szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nagyon úgy tűnik, hogy elkaszálták a negyedik filmet.

Biztosra véve a dolgot, arról ír a Deadline saját forrásaira hivatkozva, hogy nem fog elkészülni a Chris Pine és Chris Hemsworth főszereplésével készülő Star Trek 4, ugyanis az újragondolt mozi rendezője otthagyta a projektet.

A Star Trek 4 körül már augusztusban sem stimmelt minden, akkor derült ki, hogy a címszereplők fizetését alaposan lecsökkentette volna a stúdió. A projekt akkor azonban még nem futott zátonyra, de egy friss hír szerint most úgy tűnik, mégis bekövetkezett a dolog: a rendező SJ Clarkson időközben a készülő Trónok Harca-előzményen kezdett dolgozni, a másik projektet pedig egyszerűen lemondta.

A Paramount 2017-ben azt nyilatkozta, hogy további két részt terveznek a filmből, így egy új rendező leigazolásával akár össze is jöhet a negyedik és ötödik epizód. Már persze csak akkor, ha a stúdió még most is így gondolkodik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!