Az Erő jó és rossz oldala - rangsoroltuk a Star Wars-filmeket

Az Erő jó és rossz oldala - rangsoroltuk a Star Wars-filmeket

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt

Megérdemli a szidást és a rajongók gyűlöletét az előzménytrilógia? Akkor jó egy Star Wars-mozi, ha nem George Lucas rendezi? Újranéztük mind a hat Star Wars-filmet, és sorrendbe állítottuk őket. Lehet és kell is velünk vitatkozni, hiszen ez az a kérdés, amiről minden mozirajongónak megvan a saját véleménye.

Most, hogy a csúcsra járatott marketingkampány után végre az új filmet is megnézhetjük moziban, el lehet kezdeni arról vitatkozni, hogy hova is soroljuk Az ébredő erőt az összes rész között. Ahhoz egyelőre túl friss élmény az új mozi, hogy ebben a listában elhelyezzük, a többi hat részről azonban néhány filmes oldal, A hetedik sor közepe, Filmtekercs és a Prizma szerzőivel közösen állítottunk fel egy rangsort. (Megtettük ezt korábban a XXI. század magyar filmjeivel, a Pixar-mozikkal és  Woody Allen életművével is.)

A lista természetesen szubjektív, hiszen nem mindegy hogy valaki melyik részhez kötődik érzelmileg, melyik epizód szippantotta be igazán George Lucas univerzumába. De a cikk alján önök is kinyilváníthatják véleményüket arról, melyik a legjobb Star Wars-film a két trilógiából. De akkor nézzük a rangsort a szerintünk legjobbtól a legrosszabbig:

(Aki még nem látta volna a filmeket, ne olvasson tovább, a cikkben ezután hemzsegni fognak a spoilerek)

1. Star Wars V - A Birodalom visszavág

Nem a legelső, nem is egy trilógiát lezáró rész, egyáltalán nem happy end a vége, néhol kifejezetten szomorú és sötét, mégis ebből a részből idézhető fel a legtöbb jelenet, a legtöbb mondat. Hogy miért? A legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazni:  ez a legkevésbé bárgyú film az összes közül. A Birodalom visszavág párbeszédeiben ott a humor („- Szeretlek. – Tudom.”) , a történetben a misztikum (a barlangjelenet és Yoda filozofálásai) , a látvány pedig az első résznél is ambiciózusabb (pl.: a hothi csata, vagy Felhőváros díszletei).

©

Na és persze ott az a fejbekólintó lezárás, amit még színészek is csak az utolsó pillanatban tudtak meg. A Vadert játszó  David Prowse például a díszletek között még azt mondta, "Obi-Wan Kenobi az apád". Csak az utószinkronban született meg az a sor, ami azóta az egész Star Wars-saga legtöbbször idézett/parodizált mozzanatává vált.

Érdekes módon az előjelek nem azt mutatták, hogy a mindig nehéz folytatás ekkora siker lesz. Lucas és frissen alapított cége, a Lucasfilm simán belebukhatott volna a Birodalom forgatásának egekbe szökő költségeibe. És mintha a sors is játszadozott volna a stábbal. A Luke-ot alakító Mark Hamill ujját törte az egyik jelenetben, az ún. bacta tankkal is akadt gond, ami Hamill halálát okozta volna, ha épp vele forgatnak. A színészek pedig egyre nyűgösebbek voltak a rendező, Irvin Kershner hosszú felvételeitől, és állandó improvizációs igényeitől.

De ahogy az lenni szokott, hiába a sok hátráltató tényező, a balesetek, betegségek, vagy hogy Kubrick a Ragyogás forgatása miatt alaposan megvárakoztatta a Birodalom stábját, a végeredményen ebből semmi sem látszik. A komorabb alaphangulathoz passzoltak a helyszínek, hiszen az első rész sivatagát a Hoth jégpáncélja, és a Dagobah mocsara váltotta fel, és bónuszban kaptunk két összetett karaktert. Már a hihetetlenül vicces, de közben a jediség esszenciáját prezentáló Yoda mesterért, és az árulás-becsületesség között vívódó Landoért megéri megnézni ezt a részt. Olyan élmény A Birodalom visszavág, mint a Han Solo által felhasított tauntaun gyomra: néhol bűzös és undorító, egy éjszakára azonban mégis szívesen belekuckózzuk magunkat.

2. Star Wars IV - Egy új remény

Az igazán hardcore rajongók már ezért a címhasználatért leszednék a fejünket. Az Egy új remény alcímet ugyanis csak az 1997-es, digitálisan felújított újrakiadás idején aggatták az 1977-ben moziba küldött alapműre, ami addig csak simán Csillagok háborújaként futott. George Lucas ekkorra már túlvolt egy disztópikus kísérleti filmen (THX 1138) és egy menő kaliforniai felnövéstörténeten (American Graffiti), ennek ellenére nem tudta megszerezni kedvenc űroperája, a Flash Gordon megfilmesítési jogait, így hát kitalálta a saját hőstörténetét.

A gonosz hatalom ellen fellázadó fiú sztorija a legarchetipikusabb történet, ami létezik: a görög mitológiától kezdve magyar népmeséken át a filmtörténeti példákig (elég csak a Lucasra talán legnagyobb hatással lévő Kuroszava mozijaira gondolni) rengetegszer elmesélték már, de a hetvenes évek űrőrületét meglovagolva George Lucas eposza tudta a legnagyobb hatást elérni.

©

Az író-rendezőre oly jellemző forgatás közbeni változtatások már itt jelentkeztek: Luke családnevét Starkillerről a sokkal jobban csengő Skywalkerre cserélte, az eredetileg angolul beszélő R2D2 szövegeit felváltották a kultikus csipogások (zseniális húzással a C3PO angol reakciói megmaradtak, így még komikusabbá vált kettejük párosa), az öreg Ben Kenobit pedig egyszerűen kinyíratta, miután rájött, valójában semmi szerepe nincs a végkifejletben.

Pedig benne volt a levegőben a bukás: az egyik legelső privát vetítésen, amelyen többek közt olyan rendezőóriások vettek részt, mint Martin Scorsese, Francis Ford Coppola és Brian De Palma, lesújtó visszajelzéseket kapott Lucas – De Palma egyenesen a „valaha volt legrosszabb filmnek” kiáltotta ki. George Lucas annyira biztos volt a film kudarcában, hogy a mozipremieren való részvétel helyett elment Hawaii-ra nyaralni barátjával, Steven Spielberggel – ez a bizonyos vakáció aztán ötletelésbe fulladt, itt fektették le Az elveszett frigyláda fosztogatói (vagyis az Indiana Jones) alapjait.

3. Star Wars III - A Sith-ek bosszúja

Ha azt mondjuk, hogy A Sithek bosszúja  az előzménytrilógia legjobbja, azzal nem mondunk nagy dicséretet. Inkább csak annyi történt, hogy Lucas annyi szidást  kapott az előző két rész gagyi politikai száláért és az arcpirítóan gyenge szerelmes jelenetekért, hogy kicsit észbe kapott, és a történet cizellálása helyett (ami amúgy se nagyon ment) készített egy tisztességes akciófilmet.

A fő negatívum, hogy Anakin Skywalker nem egy a két oldal között őrlődő hősre, hanem megint csak egy hisztis, elkényeztetett kamaszra emlékeztet. Pont az a jelenet a mélypont, ami akár a csúcspont is lehetett volna. Az a képsor, amikor Anakin enged Palpatine csábításának, és Darth Vaderré változik egyszerűen röhejes, és cseppet sem drámai. Ezen pedig a maratoni, lávatengerre komponált  Obi Wan-Darth Vader csata csak keveset ment: mire ehhez a drámai végkifejlethez érkezünk, már tényleg csak a csúcsra járatott speciális effektekben gyönyörködhetünk.

©

Az Egy új reményt idéző részekre azért tényleg ügyeltek az alkotók, még olyan utalások is kerültek a filmbe, hogy Luke-ot befogadó nevelőszülők például ugyanúgy a duplanapot nézik a Tatuinon, mint a felnőtt Luke a IV. részben. Az Anakin megcsonkolt testének átalakítását bemutató jelenet is méltó lett a Darth Vader-mítoszhoz, de azért túlértékelni sem kell A Sithek bosszúját. Megkönnyebbülés volt ez a rész minden szempontból: Lucas befejezte, amit megálmodott, a nézők pedig most már egyben szedegethették darabjaira a hat részt.

4. Star Wars VI - A Jedi visszatér

Hogyan lehet lezárni egy világszinten ekkora őrületet gerjesztő trilógiát? Hát, nem éppen így. A kellőképp sötét és komplex A Birodalom visszavág után mintha feladta volna Lucas, hogy valami hasonlóan jót írjon, és a nagy hátradőlés közben megalkotott egy, már az előzménytrilógia hibridségét előrevetítő felnőttmesét (lásd: az aranybikinis Leia szexualizálása vs. a Disney-ihlette szőrmók Ewokok).

©

Pedig kisülhetett volna ebből valami korszakalkotó is, a franchise-felelős ugyanis legelőször az ekkor épp a legtradicionálisabb filmje, Az elefántember után visszatérni készülő David Lynch-et kereste meg a rendezéssel, de ő inkább egy másik nagy sci-fibe, Frank Herbert Dűnéjének lehetetlen adaptációjába fogott bele. Miután a másik nagy szürrealista, David Cronenberg is lemondta a bulit, az a Richard Marquand kapta kézbe a minden addiginál jobban várt film rendezését, aki sem előtte, sem utána nem hagyott semmilyen nyomot a filmtörténetben. Valószínűleg egy korrekt szakemberről volt szó, aki hajlandó volt alárendelni magát Lucasnak – még maga Marquand is így viccelődött a forgatásról: „Olyan volt, mintha a Lear királyt rendezném, miközben Shakespeare a szomszéd szobában van”.

De persze rengeteg ikonikus jelenetet is tartogatott a film, ami ellensúlyozza a birodalmi erőkön valószínűtlenül kifogó Ewok-csapatokat (ezt a szálat amúgy a fejlett amerikai katonák eszén túljáró vietkongokról mintázta Lucas) vagy a Jabba palotájában dúló szörnyfesztivált (azzal a rémálmokat okozó nagy kék zenész elefánt-izével együtt). A kiolvasztott Han Solo, a haldokló Yodához visszatérő Luke, a Lando által vezetett Lázadók űrcsatája, és a Luke-Vader-Uralkodó trió végső leszámolása felejthetetlen momentumok – és a végére még egy szép momentumot is kapunk a szellemként visszatérő Jedikkel. Persze, Lucasnak sikerült ezt is szétbarmolnia Hayden Christensen utólagos beékelésével.

5. Star Wars II - A klónok támadása

„Nem szeretem a homokot. Túl durva, érdes, ingerlő. És behatol mindenhova” – csak egy mondat, amit képes volt a jövőbeli Darth Vader, vagyis Anakin szájába adni a dialógusoktól örök eltiltást kiérdemlő George Lucas. Hayden Christensen kanadaiként alapból hátrányból indult az amerikai rajongók szemében, de csapnivaló színészi teljesítményével végleg szitokszóvá vált a neve a filmvilágban. Pedig Lucas próbált hallgatni a kritikákra, és visszavett a Jar Jar-i komikumokból, nagyobb hangsúlyt fektetve a látványos akciókra. Ez részben sikerült is.

Már az üldözéses kezdőjelenet is nagy sebességgel indít, később pedig olyan izgalmas bolygókra jutunk el, mint a klónhadsereg gyártósorát tartalmazó Kamino, a lenyűgöző gladiátorszerű jelenetet tartogató Geonosis és visszatérünk a Tatuinra is. A leghálátlanabb szerepet azonban a Naboo bolygó kapja, ahová Padménak a biztonsága érdekében kell visszatérnie, a Jedik pedig kiváló érzékkel Anakint bízzák meg a felügyeletével. A többi már történelem: a malacszerű lényeken lovaglós mezei piknik alkalmával egymásba esnek, majd az ex-királynő dominaruhában mondja Anakinnak, hogy nem biztos, hogy ezt kéne tenniük.

©

Bár valószínűleg a geonosisi arénajelenetben látható egyszerre a legtöbb fénykard – köztük Mace Windu lila kardja, amely színét maga Samuel L. Jackson választotta, mert megteheti –, ez az az epizód, amelyben a legkevésbé emlékezetes párbajt láthatjuk. Dooku gróf és Anakin csatájába később az össze-vissza ugráló Yoda is becsatlakozik, de a zöld mester első fénykardos megjelenése ellenére a várt epikusság elmarad. És ez nagyjából az egész filmről elmondható.

6. Star Wars I - Baljós árnyak

Van egy kiváló plakátja az előzménytrilógia első részének: a kilencéves Anakin maga elé néz, a háta mögötti épületre vetülő árnyéka azonban már Darth Vader alakját rajzolja ki. Ha Lucas ehhez a plakáthoz hasonló mértéktartással kezelte volna az új trilógiát, talán minden másképp alakul. Hiszen minden rajongót egy dolog foglalkoztatott igazán: miért választja végül Anakin a sötét oldalt? Erről a kérdésről a Baljós árnyak még nagyon keveset árult el.

Darth Vader appreciation 

Az enyhe kifejezés, hogy a Baljós árnyak vegyes fogadtatásban részesült. A legenyhébb szidás talán az volt, hogy Lucas elárulta a saját maga által teremtett univerzumot.

A Baljós árnyakban már világosan látszott, hogy Lucas túlzásokba esett: túl sok szereplőt vonultatott fel, köztük néhány a rajongókat teljesen kiakasztót is (szegény Jar Jar Binks lett a fő bűnbak), a forgatókönyv csiszolásására szánt időt pedig inkább feláldozta a speciális effektek oltárán. De a Baljós árnyaknak amúgy is irreálisan magas elvárásokkal kellett szembenéznie (ugyanolyan nagyokkal, mint most Az ébredő Erőnek), és még akkor is sokan fanyalogtak volna, ha a cselekmény nem ennyire gyermeteg.

©

Egy dolog azonban ma már világosan lászik: a fogatverseny volt az egész előzménytrilógia, sőt a modernkori blockbuster-történelem egyik legjobb része.

Melyik a legjobb Star Wars-film?


Hozzászólások