hvg.hu: Hogyan született meg a könyv ötlete?

Hódosi Zoltán: 2011-ben kezdtük el írni a könyvet a szerzőtársammal, Nóti-Nagy Attilával. Ő eredetileg dokumentumfilmet szeretett volna forgatni a munkámról, abban az időben ugyanis csapatparancsnokként dolgoztam egy cégnek Irakban. A cégem azonban elutasította a kérésünket. Végül azt ajánlottam, írja meg az én életutamat, mert szerintem érdekes lehet. Négy éven keresztül dolgoztunk együtt, elmeséltem neki mindent: hogyan indultam el a tizenhetedik kerületből, hogyan kerültem bele a pesti éjszakába, majd szakadtam ki az egészből, és jutottam ki Irakba privátként.

hvg.hu: A könyvben sok simlijére is fény derül. Sokat verekedett, részt vett játéktermi csalásban, volt, hogy egy strucc levágott fejét küldte valakinek, és mást is elkövetett bosszúból. Nem tartott attól, hogy valaki éppen olvasás közben fog rádöbbenni az igazságra? Hogy utólag összerakja a képet, és rájön, hogy a fenyegetések mögött valójában ki állt?

H. Z.: Biztos vagyok abban, hogy sokan magukra fognak ismerni. De nem fogok elfutni a sorsom elől. Ezek a sztorik megtörténtek, és akik ott voltak azoknál az eseményeknél, ők pontosan tudni fogják, hogy mi igaz, és mi nem. Nincs mitől félnem. Ha bárki magára ismer, állok elébe.

hvg.hu: Mi volt az, ami a budapesti alvilágtól egészen Irakig űzte, ahol világcégek szállítmányaira, raktáraira, konvojaira kell vigyáznia?

H. Z.: Eleinte a kalandvágy hajtott, meg a szakma szeretete. Több képzésen is részt vettem, fejlesztettem magam, hogy minél jobb legyek. 2005-ben kezdtem Irakban, akkor ez még teljesen más volt, mint most. Miénk volt az egész világ, volt oldalbiztosítónk, végbiztosítónk, toronylövész is vigyázott ránk. Volt, hogy 180-nal mentünk szembe a forgalommal, és eszünkben sem volt megállni az ellenőrzőpontoknál. Ezek mára mind megszűntek. Sokkal több szabályt kell betartanunk, öt kilométerenként meg kell állni, ellenőrzik az iratainkat. Ha valamit nem találnak rendben, akkor mehetünk a börtönbe. És mivel azon vannak, hogy kiszorítsák a külföldi cégeket, érdekük, hogy mindig találjanak valamit.

Facebook / A zsoldos

hvg.hu: Mit tanult e tíz év alatt?

H. Z.: Szakmailag nagyon sokat fejlődtem. De azért azzal is tisztában kell lenni, hogy ott kint nagyon komoly mentális háború folyik. Ez egy igazi sakkjátszma. Sokan irigyek arra, hogy kelet-európaiként vezető beosztásban vagyok egy brit cégnél. Próbálnak megfúrni. Olyan emberekkel dolgozom együtt, akik több tíz évig szolgáltak a brit hadseregben. Nekik nyilván nem fekszik, hogy egy keresztúri parasztgyerek mondja meg, mit kell csinálni, még akkor sem, ha nekem ebben több a tapasztalatom, mert erre képeztek ki.

hvg.hu: Hogy néznek ki a hétköznapok az iraki táborban?

H. Z.: Este hétkor e-mailen átküldi a cég operációs menedzsere, hogy milyen munkánk lesz másnap. Erre jelentést készítünk, ami magába foglalja az autók számát, rendszámát, illetve hogy hányan és kik fognak dolgozni, ki hol ül a küldetés során. Fel kell jegyezni minden résztvevő vércsoportját, a fegyverek szériaszámát, a kommunikációs eszközöket és a rádió frekvenciáját. Megtervezzük az útvonalat, megadjuk a koordinátákat. Az időjárás, az út minősége és a sebesség függvényében megpróbáljuk megbecsülni a kockázatokat. A jelentések alapján megnézzük, milyen támadás várható, és feljegyezzük, hány kilométerre van a legközelebbi kórház. Másnap 4:30-kor kelünk, 5:30-kor felvesszük és megtöltjük a fegyvereket, leellenőrizzük a gépjárműveket, beöltözünk, és így várjuk az ügyfelet. Az utolsó feladat 6 körül szokott befejeződni, vacsora után gyors edzés, majd újra jönnek a jelentések. Mindez 56 napig, egyvégtében, aztán jön 28 nap szabadság. Az 56 nap alatt viszont nincs pihenő. És mindez egy focipálya méretű konténervárosban, ahonnan legfeljebb a munka miatt lehet kimenni.

hvg.hu: Mi a legnehezebb ebben az életformában?

H. Z.: Talán az örökös alkalmazkodás másokhoz. Különféle nemzetiségű emberekkel vagyok folyamatosan összezárva. Kanadai, brit, portugál, indonéz, maláj, pakisztáni... nagyon sok kultúra keveredik, amit nehéz elviselni. Van, aki még a rizst is kézzel eszi, és van, aki a mosdókagylóban mossa meg a lábát imádkozás előtt.

Facebook / A zsoldos

Hadd mondjak egy jellemző esetet, ami 2013 novemberében az ashuránál, egy ünnep alkalmával történt. Ezen a napon mindenütt kint vannak a zászlók, az ellenőrzőpontoknál, az épületek tetején, de még az autókra is felteszik. A biztonsági cégek is mind kitették az autók antennájára. A mellettünk lévő cégnél történt, hogy nem hallotta a csapatvezető a zászlótól a rádiót, ezért szólt a srácoknak, hogy vegyék le. A srácok ezt vallási okból megtagadták. A csapatvezető erre megállította a konvojt és levágta a zászlót. A mögötte lévő autóból ezt telefonnal felvették a helyiek, majd megtámadták a csapatvezetőt. A segítségére sietett a helyettese, mindezt azonban végignézte az őr a toronyból és tüzet nyitott a külföldiekre. A helyettes visszalőtt az őrre, mire fellázadt az összes arab, és megtámadták a külföldieket. Aki nem tudott elmenekülni a British Petrol bázisára, azt mind meglincselték. Ezek után lezártak mindent. Közben több ezer síita indult el Baszrából, áttörték az ellenőrzőpontokat, kivették az összes fegyvert, felgyújtották a tábort, meg akartak ölni mindenkit. Egy teljes hétig ki sem mozdulhattunk a táborból. Lezárták a repteret, lezárták az olajmezőket. Milliárdoktól estek el az olajfúrásból élő cégek. Négy nap után küldte le az akkori elnök a hadsereget, hogy végre megfékezze az embereket. És mindez egy zászló levágása miatt történt.

hvg.hu: Milyennek látja a terrorfenyegetettséget?

H. Z.: A terrorizmus óriási biznisz a nagyhatalmak számára. Amerika, amióta bombázza Irakban az Iszlám Államot, több mint négymilliárd dollárt keresett ezzel. Emellett eladott rakétákat, bombákat Szaúd-Arábiának, aki viszont támogatja az Iszlám Államot. Amíg van terrorizmus, addig ez egy nagyon jó üzlet lesz. Szerintem várható volt, hogy Európába a menekültekkel együtt terroristák is be fognak jönni, ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy beszivárogjanak.

hvg.hu: Találkozott személyesen is terroristával?

H. Z.: Találkoztam mudzsahedinnel, azaz dzsihádista szabadságharcossal. Amikor bejöttek az amerikaiak, az egyik síita vallási vezetőnek saját hadserege volt, akik az amerikaiak ellen harcoltak. Ez idő tájt Baszrában dolgoztam egy cégnek, itt az emberek 80 százaléka síita. Az utolsó nap tudtam meg, hogy az embereim döntő többsége ennek a hadseregnek az alkalmazásában áll. Az első kérdésem rögtön az volt, hogy ha ők terroristák, akkor miért nem öltek meg minket? Azt felelték, azért, mert nem amerikaiak vagyunk. Nekik jó üzlet volt, hogy kimagasló fizetésért biztonsági cégeknek dolgozzanak. De arról, hogy mi történik este, miután befejezték a hivatalos munkával, soha nem volt szó.

Facebook / A zsoldos

hvg.hu: Ilyen körülmények között gondolom, gyakran érzi magát életveszélyben.

H. Z.: Az első három évben minden egyes küldetésnél féltem. Végül elmúlt. Mindenhez hozzá lehet szokni, akár ehhez is. De volt idő, amikor minden nap bekészítettem a pisztolyt a párnám alá, és betettem az ágy alá az AK-mat.

hvg.hu: Mik a hosszú távú tervei?

H. Z.: Nehéz megmondani. Amikor 2009-ben eljöttem Irakból, azt mondtam, soha többé nem megyek vissza. Ehhez képest egy évvel rá már a gépen ültem. Szeretnék itthon maradni, és a szakmán belül vállalkozásba kezdeni. Nem szeretném életem végéig ezt csinálni. Mások általában 10-12 év után hagyják ezt abba, én épp tíz éve csinálom. Most már csak a pénz motivál. Emellett őszintén azt hiszem, hogy itthon is szükség lesz olyan szakemberre, akinek van tapasztalata a muzulmánokkal kapcsolatban. Tudni kell kezelni ezt az irdatlan mennyiségű bevándorlót, akik mind elnyomott országokból jönnek, és nem nagyon ismernek más kultúrát.

hvg.hu: A szülei olvasták a könyvét? Hogy fogadták?

H. Z.: Nagy meglepetés volt számukra. Azért egy csomó dologról ők semmit nem tudtak.