A szerdán és csütörtökön bemutatott A cárnő című opera elsősorban Nagy Katalin életét, szerelmeit mutatja be. A zeneszerző, David Tuhmanov azt mondta, művével vissza akarta hozni az operába a dallamot, amely érzése szerint a XX. században kiveszett.
 
A történet egyszerű, mindenki számára érthető, a zene világos és sok helyütt fülbemászó. Tuhmanov könnyedén, biztos tehetséggel keveri lenyűgöző koktéllá az orosz klasszikusok és az olasz nagyopera hagyományait, az orosz népzenét, az ortodox egyházi zene, de még az operett bizonyos elemeit is.

Tuhmanovot méltó módon követni tudta a rendező, a kosztüm- és a díszlettervező, valamint a koreográfus, akik az opera és a musical, a show elemeit egyesítő, a kettő közötti határon át-átlépő, humorban, sőt, Oroszországban még ma is kissé szokatlan szexuális utalásokban sem szűkölködő, viszont a hamis, patetikus hazafiságot teljességgel nélkülöző látványosságot varázsoltak a színpadra. A díszlet fő elemei egyértelműen a Téli palotát idézik, 300 gyertya ég, és fényüket a tükrök megsokszorozzák. Ezt már csak néhány, néha megjelenő tárgy - díszes bútordarab - egészíti ki, de az orosz cári udvar minden képzeletet felülmúló fényűzését a díszlettel együtt jól érzékeltetik az aranyat csillogtató kosztümök.

Nagy Katalin cárnőt (1729-1796), akinek uralkodása alatt Oroszország nagyhatalommá vált, három énekesnő alakítja, és a történet fő szálát a Patyomkinhoz (Potemkin), Orlovhoz és Zubkovhoz fűződő szerelmei alkotják. Az énekesek kivétel nélkül remekelnek, és külön meglepetéssel szolgált a közönségnek az ifjú svéd király viszonylag kis szerepét éneklő, fiatal Oleg Rjabec kontratenor. 

A cárnő  rendezője a miskolci operafesztiválról Magyarországon is ismert Dmitrij Bertman, a megvalósítást a moszkvai Helikon Opera vállalta fel, míg a karmesteri pultnál a fiatal, tehetséges és sikeres Konsztantyin Csudovszkij állt, aki figyelemre méltó alázattal kísérte az énekeseket.
  
A hatalmas ráfordítással készült showt mindössze kétszer adták Szentpéterváron a nyáron, és most a moszkvai közönség is csak kétszer láthatta, az alkotók szerint azért, mert annyira távol áll az akadémikus művészettől, hogy sehol nem fogadják be, a Helikon Opera színpadára pedig nem fér be.