Cold open

2005. augusztus 26., péntek. Az RTL Klub délután még egy teljesen átlagos műsorát futja: a dél-amerikai szappanoperák után lemegy a Balázs meg a Mónika, a híradó után pedig jön a Fókusz. Marsi Anikó azonban most nem egy brutális gyilkosság túlélőinek megrendítő történetét vagy két, egymástól gyerekkorukban elszakított testvér megható találkozását harangozta be, hanem a legújabb tévés szenzáció, a Lost – Eltűntek országos magyar premierjét, a Legyen Ön is milliomos! és a Barátok közt után. Ma már a legnagyobb sikersorozattal se foglalkoznának egy ilyen műsorban, de ez még egy olyan idő volt, amikor a Vészhelyzeten és az Aliason kívül nem nagyon futott presztízssorozat az RTL-en.

Még így is egy év késéssel kaptuk meg a Lostot, amikor már a fél világ erről beszélt – pontosabban az AXN Pokoli éden címmel behozta még 2005 januárjában, de azt túl sokan nem nézték. Az RTL Klub intenzív promójának viszont meglett az eredménye: 1,94 millióan ültek le megnézni, mi is ez a nagy szenzáció. Csak összehasonlításképp: 2015-ben a csatorna legnézettebb műsora a Hungary’s Got Talent egy októberi adása volt, 1,63 millió nézővel.

Amerika ekkor már rég a második évadra csorgatta a nyálát, de ekkor talán még ők sem tudták, hogy mekkora őrületnek néznek elébe. Mert akár tetszik, akár nem, a Lost megváltoztatta azt, hogyan tekintünk a sorozatokra. A széria gyakorlatilag együtt nőtt föl a közösségi médiával: a Facebook az első évaddal egy időben, 2004-ben, a Twitter egy évvel később indult, 2006-ra felállt a szentélynek számító Lostpedia, és ekkor még a fórumok is divatban voltak, és a kommentkultúra is tisztább volt – a rajongók pedig hosszas beszélgetésekben próbálták megfejteni a sorozat rejtélyeit, aminek közösségkovácsoló ereje is volt.

A Felicity és az Alias miatt ekkor már tapasztalt tévésnek számító J.J. Abrams és a korábban csak Nash Bridges- és Bostoni halottkémek-epizódokat író, Damon Lindelof sorozata beletrafált a nézői igényekbe: egyszerű felütés (egy misztikus szigeten lezuhan egy repülő, de egy csapatnyi ember túléli a szerencsétlenséget) mellett sok izgalmat és rejtélyt ígért, és ehhez kábé moziélményt nyújtott – az első rész rekordnak számító 13 millió dollárba került, ezt azóta csak a Gengszterkorzó 18 milliós pilotja tudta túlszárnyalni.

Pilot

Meglepő, de az alapötlet nem a már említett kreatív készítőktől, hanem az ABC csatorna akkori elnökétől, Lloyd Brauntól származik, aki egy hawaii nyaraláson találta ki, milyen jó lenne egy olyan sorozat, ami a Számkivetett című film és a Survivor című reality keverék, egy kis Legyek urával fűszerezve. Bár a legtöbben kiröhögték, elérte, hogy megszülessen egy forgatókönyv. Jeffrey Lieber az ötlet alapján egy Nowhere című sztorit írt, ami végül nem tetszett Braunnak (Lieber itt ki is szállt, ennek ellenére kiharcolta, hogy örökre a készítők között szerepeljen a neve), ezért megkereste az Alias atyját, J.J. Abrams-et, hogy vegye már a kezébe az ügyet. Egy kikötése volt: a címe legyen Lost.

Megkapta maga mellé az ifjú reménységet, Damon Lindelofot és közösen kezdtek el munkálkodni – nemcsak a piloton, de a sorozat egészét meghatározó mitológia kidolgozásán is. Eleinte még olyan ígéreteket kellett tenniük a csatorna felé, hogy nem lesz nagy átfogó rejtély, és hogy szigorúan epizodikus lesz a történet, hogy a nézők bármikor be tudjanak csatlakozni. Ezt persze ők sem gondolták komolyan. Végül csak berendelték a sorozatot, az ABC-vezér pedig 13 millió dollárt adott a kétrészes pilotra, pedig ekkoriban átlagosan 4 milliót szántak ilyesmikre. A csatornát tulajdonló Disney még a Lost premiere kirúgta Lloyd Braunt, amiért az alacsony nézettség miatt egy csomó pénzt elherdált olyan ötletekre, mint a Lost, a Született feleségek vagy a Grace klinika. Néhány évvel később már ezek voltak az ABC legnagyobb büszkeségei, a nézettségi csúcsok döntögetői.

Abrams és Lindelof konkrétan egy bibliát írt a legfontosabb rejtélyekről, témákról és karakterekről, de utóbbiak egészen a szereplőválogatásig viszonylag homályosak voltak. A leginkább főszereplőnek nevezhető alak, az orvos Jack Shephard szerepére például Michael Keatont akarták, és már az első részben ki akarták nyírni, hogy utána Kate vegye át az irányítást – az ABC viszont ezt leszavazta. Talán nem meglepő, hogy a kisstílű átverések pápája, Sawyer karaktere volt a legkapósabb, többek közt a végül Jack szerepét megkapó Matthew Fox, a bukott rocksztár Charlie-t játszó Dominic Monaghan és a lottónyertes, ügyeletes nagydarab Hurleyt alakító Jorge Garcia is Sawyer szerepére jelentkezett először. (Itt több castingvideót meg is lehet nézni.)

A sors iróniája, hogy hosszú helyszínkeresgélés után végül ott forgatták le a pilotot, ahol az egész ötlet megszületett: Hawaiion. A sorozat misztikumához jól illett, hogy a barlangjeleneteket például egy olyan Xerox-raktárban felállított stúdióban vették fel, ami 1999 óta elhagyatottan állt, mióta egy alkalmazott ámokfutásba kezdett, és hat munkatársával, valamint főnökével végzett. A flashbackeknek köszönhetően pedig azzal sem volt gond, hogy példátlanul magas létszámú állandó szereplőgárdával dolgoztak: a szigeti jeleneteket felvették közösen, de mivel egy-egy rész konkrét karakterekre fókuszált, a többit megoldották a kontinentális Amerikában.

Az első részeket imádta mindenki. A kritikusok a tévés szórakoztatás csúcsáról, a mozi kisképernyőre varázslásáról beszéltek, és alig várták a következő epizódokat. Hamar a közbeszéd tárgya lett a sorozat: az iskolákban, munkahelyeken arról kezdtek beszélgetni az emberek, hogy vajon mi lehet az a hang az erdőből, elméletek születtek (mennyivel más lett volna, ha bejön a dinoszaurusz-teória), viták folytak. A Lostban egyszerre volt akció, horror, humor és emberi dráma, úgy, hogy az egyik nem nyomta el a másikat, több fronton is a legmagasabb szinten működött.

Cliffhanger

A sorozat két olyan eszköz segítségével ért el maximum hatást, amely már ősidők óta létezett a tévétörténetben, mégis csak a Lost után lett alap: a flashback és a cliffhanger. A flashback a visszaemlékezéseket jelenti, amelyek segítségével a szigeten futó sztori mellett megismerhettük a karakterek háttértörténetét, a cliffhanger pedig az a pont, amikor valami váratlan történik, és ott lógva hagyják a nézőt – ez általában az epizódok végén volt jellemző, nehéz is volt kivárni azokat az egy heteket.

A második évadra már mindenki ismerte Jacket, a tudomány emberét, Locke-ot, a hit emberét, de a mindvégig kitartó Kate-, Sawyer-, Hurley-, Sayid-, Sun-, Jin-vonal mellett olyan nevek jelentették a Lostot rengeteg embernek, mint Ana Lucia, Nikki és Paulo, Mr. Eko, Desmond, vagy mondjuk Jacob. Lindelofék eposzi stílusát jól jellemzi, hogy a legapróbb karaktereket is olyan emlékezetesre faragták, hogy ha egy film mellékszerepében szembejön egy színész, akkor az első dolog, ami beugrik róla az, hogy játszott a Lostban.

Három szezont követően már annyi megválaszolatlan kérdés gyülemlett fel, hogy lázadozni kezdtek a rajongók, és sok néző el is pártolt a sorozattól. Ekkorra már túlvoltunk a füstszörnyön, a Többieken, Walt eltűnésén, a bunkeren, a Dharmán, a Desmond-utazáson, a helikopteren, és rengeteg felvetett problémán, de még csak most jött a java: a harmadik évad befejező része a széria, sőt az egész tévétörténet egyik legmeglepőbb fordulatát és leginkább libabőrözőbb jelenetét hozta:

Nem akarom szétspoilerezni a dolgot, plusz az utolsó három évadról még hosszú oldalakon keresztül lehetne értekezni, úgyhogy a későbbiekről legyen elég annyi, hogy a készítők itt már térrel és idővel is lazán bántak, és jóformán semmi sem az volt, aminek tűnt. A mitológia fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott – ez egyeseket végleg eltántorított a sorozattól, mások viszont ekkor kaptak csak rá igazán. Tény, hogy egy idő után szinte saját maga paródiájává vált a sorozat, de Lindelof és showrunner-társa, Carlton Cuse hihetetlenül vagány öniróniájának köszönhetően ez be is tudott épülni a történetbe. A WTF-faktor és a máig emlegetett, agyeldobós jelenetek száma pedig egyre csak nőtt.

Reboot

Sorozatfinálés legekkel már jól állunk: a Sírhant művek utolsó részét a legérzelmesebbnek, a Maffiózók végét pedig a legtöbbet emlegetettnek neveztük, de a legmegosztóbb talán még mindig a Losté. Várható volt, hogy annyi kérdést és rejtélyt, amit hat évad alatt a Lost felhalmozott, nem lehet egy epizódban lecsapni, és a készítőknek nem is volt ez célja: olcsó magyarázkodás helyett szép búcsút vettek szeretett karaktereiktől, és ezt ennél elegánsabban nem is tudták volna megoldani.

Persze Damon Lindelof nem úszta meg ilyen könnyen: a 2010-es Lost-finálé után három évvel lett vége egyik kedvenc futó sorozatának, a Breaking Badnek, amiről sokat cikkezett is. Ekkor viszont úgy rászállt az internet, mondván, „na, így kell befejezni egy sorozatot”, hogy Lindelof törölte magát a Twitterről. Állítása szerint a mai napig nem tud szabadulni a dühös rajongóktól. Amúgy köszöni, jól van, több mozi (Prometheus, Sötétségben – Star Trek, Holnapolisz) mellett épp zseniális HBO-sorozata, A hátrahagyottak harmadik, befejező évadjának januári premierjére készül.

A Lost sikerén felbuzdulva persze rövid időn belül minden csatorna el akarta készíteni a maga rejtélyes csodasorozatát, de még házon belül is próbáltak a pótlásra gondolni: az egyaránt az ABC-n futott Rejtélyek városa, a V, mint veszélyes vagy a FlashForward például egyértelmű nyúlás volt, még Charlie, Juliet és Penny színészeit is leigazolták ebbe-abba. De a Foxra jött a Terra Nova, az NBC-re az egyébként jól induló Hősök, majd Az esemény, és csak nem találták azt a titkos receptet, amitől a Lost hosszú távon is működni tudott.

Hogy mennyire a popkultúra része lett a sorozat, azt jól mutatja például ez a videó, amelyben azokat a jeleneteket szedték össze, amikor más sorozatokban a Lostról beszélnek. De a Weezer Hurley című albuma, és annak borítója is sokatmondó.

Easter egg

Damon Lindelof, a sorozat elsőszámú atyja többször elárulta már, melyek a kedvenc alkotásai, amelyek egyben a legnagyobb ihletforrásai is voltak a Losthoz. Összességében az általa legjobbnak tartott populáris fikciós alkotás Alan Moore Watchmen című képregénye, de egyébként Stephen King munkásságát csodálja leginkább. Kedvenc sorozata a Twin Peaks, hat kedvenc filmje pedig – nem sorrendben – A gonosz érintése, Az elveszett frigyláda fosztogatói, a Ponyvaregény, a Ragyogás, a Bambi és a Keresztapa 2.

Egy igazi Lost-fannak álmából felverve is tudnia kell A Számokat: 4, 8, 15, 16, 23, 42. Mivel Hurley ezekkel lett milliomos, természetesen máig szívesen játsszák meg a rajongók a kombinációt a hatoslottón, vagy annak külföldi megfelelőin. Egy 2010-es felmérés szerint Québecben a harmadik legnépszerűbb számsor volt a Hurley-féle, amit csak az 1, 2, 3, 4, 5, 6 és a 7, 14, 21, 28, 35, 42 sorozat előzött meg.

A milliónyi popkulturális és történelmi utalás közül (böngéssze mindenki a Lostpediát, tényleg) egyet emelnék ki: rengeteg karakter kapta filozófus után a nevét. Vannak, akik egy az egyben (John Locke, Jeremy Bentham, Anthony Cooper, Mikhail Bakunin), és vannak, akik csak a vezetéknevüket (Desmond Hume, Daniel Faraday, Danielle Rousseau). A legnagyobb név ugye itt John Locke, akinek munkásságában nagy szerepet játszott az első évad harmadik részének címében is visszaköszönő „tabula rasa”, vagyis „tiszta lap” elmélet – ami a szigetre lezuhant, nagyon vegyes háttérrel rendelkező, de az életüket lényegében újrakezdő karakterek helyzetére remekül illeszkedik.

Az évezred legjobb sorozatai, 15. rész: Maffiózók

A minden egyes epizódban sztoriban és megvalósításban is moziminőséget hozó Maffiózókkal minden örökre megváltozott a sorozatok világában. Ezután már senki sem nézte le a kisebb képernyőt, és az álszent sztereotípiák helyett mindenki Tony Sopranóhoz hasonlóan összetett, nem épp hibátlan hősőkre vágyott. Ráadásul a széria a gengszterfilmek kliséit is iróniával kerülte ki.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!