Cold open

“Egy halott ember lábát ellopni, tudom, elég fura dolog. De, helló, olyan házban is elég fura élni, ahol egyáltalán ellophatsz egy lábat” – azt hiszem ennél a mondatnál dőlt el végleg, hogy a Sírhant művek súlyos tragikumba ágyazott akasztófahumorától nem tudok majd szabadulni. A fenti mondatot Claire (Lauren Ambrose), a sorozat középpontjában álló Fisher család legfiatalabb tagja mondja Ruthnak (Frances Conroy), édesanyjának, egy a Szívek szállodáját fergetegesen parodizáló részben. Az epizód arról szól, hogyan próbálkozik anya és lánya egy a filmekből ismerős mintakapcsolatot létrehozni, de még idejében ráébrednek arra, ők képtelenek erre, és pont ettől válhat őszintébbé a kapcsolatuk.

A Sírhant művek végig ezekről a kegyes hazugságokról rántja le a leplet: úgy rombolja porig az álomcsalád modelljét, hogy közben egy sokkal problémásabb, de őszintébb verziót épít fel a helyén. Ha a Szívek szállodája az amerikai álom, akkor a Sírhant művek az álom mögött sorakozó kimondatlan gondolatok és tabuk felhánytorgatása, néhol már a túlzásokig elvitt abszurd humorral keverve.

A sorozat fő alkotója, Alan Ball persze nem a semmiből érkezett az addig a tévéképernyőn szokatlanul sötét és összetett drámájával. Kis túlzással pár év alatt szinte előre felvázolta a 9/11 sokkjától szabadulni próbáló korszak kiábrándultságát. 1999-ben mutatták be a forgatókönyvéből készült, hamar korszakalkotónak kikiáltott Amerikai szépséget, majd rá két évre, a kilencvenes évek optimizmusának végleg véget vető 2001-ben indította útjára a Sírhant műveket.

HBO

Azonban az eredeti ötlet nem Ballé, hanem Carolyn Straussé, az HBO akkori elnökéé volt, ő vázolta fel először, hogy induljon széria egy temetkezési vállalatot üzemeltető családról. Ballnak nem kellett sokat kutakodnia munícióért a sorozathoz. Tizenévesként sorra járta a temetéseket, közeli családtagjait is elvesztette. Mikor Ball 13 éves volt, testvére, két évvel később édesapja halt meg, a köztes időben pedig nagyszülei is elhunytak. Így aztán önkéntelenül is különös viszonya alakult ki az amerikai temetkezési kultúrával.

“A nővérem egyszer csak eltűnt. Aztán elmentünk a temetésére, és ott feküdt egy nyitott koporsóban. Úgy csinálták meg a frizuráját, ahogy ő sosem viselte, olyan színű rúzs volt rajta, amit sohasem használt. Egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy szokott – ő is volt, meg nem is – és ez nagyon ijesztő és furcsa volt. Fura zene szólt és az egész olyan visszafogott volt. Az egész élmény fojtogató volt, és ez velem maradt” – mesélt saját élményeiről Ball.

Pilot

Ball első nekifutásra a végleges verziónál jóval hagyományosabb első epizódot írt. Miután a forgatókönyv elolvasása után behívták az HBO-hoz, arra kérték, tegye még bátrabbá a történetet és problémásabbá a karaktereket, Ballnek pedig több sem kellett: akkor már javában futott a Maffiózók, amely megmutatta, hogy a tévé nem csak a buta komédiák és a felszínes drámák felülete, így olyan történetet írt, amely végül még a megrendelőket is kihívás elé állította. Sokat elárul a sorozat újszerű hangneméről, hogy a gyártónak komoly gondott okozott hogyan reklámozza a sorozatot. Fekete komédiaként? Családi drámaként? Vagy mindkettőként?

Mert mit is várunk egy szériától, ahol a család összes tagja valamilyen démonnal küzd? Fisherék családregényébe akkor kapcsolódunk be, amikor a temetkezési vállalkozást vezető családfő (Richard Jenkins) hirtelen meghal. Amit maga mögött hagy az a pontos ellentéte a tökéletes családnak: Ruth, a bigott középkorú feleség, Nate (Peter Krause), a megállapodni képtelen legidősebb gyerek, David (Michael C. Hall), a titokban meleg középső fiú, és a fentebb már idézett Claire, a keményebb drogok felé forduló kamaszlány egyenként is teljes sorozatot érdemelnének. Egy valami azonban mégis összetartja ezt az épp széthullóban lévő bagázst: mindegyikőjük érzelmeinek kimutatásával küszködik. Így akár úgy is sarkíthatjuk Fisherék öt évadon keresztül bonyolódó sztoriját, hogy a Sírhant művek annak a története, hogyan tanul bele egy család abba, hogy a maga csodabogár módján, de kimutassa valódi énjét, és felismerje gyengeségeit.

Ballt, és aztán a későbbi epizódokat írókat ezért egy dolog vezérelte főleg, az, hogy lebontsák a hamis és álszent képet a halálról, amely továbbra is tabunak számított/számít. Ennek egyik leglátványosabb elemeként, minden egyes epizódot abszurdabbnál abszurdabb halálesetekkel indítottak (itt egy klipben az összes). A Sírhant művek a nézők arcába tolta, hogy igen, ilyen méltatlan, nevetséges is lehet a vég. A nyitó halálképsorok után azonban már azon dolgozott minden alkotó, hogy azt is bebizonyítsák, azért a születés és a halál közötti időszakot a halál banalitásának ellenére sem érdemes feladni.

HBO

Cliffhanger

Azért  is válhatott a tévés történelem talán legmegrázóbb, legelllentmondásosabb sorozatává a Sírhant művek, mert mindenről beszélt, amiről korábban egy amerikai tévésorozatban képtelenség lett volna beszélni. A későbbi évadokban a Ruthot alakító Fances Conroy minden pillanata megrázó portréját adta a saját vágyait újra felfedező középkorú özvegynek, de Michael C. Hall minden egyes feltűnése is élményszámba ment, ahogy folyamatosan kihívásokba ütközött a fekete rendőrrel, Keithszel (Mathew St. Patrick) folytatott kapcsolatában, és a legnormálisabbnak tűnő szereplőről, Nate-ről is fokozatosan derült ki, nagyobb szüksége van a testvérei támogatására, mint ahogy az elsőre látszott.

De a Sírhant művekben nem csak Fisherék miatt maradhatott emlékezetes: a súlyos témákat oldandó, szórakoztató (egyesek szerint azonban a sorozathoz képest túl kiszámítható, és ellenszenvessé váló) karaktert kreáltak a hullákkal csodákat művelő Ricóból (Freddy Rodríguez), mint ahogy Nate szeretője, a titokzatos és már-már ijesztően okos Brenda is végig megosztotta a sorozat nézőit. Azokat a nézőket, akik a kezdetektől fogva rákattantak a sorozatra. Amíg adásban volt, a Sírhant művek volt az HBO legnépszerűbb műsora többmilliós nézettségével.

És egy dologról pedig egyszerűen muszáj még említést tenni. Sokak szerint ugyanis a Sírhant művek befejező epizódja minden idők legjobb tévés fináléja. Az még csak hagyján, hogy a 72 perces zárás méltósággal búcsúzik karaktereitől, de egy olyan montázst is obabiggyeszt az epizód végére, amitől a sorozat rajongói most e sorok olvasása közben is a könnyeikkel küzdenek. Ball elárulta, óriási harcot vívott az HBO-val azért, hogy ilyen hosszú legyen az epizód (amelynek írása közben maga is sokat sírt) és a stáblista is (hogy minden stábtag elég időt kapjon a záráskor), de abszolút bejött a számítása. Az Everyone’s Waiting című epizód hivatkozási alap, az egyik legtöbbször emlegetett sorozatrész lett.

Reboot

A szép lezárás minden színész számára lehetőséget adott arra, hogy később más szerepben adjon újabb lökést karrierjének. Az öt évadon keresztül kimagaslót nyújtó Michael C. Hall megérdemelten lett még nagyobb közönségkedvenc a sorozatgyilkos, és a Sírhant művek Davidjéhez hasonlóan újra két lábon járó ellentmondásként bemutatott Dexter szerepében. Richard Jenkins azóta is igazi rétegkedvencnek számít a filmrajongók körében, de nemrég az Olive Kitteridge-ben emlékezetesen tért vissza a tévésorozatok világába.

HBO

Frances Conroy hosszú idő után az Amerikai Horror Storyval került újra megérdemelten reflektorfénybe, míg Peter Krause a Vásott szülőkben, Lauren Ambrose pedig Magyarországon kevésbé ismert szériákban (Torchwood, The Return of Jezebel James) bizonyított.

Ha viszont a Sírhant művek jelenkori örökösét keressük a sorozatok között, akkor a legegyértelműbb választásnak a szintén elég zilált család életét, humorral és kellő mélységgel, tabuk döntögetésével bemutató Transparent tűnik. De valószínűleg a Breaking Bad és a The Affair alkotói sokat tanultak Ballék árnyalt családábrázolásból.

Easter egg

Nem véletlen, hogy a sorozat álom- vagy hallucinációs jelenetekben bővelkedő stílusát sokszor hasonlították a mágikus realizmushoz. A sorozat írói között ugyanis ott található Gabriel Garcia Marquez fia, Rodriga Garcia, akinek a nevéhez fűződik többek között a második és a harmadik évad premierje is.

HBO

A sorozat akkora siker volt Amerikában, hogy Richard Jenkins kisebb felfordulást okozott egy valódi temetésen: egy nő a szertartás közben odament hozzá, és nem viccből megkérdezte a színészt, filmezik-e a temetést.

Az utolsó évadban az egyik epizódban egy férfi egy színházi darab közben elszenvedett szívrohamban hal meg. Az epizód írója tényleg tanúja volt egy ilyen esetnek a valóságban is, de ezzel még nem ért véget a történet, ugyanis a halálát eljátszó színész az epizód sugárzása után pár héttel meghalt. De azt se felejtsük el, hogy a Sírhant művek ismertette meg a világgal Siát, akinek Breathe Me című száma a finálé miatt vonult be a tévés történelembe.

Az évezred legjobb sorozatai, 12. rész: Oz

"A legjobb sorozat, amit nem ismersz" - szokás mondani az HBO első drámasorozatáról, ami tulajdonképpen a manapság csúcsosodó, igényes és bátor sorozatkultúra egyik első darabjának is tekinthető. A börtönélet legsötétebb bugyraiban elmerülő széria kegyetlen, brutális és tabudöntögető, de egyszerűen képtelenség abbahagyni. Az 1080p Top 20 lista 9. helyezettje az Oz.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!