem állna távol a reálistól, csakhogy a reptér a már korábban is csökkenő forgalom miatt nem hajtotta végre maradéktalanul a vállalt fejlesztéseket, ezért az összeg ma mindenképp alacsonyabb lenne, ha a reptér tulajdonosai bedobják a törülközőt. Tehát biztosan vita lenne az összegről.
A reptér tulajdonosainak terveiről egyelőre semmit se tudni, de a magyar állam nyilván nem akarna most többszáz milliót fizetni a visszaállamosításért.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.