El lehet menni: "Olyan az egész, mint egy artikulálatlan üvöltés"
Otthontalanság, idegenség, magukban beszélő, rángatózó emberek a Combinón, egyre hisztisebb és agresszívebb társadalom. A magyar valóság súlyos szeleteiből építkezik a kivándorlás témáját feldolgozó Hungari című darab. A HOPPart társulat nem azt feszegeti, érdemes-e elmenni ebből az országból, hanem hogy miért érezzük magunkat sokszor idegennek a saját bőrünkben, a saját otthonunkban. A darab rendezőjével, Kárpáti Péterrel beszélgettünk.
"Az epernek semmi íze, a málna még csak-csak. Itt szerintem senki sem főz, csak a kész kaja megy. Egy hat darabos csirkemellfilé 10 euró, két doboz eper 5 euró, ez mondjuk jó. Viszont nagyon hiányolom a baracklekváros fánkot vagy a virslis kiflit, a túrós batyut."
hvg.hu: A kivándorlás témáját feldolgozó Hungari című darab chatek, blogok és beszélgetések törmelékéből áll össze. Mennyire ragadható meg ez az összetett jelenség ezekből a digitális foszlányokból?
Kárpáti Péter: Nem dokumentumjátékot csinálunk, mégis arra törekedtem, hogy minden mondatnak legyen valóságalapja, és minden szó hordozza a valóság súlyát. Ehhez több országból gyűjtöttem anyagot Tokiótól kezdve Amszterdamon és Írországon át Magyarországig.
Elsősorban nem az foglalkoztatott, hogy el kéne-e menni, vagy hogy az jó-e, hanem hogy az ember mitől lesz idegen a saját bőrében, és abban a környezetben, amiben létezik. Sok ember esetében azt érzem, hogy kimegy külföldre, és ott kevésbé érzi magát idegennek, mint itthon.
Néha elmegyek a város olyan pontjaira, ahol rég jártam, és azt látom, hogy minden furcsa. Teljesen máshogy néznek ki a házak, máshogy viselkednek az emberek. Amikor télen leteszem a biciklit, és átszállok a BKV-ra, évről évre jön a hatalmas rácsodálkozás: mi történt ezzel a várossal?
A Moszkva tértől a Corvin-negyedig nem lehet úgy eljutni, hogy ne lássunk magukban beszélő vagy rángatózó embereket, mérhetetlen mennyiségű szerencsétlent és nincstelent, tébolyultakat. Évről évre ijesztően növekszik a számuk, és ez is idegenséget kelt.
hvg.hu: A kivándorlás kérdése erőteljesen jelen van a közbeszédben. A politikát ki lehet hagyni a darabból?
K. P.: Kérdéseket teszünk fel, és nem törekszünk arra, hogy legyen egy határozott politikai véleményünk, ezzel együtt tény, hogy a politikát egy pillanatra sem lehet kihagyni. A mi megközelítésünk nagyon indulatos, elsősorban a közérzetről szól, de nincs semmi köze a pártpolitikához.
hvg.hu: Annak, hogy miért ilyen a közérzetünk, vagy miért van évről évre több tébolyult ember az utcán, kirajzolódik a háttere is?
K. P.: Ez egy előadás, és nem egy szociológiai tanulmány, ezért nem tárjuk fel az okokat, de az biztos, hogy a szereplők idegesebbek, indulatosabbak és furcsábbak, mintha egy otthonos világban lennének. Másképp kommunikálnak, és nagyon végletesek, jó és rossz irányban egyaránt. Érzéki módon közelítjük meg a kérdést, nem a közélet felől.
hvg.hu: Aszerint a tükör szerint tehát, amit kapunk, agresszívebbé vált a társadalom.
K. P.: Hisztisebbé, agresszívebbé, sötétebbé, borzalmasabbá, idegenebbé, de nem vagyok benne biztos, hogy ez csak Magyarországra vonatkozik.
Amikor az egyik színészkolléga hazajött Amszterdamból, teljesen ledöbbent, hogy mi van itt, de azt is hozzátette, hogy ez nem egyedi jelenség, és ott is elindult ez a durvulás, csak enyhébben. Ezeket a folyamatokat persze nem kell véglegesnek tekinteni, van, amikor jobb, van, amikor rosszabb – hullámzás van. Fogunk még találkozni kevesebb őrülettel is.
Most viszont, amikor tömegközlekedünk, nem Narniában utazunk, hanem egy Hieronymus Bosch képbe lépünk bele. Nyilván fejtől bűzlik a hal, de már a farka hegyéig bűzlik.
hvg.hu: Milyen generációk, vagy társadalmi csoportok jelennek meg a színpadon?
K. P.: A fiatalabbak és a középgeneráció jelenik meg, mert rájuk jellemző a kivándorlás. Az már nagyon extrém eset, ha egy idősebb ember elmegy. Arra törekedtem, hogy a darab ne az elit értelmiségről szóljon, de nem szól a nincstelenekről se.
Mert ők teljesen el vannak zárva attól a lehetőségtől, hogy kivándoroljanak. Az igazi komoly társadalmi konfliktus a kivándorláson belül pont az, hogy azok az emberek, akiknek valóban mindenképpen el kéne innen menniük, azok nem tudnak elmenni.
Borsodból vagy Szatmárból nagyon nehéz elmenni és kint egzisztenciát építeni. Legfeljebb a lányok kiszöknek, és pillanatokon belül eljutnak odáig, hogy az egyetlen lehetőségük, hogy kurvák legyenek. Az igazi rászorulók, akiknek menekülniük kéne, itt ragadnak. A szegények számára a vasfüggöny nem omlott le. Gazdasági vasfüggönnyé alakult, de ugyanúgy ott éktelenkedik.
Ebben a darabban van, aki taxisofőr, van, aki közgazdászdiplomával kimegy és pizzát készít, van, aki bölcsészdiplomával gyereket nevel. A kivándorlás sokszor megtérül anyagilag, viszont hatalmas presztízsveszteséget jelent.
hvg.hu: A visszavágyódással is találkozunk?
K. P.: Pillanatonként változnak ezek az érzések. Az ember az egyik pillanatban visszavágyódik, a másik pillanatban irtózik attól, hogy visszajöjjön. Ezek normális emberi állapotok. Minden ember tele van ellentmondással.
hvg.hu: Máté Gábor is rendezett egy a kivándorlás témáját feldolgozó darabot a Katonában Illaberek címmel. Ő azt mondta, gyávaság elmenni emellett a téma mellett, és egyébként is rengeteg aktuális társadalmi problémát visznek színre.
K. P.: Szerintem egy színháznak nem feltétlenül kötelessége reagálni a társadalmi aktualitására. Gábor megközelítése politikusabb, minálunk a kivándorlás inkább metafora, az idegenséget jelenti. Nem szerettem volna kedélyesen vagy agyonpolitizálva beszélni erről a dologról. Inkább olyan az egész, mint egy artikulálatlan üvöltés.
hvg.hu: Nyomasztó?
K. P.: Van, amikor nyomasztó, de azt remélem, hogy a szívre hat erősen. Rengeteg irónia van benne, de mérhetetlenül sok a hülyülés is. Nem megfogalmazza a valóságot, de minden pillanatában ebből a nagyon nehéz mai valóságból táplálkozik.
hvg.hu: Az irónián és a nevetésen kívül mivel lehet még megmutatni a fullasztó otthontalanságot?
K. P.: Valójában nem darabot csináltam, ez inkább olyan, mint egy librettó. Szólamok és ritmusok vannak benne – a lényeg a zene, és általa fogalmazódnak meg az érzetek is. Sorsokat, drámai szituációkat kell zenévé fogalmaznunk.
hvg.hu: Tehát ebben az esetben a zene nem pihentető láblógatás a súlyos prózai részek között?
K. P.: Nem. Kákonyi Árpád zenéje groteszk, kemény és izgalmas, sokféle színből összegyúrva.
Bemutató: február 3. 21 óra, Trafó