szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az AWS pedig a 21. helyen végzett. Itt olvashatja percről percre tudósításunkat a döntőről.

Most érkezett

Ukrajna nyitja a döntőt

MELOVIN Drakulaként száll elő a koporsóból. Amúgy némi Marilyn Manson utánérzést látni a kinézetén (ál-műszem!), kár, hogy úgy dobálja a mikrofont, mint Aradszky László. A végén pedig egy lángoló emelvényen zongorázik. Ez volt az Under The Ladder.

 

  • 26 ország előadója lépett színpadra a lisszaboni Altice Arenában
  • 529 ponttal győzött az izraeli Netta Toy című dalával
  • A második helyezett Ciprus (436), a harmadik Ausztria (342) lett
  • A magyar AWS a 21. helyen végzett, pontjai száma: 93
  • A pontszámokat az országok ötfős zsűrijének szavazatai és a tévénézők által leadott voksok összessége adta
  • Senki nem szavazhatott a saját országának énekesére
  • Az eddigi legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el – 1994-ben 4. lett, Kállay-Saunders András az 5. helyen végzett Running című dalával 2014-ben

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7

Szavazzon!

A rövid haj az új hosszú haj

A bevonulásnál szembetűnő, hogy majd' minden női fellépő rövid hajú.

Még, jó, hogy a dánok jó nagy szakállal érkeztek, igaz, ők fiúk. 

És elkezdődött

21.02-kor Ana Moura fado-énekes dalával kezdődött a show, majd Mariza következett - ő szintén egy portugál fado-sztár.

Ezzel elindult a 63. Euroviziós Dalfesztivál döntője.

Először, mint az olimpián, felvonunak a csapatok.

  

Ha már metál

A Guardian helyszíni tudósítója szerint ott van a döntőn (nem civilben, hanem full jelmezbe öltözve) a dalverseny valaha volt egyetlen metál-győztese, a finn Lordi. Na akkor ez most mit jelent?

Portugália a popkultúra térképén

Van ugye a legendás fado-együttes, az 1985 óta működő Madredeus.

Legenda volt a hét éve elhunyt zöld-foki szigeti morna-énekesnő, Cesaria Evora.
A Doors elképzelt spanyol karavánja Portugáliában is kalandozott (Carry me caravan, take me away, take me to Portugal, take me to Spain)
És van egy előadó, akinek az a neve, hogy Portugal. The Man

Mindenki nagyon szereti a magyar fiúkat

A közvetítés felvezetéséből kiderült, hogy a lisszaboni döntőbe jutó zenészek mindegyike nagyon bírja az AWS tagjait, igazi partiarcoknak írták le őket.

Reméljük, a szavazók is így lesznek ezzel.

Az AWS a Guardian borítóképe

Bizony. A brit lap percről-percre közvetítés-cikkének borítóképe az AWS énekese, Siklósi Örs. Plusz lángcsóvák.

Apropó, a magyar csapat

Az AWS 2006 nyarán alakult, nevük az Ants with slippers (papucsos hangyák) rövidítése. Tagjai Siklósi Örs, Brucker Bence, Kökényes Dániel és Veress Áron.

A Viszlát nyár az énekes, Siklósi Örs édesapjának elvesztéséről szól.

Meglepetéssel készül az AWS

A tegnapi próbákkal egybekötött, nemzetközi zsűri által értékelt fellépés után a produkción minimálisan finomítva, még kidolgozottabb kameraállásokkal érkezik este a Viszlát nyár. Bár a magyar fellépő a zenei showműsor második felében adja elő a dalt, érdemes lesz követni már a nyitányt is, ugyanis a fiúk meglepetéssel készülnek a nézőknek már a zászlós bevonulásnál is. A tegnapi nap során meglátogatta a magyar együttes öltözőjét a portugál Moonspell, valamint a finn Lordi is - írja az MTI.

1 2 3 4 5 6 7
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!