„Hagyományos filmekben a gyilkos a házban ólálkodik, az áldozat bemegy a konyhába, feltekeri a rádiót, kávét készít, felüt egy könyvet, kényelembe helyezi magát, aztán lecsap a gyilkos. Ebben a filmben is elbújik a gyilkos, csak az ágyban. Ugyanaz a szitu, annyi a különbség, hogy az ágyban kerülnek szembe egymással” - így foglalta össze a rendező, Paul Verhoeven 1992-ben az Elemi ösztönt.

A zanzából kimaradt azért pár fontos részlet: a jégvágó, egy muffvillantás, némi kokain, és Michael Douglas csupasz feneke, mely még a korabeli kritikák szerint sem volt képes versenybe szállni a képkockákon átütő női energiákkal. No, nem a finomakkal, a jinnel, ami a janggal körforgásban képes harmóniát teremteni ebben a csúnya világban. Az Elemi ösztön nőiessége más tőről fakad, alapvetően a cerkáját hegyező férfiéról. A kreátorok között ugyanis nem a nőneműek domináltak, ők csak eljátszották, amit Joe Eszterhas 13 nap alatt papírra vetett, aztán Verhoeven hitchcocki ambíciókkal felajzva filmre vitt.

Az, hogy megüti-e Sir Alfred szintjét az erotikus thrillerként erősen eufemizált, akkoriban az USA-ban 17-es karikával ellátott film, azért megoszlanak a vélemények. Az viszont tagadhatatlan, hogy azóta próbálnak úgy vonaglani a nők, mint Sharon Stone tette, és a divatleszbik száma is erősen megsokszorozódott. Bizonyára a kis- és nagy fiúk szórakoztatására létrehozott orosz pedopop t.A.t.u. duó is a Basic Instinctet szívta magába az anyatejjel, és, ha a prűdebbek a társadalom átszexualizálódásáról fanyalognak, akkor az ördögi listában ott van ez a film, szorosan Madonna Express Yourself című klipjében bemutatott 1989-es ágyékmarkolgatása után.

Sharon Stone - aki akkoriban korlátozott ismertségnek örvendett Hollywood környékén - mindent megtett a szerep kiteljesítéséért. Az elvárt merészségre Michelle Pfeiffer, Demi Moore, Meg Ryan, Ellen Barkin és Geena Davis nem volt hajlandó: a rendező fejében ugyanis ezek a színésznők is megfordultak. Michael Douglas Kim Basingert ajánlotta, de ő sem vállalta be a szexuálisan túlfűtött szerepet. Stone igen, mivel karrierje igen lagymatag volt az eredetileg Love Hurts címre keresztelt Basic Instinct előtt. A Total Recallban Arnold Schwarzenegger nejét játszotta, de a világ 1992. március 20-án fordult meg vele.

Saját bevallása szerint a film bemutatása után alig mertek hozzászólni a hétköznapi emberek, "két lépés távolságot tartottak" - akárcsak ő és Douglas, akik a forró jelenetek alatt plasztik védőfelszerelést viseltek -, ugyanis mindenki a femme fatale-t látta benne, akiről végül nem derült ki, hogy használta-e a jégvágót szex közben, vagy csak a biztonság kedvéért tartotta az ágy alatt. Ez is kritikaként szólt a film ellen: nem varrták el a szálakat, a Variety szerint konkrétan ezzel hülyére vették a nézőket az alkotók.

Sharon Stone - 2011

AP

A melegek sem szívelték a forgatókönyvet, San Francisco utcáin tüntettek is a forgatás alatt a homoszexuálisok, mert szerintük rossz színben tüntette fel őket - pszichopataként, de legalábbis kissé kattant, drogos némberekként - ám a filmesek nem értették fenntartásaikat. Volt olyan is, aki szerint minimum annyit tett a melegek pozitív megítéléséért a mozi, mint az emancipációért. Igen, tényleg van olyan vélemény, miszerint a feministák évszázados törekvése bakfitty volt Catherine Trammel önérzetes alakításához képest. Meglehet, hisz a melltartó kötöttségei után jött valaki, aki a bugyipánt szorítását sem tűrte meg. De ez csak annyira utalás a nők egyenlő jogaira, mint az, hogy a szőke bombázó képes mindenkit, akár öt férfit egyszerre a hatalmában tartani.

Michael Douglas viszont nem panaszkodhat, a Végzetes vonzerő esendő férje után a kiélt detektív megkísértését is színre vihette, két évvel később pedig Demi Moore karmai között vergődött a Zaklatásban. Másfél, két óra erejéig vélhetően semelyik férfi sem bánna egy hasonló szituációt, Douglas pedig megtestesíthette a vágyálmokat, de megmutathatta a szexuális fantáziák sötét oldalát is.

A New York Times elemzése szerint az 1987-es Végzetes vonzerő a nyolcvanas évek metaforája volt, az egyéjszakás kalandok és a házasságtörés tabuja után az Elemi ösztön a kilencvenesek legégetőbb témáit feszegette: az AIDS, azaz a szex és a halál összefüggéseit. Körülbelül olyan mélyenszántóan, mint a harmadikként felsorolt film a vezető pozícióban lévő nők problematikáját.

Joe Eszterhas 3 millió dollárt kapott a forgatókönyvért - írás közben éjjel-nappal Rolling Stonest hallgatott -, amelyet Verhoevennek sikerült életre keltenie: az 50 millió dolláros produkció az eltelt húsz évben 350 milliót termelt. Az Elemi ösztönt 2006-ban a plakáton a lábait keresztbe tevő, és cigiző Stone-nal, de Michael Douglas nélkül próbálták megismételni, természetesen hiába. Bukás volt, és Sharon Stone is csak egyszer tudott azóta tündökölni: az 1995-ös Casinóban.