Péterfy szerinte a tényeken átsikló mai magyar valóságban az egyik legkedveltebb narratíva az, hogy a racionális gondolkodás a felvilágosodástól kezdve a tönk szélére juttatja a nemzetek, a családok, az egyház és a tekintély világát. "Értelmiségi vitákban ez akár konzervatív álláspont is lehet. De rettenetesen veszélyes, ha ez az elmeépítmény rajongó politikai hívőkhöz kerül, akik hajlamosak fenntartás nélkül beszopni mindenfajta dumát" – mondta az Aegon-díjas író a HVG hetilapnak, majd hozzáfűzte: az ő indulataik ellenőrizhetetlen láncreakciókat indíthatnak el.

Úgy véli, most ismét Kádár-kor van, az ember a korabeli reflexeket alkalmazza: ugyanazzal a mozdulattal kapcsolta ki a közmédiát hat-hét éve, mint hajdan nagyapja, Jékely Zoltán, amint „felböffent a Kádár-kori csatornaszag”. Az író azt mondja, polgári tradíciójú család az övék, ahol a diktatúrákat, a tekintélyuralmat nem szeretik, és ez az utálat kölcsönös.

Péterfy félig-meddig Máraitól kölcsönöz magyarázatot, amikor arról beszél, szerinte miért futott zsákutcába a rendszerváltás.

Az 1940-es és 1980-as évek között az a társadalmi réteg tűnt el az országból, amellyel normális liberális demokráciát lehetett volna alakítani: a polgári tradíciót hordozó, nagyrészt kiirtott zsidóság, majd a felőrölt, disszidált keresztény polgárság. A képzett értelmiség épp most megy el, mert rosszul érzi magát itthon. Marad a formátlan, alaktalan, tradíció nélküli embertömeg, és jöhet a Homo sovieticus, a putyinizálódás.

Az íróval készült teljes interjút a friss HVG hetilapban olvashatja.

hvg