A színész szülei emlékének is ajánlja a kötetet, amelyben ütlegekkel, megaláztatással sújtott gyerekkoráról is beszámol. Mégis úgy véli, a „gyerek úgy ragaszkodik a szüleihez, mint az élethez, amit tőlük kapott. Mindenkinek el kell fogadnia azt a miliőt, amelybe beleszületett. Aztán később, ahogy én is, eleinte a fantáziával, később elhatározással kifogalmazhatja magát belőle. Lehet, hogy túlságosan is belém nevelték a tisztelettudást. Még fiatal felnőttként sem kerültem szembe velük. De miért baj az? Petőfit is elzavarták, mégsem arról szól a költészete, hogy vesszen az apám, az anyám” – mondta a HVG hetilapnak adott interjúban.

Tanyasi gyerekként kíváncsisággal küzdötte le a hátrányait. Szarvas azt mondja, mindent pótolnia kellett.

Nem találkoztam Istennel, bizalommal, szeretettel, hagyománnyal.

Azt sem tudtam, mi a karácsony misztériuma, gyerekkoromban csak fenyőünnepnek mondták. Amikor jött a rendszerváltás, azt kérdeztem magamtól: minek az? De aztán elkezdett működni bennem a belső hiány, kerestem a válaszokat könyvekben, barátaimtól. Ma már adni is képes vagyok.”

A művész 2002-ben szerződött a frissen megnyílt Nemzetibe, ahol azóta is társulati tag: azt meséli, érzelmi szálak kötik a színházhoz, a kezdeti élmények is táplálják a ragaszkodását. „Kis hősökként dolgoztunk a falak között, míg odakintről gyűlölet áradt az épületre és a társulathoz szerződöttekre. Amikor betettem oda a lábam, a szakma bezárult előttem, át kellett írnom a noteszban a neveket. Szörnyű volt azt olvasni számos régi barátunktól, hogy valamirevaló színész nem lép fel a Nemzetiben. De az is hibát követett el, aki betette a televízió-műsorba a nyitó előadást, amin mindenki csámcsoghatott. Az ember tragédiája nem populáris műfaj.”

A teljes interjút elolvashatja a friss HVG hetilapban!

HVG