| Wilhelm Droste irodalmár, kávéház-alapító |
„Második fiúnak születtem egy mélyen hívő vesztfáliai parasztcsaládban, ahol a legidősebb fiú viszi tovább a gazdaságot, az őt követő szolga lesz vagy pap” – beszél gyökereiről a jól megtermett, kétméteres irodalomtörténész. „A 68-as diákforradalom idején, amikor mindenki lázadt, én a katolicizmust magyarizmusra cseréltem.” Megszállott tizenéves bélyeggyűjtőként kedvencei voltak a Rákosi-időkben megjelent magyar sorozatok. „Az első szerzeményem maratoni sífutót ábrázolt. Mivel elég jól síeltem, úgy képzeltem, magamat látom a képen.” A baloldali professzorok miatt ment a Marburgi Egyetemre germanisztikát, történelmet és szociológiát tanulni. Amikor végzett, Hamburgban ma is működő kávéházat alapított. Ösztöndíjjal 1983–1984-ben egy teljes évet tölthetett Budapesten, hogy disszertációt írjon Adyról és Rilkéről, de ezt a doktoriját csak a közelmúltban, közvetlenül a nyugdíjazása előtt védte meg. Magyarországra költözése, 1989 óta tanított német irodalmat az ELTE Germanisztikai Intézetében. A Neue Zürcher Zeitung és a Neue Pester Lloyd munkatársa, emellett XX. századi és kortárs magyar költőket fordít németre. 2000-ben magyar kulturális lapot indított németül, Drei Raben címmel. Ugyanezt, az Ady kedvenc kocsmáját idéző Három Holló nevet viseli belvárosi kávéháza, amely egyben kultúrközpont is. Korábban ő alapította a Dürer és az Eckermann kávéházat is. A kulturális élet szereplői idén márciusban, a 65. születésnapjára ünnepi antológiát adtak ki. Enyedi Ildikó filmrendező a felesége. Lányuk most kezd angoltanárként, fiuk Kölnben számítógépesjáték-tervezést tanul. „A Böszörményi úton lakunk nagy zsúfoltságban, mert lehetetlen pasas vagyok, gyűjtök bélyeget, könyvet, bútort, képeket. Hála Ildikónak, hogy eltűri.” |
HVG: A szombati Szabad Sajtó úti tüntetésen többen tervezték, hogy a közeli Három Hollóban tartanak afterpartit. Mit szólt, hogy önkéntelenül belekeveredett a politikába?
Wilhelm Droste: Korszerűnek tartom Konrád György antipolitika-stratégiáját. „Mintha lenne egy majmunk, és ez a majom elszemtelenedne, de mi ilyenkor bosszúsan így szólunk hozzá: Vissza a helyedre!” Már nem fűzök reményt a parlamenthez meg egy rendes pártversenyhez. Minden rádióadóról elkapcsolok, mert sírnom kell tőlük. A saját bőrömön érzem, hogy a politika mennyi gyönyörűséget tönkretett itt az utolsó harminc évben. Normális kapcsolatok mennek tönkre miatta. A legjobb barátomat veszítettem el, mert zsidózni kezdett, nekem pedig az apósom zsidó. Ez a barátom úgy halt meg, hogy nem tudtunk kibékülni, pedig ezt minden karácsonykor megtettük.
HVG: Nosztalgiával gondol a szocializmusra?
W. D.: Nem, és mégis: abban a furcsa késő szocializmusban sokan szabadon gondolkodtak, barátkoztak, kíváncsian fordultak a másik felé, tele voltak a kocsmák, a presszók, az egész nép lelkesen várt egy másik világra. Aztán szabad kezet kapott, és mit csinál a világával? Szétveri.
Reviczky Zsolt
HVG: Furcsán nézhettek magára, amiért ideköltözött, holott inkább innen volt szokás Németországba „disszidálni”.
W. D.: Ha már hülye nyelvet akarsz tanulni, mondták, miért nem inkább az oroszra állsz rá, akkor az egész szláv térség a tiéd lenne. De ha két ág volt a fán, én mindig a vékonyabbra másztam fel. Az irodalmat is azért imádom, mert öntörvényű luxus, nem lehet vele mit kezdeni. Gyerekként, a hidegháború idején csak azt tudtam, hogy a falon túl tiltott zóna van. Gondoltam, arrafelé csodálatos lények élnek, mert nekik semmit sem szabad. Itt gyanús kapitalista voltam a hatóságok szemében. Úgy szereztem egy kis jászsági tanyát, hogy az egyik barátom nagyon idős anyukája nevére vettem meg a házat, amelyet aztán örököltem tőle. Mint hamburgi kétes elemnek minden héten jelentkeznem kellett a rendőrségnél a tanyáról, ahová ma is szívesen vonulunk el, néha Ildikóval is, hogy nyugodtan dolgozhassunk.
HVG: Nehéz volt a magyar nyelvet megtanulni?
W. D.: A bélyegekről szereztem a furcsa alapszókincsem: Magyar Posta, légiposta, Vörös Hadsereg. Kaland volt, hogy ezek a betűk kiejthetők, és abszurd, hogy ez a nyelv itt van Európa közepén. Érvelni németül, szeretni és dühöngeni magyarul lehet jobban. Élvezem, hogy a magyartudásom tökéletesítése örök feladat, elérhetetlen álom, hogy érdemes tovább udvarolni ennek a nyelvnek.
HVG: Kettős állampolgár lett?
W. D.: Sokáig az akartam lenni, de most úgy döntöttem, hogy német maradok. Pedig az életem több mint felét Magyarországon töltöttem, és ha német–magyar meccs van, a magyaroknak drukkolok. Ez az igazi mérce, ha valaki olyan őrült focirajongó, mint én vagy Orbán Viktor. Ezzel a bolondságával egyetértek: legyen 25 stadion minden utcában! De az állampolgárság felelősséggel járna, és a politika is ellenemre van. A halálig szóló tartózkodási engedélyemre büszke vagyok.
Reviczky Zsolt
HVG: Hogyan vált szenvedélyévé a kávéház-alapítás?
W. D.: Nekem a kávé a kulcsital, egy időben kilencet is megittam naponta. A környékünkön rengeteg sörgyár van, utáltam, hogy ott minden férfi sörözik. Gyanús volt a sörkapcsolat a kocsmában, ahol öt perc után már húsz új barát akadt. A mamám szép kávéhelyzeteket teremtett a parasztkonyhánkban. Ebéd után ott ült a postás, két szomszéd paraszt, barátok. Kovács Pál vívó olimpiai bajnok Quint presszójába mindennap elmentem az akkori Martinelli térre. A feleségem véletlenül arra járt, amikor bezárták a presszót, és hazahozta a táblát. A konyhánk dísze lett.
HVG: Egyszer már volt Három Holló kávéháza az Andrássy úton, Ady tényleges törzshelyén.
W. D.: Kulthelyet igyekeztem létrehozni ott, ahol Ady élt. Mert a Veres Pálné utcában, ahol az emlékszobája van, már csak haldoklott. Fél évig bírtam, de aztán egy napon egymillió helyett ötöt kértek havonta bérleti díjként. Azt már csak a Burberry tudja kifizetni. Ez a mostani tér, a piarista rendház sarkában többet tud, mint az előző. Benne van a lehetőség, hogy vibráló helyszín legyen. Üzletpolitikánk, hogy bárki bejöjjön, mint régen Konrád és Csurka a Hungáriába. Híd a hídnál.
HVG: Igaz, hogy Ady tekintete láttán szeretett bele a magyar irodalomba?
W. D.: Születése 100. évfordulóján tele volt plakáttal a város, amelyiken áll és büszkén, hiú módon, majdnem erőszakosan néz a jövőbe. Meg akartam fejteni, mit tud ez a férfi, amit én nem tudok. Aztán lefordítottam száz versét. Most pedig Arany Jánost fordítottam, ami halálos bűn: a rímelés nem hiteles németül. Teljesen új szókincset kellett hozzá megtanulnom. Az izgatott, hogy felfedeztem benne a rezignációt, ami most annyira jellemző. Megmutatja, hogyan lehet élni a lehetetlenben. A költészet neki benzinkút volt, amivel kibírta. Majdnem kész a kétszáz oldalas Arany-füzet.
HVG: Hogyan fogadta a család Ildikó és a Testről és lélekről című filmje nemzetközi sikerét?
W. D.: Először úgy éreztem magam, mint egy Bundesliga-gólkirály felesége. Az ő óriási sikere biztonságot teremt a családunkban. Nem kell félve belesétálnunk a vállalkozásunkba és az öregedésbe. Az ilyen díj sok embernek katasztrófa, mert utána csak a föld fölött tud járni. Ildikó miatt nem aggódom, őt a természete és az ereje védetté teszi. Csak jó menedzser kellene neki, nem olyan béna, mint én. Pedig benne vagyok az ügyeiben, ő nem is sejti, mennyire, mert nem lépünk át egymás zónájába. Meghagyjuk az alkotómunkához szükséges magányosságot.
