Azon a bizonyos szilveszteréjszakán, amikor a XIX. századot csak néhány perc választotta el a következőtől, az Orient expressz utasai nem tudtak dönteni: elegánsan koccintsanak a jövőre, vagy durván igyák le magukat a sárga földig. Mi lesz itt, és bármi lesz is majd, az embernek van-e választási lehetősége? Lili és Dóra, a sorsukra hagyott ikrek, akik közül két úr úgy választott, ahogy a kutyakölykökből szoktak, sokáig mit sem tudnak egymás létezéséről. Külön utakon járva élik meg a XX. század különös eseményeit, majd egy szerelmi háromszög szereplői lesznek, hogy egy tükörlabirintusban olyan választási lehetőséget kínáljanak fel, amivel lehetetlen jól járni.
„Csodálatos a világ, amit Isten teremtett, és csodálatos az ember, aki megtanulta azt formázni” – Edison e magasztos szavaival zárul Enyedi Ildikó filmje, a felújított kópiákon most újra látható Az én XX. századom. Akik hisznek abban, hogy bizonyos fontos filmek születési ideje nem lehet véletlen, azok szerint 1989 ilyen év. A mozi Chaplin születésének 100. évfordulóját maradandó filmek sokaságával ünnepelte. Két emlékezetes alkotás állított emléket a fény és a film misztériumának. Giuseppe Tornatore az Oscar-díjas Cinema Paradisóban megidézte a gyerekkor csak moziban átélhető álmait, a szintén olasz Ettora Scola pedig a Splendorban azokat a pillanatokat, amikor a nézők már túl későn kezdenek el gondolkodni az álmaiknak sok évig helyet adó mozi megmentésén. Az én XX. századom a tökéletes első film: ambiciózus, okos, filozofikus, tele van érzelemmel, ragyog, mint a képeken masírozó katonazenekar vagy az őket ünneplő kisasszonyok öltözékén a villanykörte.
Jó házból való hulla, párizsi rokokó-barokk belső, rejtélyes gyilkosság. Az egyetlen szemtanú a korábban ápolt, de most rossz passzban lévő szobanövény, aki annyira szerette a gazdáját, hogy ha újra látná a tettest, bizonyára felismerné benne a gyilkost. A rendőrség tehetetlen, a helyi parafenoménok energiaszintje nulla, nyilvánvaló, hogy ez nem Poirot-nak vagy Maigret-nek való eset, ide igazi specialista kell. Simon mágust hívják, aki nem ígér semmit, de mert kelet-európai tapasztalata van, a pénzt előre kéri.
Enyedi Ildikó forgatáson. Térben, időben
Fazekas István
A néhány filmcsatorna programjában felbukkanó, húsz éve bemutatott Simon mágus a Mester és tanítványa soha véget nem érő kapcsolatának tárgyalásán túl olyan megmagyarázhatatlan dolgok vizsgálatáról szól: mint a szerelem, a túlélés, és arról, hogy ki mire használja a feltámadást. Simont Andorai Péter, profi csodatevő riválisát, a Bentley-n furikázó Pétert a hetvenes évek kultikus művészfigurája, a különleges utazásait levitációval megvalósító Halász Péter játssza.
„Egy picit feltámadok, mert én vagyok a legjobb” – mondja Péter a filmben, amikor bejelenti újabb világszámát, a Feltámadás-projektet. Mielőtt néhány napot a földbe temetve töltene, gondosan kiszámítja a mellkasára nehezedő föld nyomásának értékét, hogy a világ első befejezett feltámadási kísérletét ne zavarja semmi. Halász, aki később, a halálra készülve, a teljes magyar underground képviselőinek színe előtt megalkotta saját ravatalát a Műcsarnokban, tökéletesen azonosult azzal a teóriával, hogy reinkarnáció közben máshogy terjed az információ.
A filozofikus gondolat Erdély Miklóstól ered, akit Enyedi az egyik mesterének tart. Az eredetileg mérnök Erdély a hatvanas évektől a pesti alternatív műhelyek karizmatikus vezetőjeként filmelmélettel is foglalkozott. A korai Enyedi-filmek stáblistáján társíróként szereplő Révész László László, a Képzőművészeti Egyetem tanára azt mondja, ma is érvényes Erdélynek az a tézise, hogy a film a zenéhez hasonlóan olyan hologram, amelynek szerkezetébe bármikor be vagy abból ki lehet lépni. Enyedi filmjeinek a hologramhoz hasonló kristályszerkezete van, ebben keveredik és egyesül a mítosz és a valóság.
A Simon mágust követően Enyedi 18 évig nem készített nagyjátékfilmet. Mit csinál egy filmrendező, ha nem forgat? A feltámadásban reménykedik, mint az illuzionista Péter? Vagy a „nemrészvétel” olyan tudatos terv része, ahogy Simon mágus megtervezte elszökését a világból, hogy valahol új életet kezdhessen ifjú szerelmével. Egy másik lehetséges válasz ott van második mozifilmje, a Bűvös vadász egyik emlékezetes képsorában, amikor a kopók elől rémülten menekülő nyúl védelmet talál Mária szoknyájának redői alatt. Ha majd az élet újra biztonságos lesz, onnan elő lehet bújni, és talán akkor át lehet menni azon a hídon, amelyet a filmben az Ördög épített. Mindenesetre érdemes drukkolni a csigának, amelyik ezt megteszi, pedig ő az, aki az életével együtt a testén cipelt összes vagyonát is kockáztatja.
Az egyik rétegében Budapest ostroma alatt játszódó filmben a kísérlet alatt az opera elegáns közönsége Weber A bűvös vadászában gyönyörködhet, de csak addig, amíg a szirénák az óvóhelyre nem szólítják őket. Az anya mesél tovább a lányának a hét varázsgolyó történetéről, a többiek pedig folytatják odakint a játékot a világ legnehezebb terepén, a sakktáblán, ahol csak illúzió, hogy van biztonságos lépés. Minden a megsemmisülés felé tart, ráadásul a játszma időre megy.
Jelenet Az én XX. századomból. Kit választanál?
hvg
Enyedi valamennyi filmje türelemjáték – mondta a Színművészetin Fábri Zoltán utolsó osztályában vele együtt végzett Janisch Attila. Mert hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok, mint legutóbb a Testről és lélekről-ben is: amikor eljön az idő, a szereplők átlépnek egy másik dimenzióba, az álom birodalmába. Hasonló átlépés a sci-fikben egyetlen tér-idő ugrással megoldható, de Enyedi filmjei nem sci-fik, hanem titokfilmek, amelyeket nem a végleges megoldást vagy legalábbis megnyugvást sugalló befejezéséért, hanem a titkaiért érdemes újra és újra felboncolni.
A Testről és lélekről elkészítése előtt stiláris gyakorlatként is felfogható munkát végzett a Terápia című sorozat rendezőjeként. Sokan tartottak attól, hogy a televízió – a szemfényvesztésen kívül semmi másra nem alkalmas médiumként – önmaga nívójához igazítja Enyedit, ám a Terápia ennek cáfolata.
„Egyetlen film sem lesz jobb a díjaktól, de jó hatással van a következő büdzséjére” – mondja Janisch. Bár a berlini Arany Medve után a Testről és lélekről nem kapta meg a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját – néhány nappal később öt kategóriában győzött a magyar mustrán. Enyedire újabb rejtélyekkel teli történet vár. Füst Milán regénye, A feleségem története négy évtizede ellenáll a megfilmesítésnek. Az után, hogy az 1967-ben elhunyt író-költő özvegye áldását adta a tervre, legelőbb Huszárik Zoltán, a Szindbád látnok-rendezője szerette volna vászonra vinni. A megvalósítástól elállt, mert ahhoz új filmnyelvet kellett volna konstruálnia. A könyvvel aztán a Mephisto Oscar-díjas rendezője, Szabó István dolgozott.
Mostanra megnyílt az út Enyedi előtt, hogy megvalósítsa régi tervét egy olyan regény megfilmesítésével, amelyről Schein Gábor tavaly megjelent Füst-monográfiájában ez olvasható: „Az irodalmi köztudat a XX. század első felének legkiemelkedőbb prózai teljesítményei közé sorolja a regényt, amely nélkül nehezen értelmezhetők a magyar regény poétikai gondolkodását megújító kezdeményezések.” „Hogy a feleségem megcsal, régen sejtettem.” Ezzel a mondattal kezdődik az 1947-es megjelenése után közel húsz évvel, a francia kiadást követően Nobel-díjra jelölt regény. A feleségem története egy olyan férfi elbeszélése, aki gyanakvásra, feltételezésre, képzelgésre, azaz a nemtudásra építette fel az egész életét.
A cikk a HVG 2018/12. számában jelent meg.
