Tetszett a cikk?

Az író a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett, előadására zsúfolásig megtelt az MTA kisterme.

„Viharos gyorsasággal foglalta el a helyét a kortárs irodalomban” – méltatta Tompa Andreát Ferenc Győző, a Széchenyi Irodalmi Akadémia ügyvezető elnöke. „Tíz éve, amióta ezt a tisztséget betöltöm, nem volt ilyen vastaps” – zárta egy órával később az eseményt. A kettő között az író tartott előadást, „Regénykeresés, a hely és az ember”, amelynek csak a címe volt barátságtalanul szikár. A többi szikrázó és sziporkázó, ha egy csendes elmélkedésre egyáltalán illenek ezek a szavak. Ha nem, sebaj; hisz a szöveg egyik rétege épp arról szólt, hogyan lehet új látásmódot, új nyelvet találni.

Aki beleolvasott már Tompa Andrea regényeibe, például a legutóbbi, Libri-díjas Omertába, azt három jellemvonás biztosan megragadja (ha nem több). Az egyik az erőszaknak a mindennapi élet egészére kiterjedő burjánzása; a regények helyszíne Kolozsvár, a korszakot diktatúra fémjelzi. A másik az elbeszélők nézőpontja, ahogy megadóan viselik sorsukat. A harmadik pedig a nyelv, amelyet a diktatúra kisajátított, lezüllesztett. Aki netán elmereng azon, milyen beletörődően viseli az Omerta négy hőse, hogy elveszik a birtokát, majd a kertecskéjét is, a jószágot, végül mindent, a szabadságot is beleértve, ahogy beleilleszkednek abba a világba, amelyik államosítja életük minden percét, ahogy átveszik a hatalom nyelvét, belesimulnak annak kulisszáiba, azt biztosan elfogja némi szorongás.

Pedig Tompa Andrea nem aktualizál. Megteszik azt helyette nagyobb hatalmak.

Az akadémián is a múltról beszélt, a – nevében is gyakran változó – kolozsvári magyar színház játékrendi könyvébe belelapozva fejtegette, mit jelent a nyelvtelenség, a kimondhatatlanság – végül a cenzúra. A fő sztori a következő (ha efféle profán megjegyzés ilyen emelkedett alkalomból egyáltalán megengedhető). A színház zseniális rendezője és színésze, Janovics Jenő 1919. szeptember 30-án fellépett a Hamletben, és amikor belekezdett a nagymonológba, a Lenni vagy nem lenni kezdőszavak után felzúgott a nép: lenni akarunk! És az előadás „a közönség hazafias tüntetése miatt félbeszakadt”.

Valahogy úgy történhetett, mint Esterházy Péter híres anekdotjában, amikor Besze János hentes és mészáros a Nemzeti Múzeum lépcsőjén eldörögte a híres sorokat, Akartok-e rabok lenni, ám a tömeg nem várta be a folytatást, egyhangúlag rázúgta: Akarunk! Akarunk! És a szónoklatnak vége volt. Vagy egészen másképp. Bocsánat a közbevetésért, de hát anekdotra anekdot a rím. Hamletre pedig Hamlet.

Nem is kellett sokat várni: 1941-ben, a második bécsi döntés és Észak-Erdély visszacsatolása után a kolozsvári magyar színházban ott folytatták a Hamletet, ahol 1919-ben abbahagyták. A nagymonológnál. Akkor is voltak tüntetések, de már a románok zúgolódtak. A Hunyadi teret akkor éppen Hitler térnek hívták, és Janovics sem léphetett fel; a wikipedia kimért szavaival élve „noha 1895-ben református vallásra tért át, és egész életét a magyar kultúrának szentelte, nem mentesült a zsidótörvények hatálya alól.

A kolozsvári anekdot külön szépsége, hogy nem igaz. Az 1919-es előadás valójában nem szakadt félbe. Végigjátszották, ha cenzúrázva is. Fortinbras például nem vonulhatott be, gondolom azért, nehogy a megszállás indulatokat keltsen. Menedéknek pedig ott volt az elmegyógyintézet. „Menjen az őrültek házába, direktorom, az még magyar kézben van” – idézte fel a korabeli naplóbejegyzést Tompa Andrea.

A történet ezernyi árnyalatát, nyelvi dilemmáit egy fülszöveggé egyszerűsített vázlat persze nem képes visszaadni. El kell olvasni a székfoglaló beszédet, amely a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia honlapján majd megjelenik – ígérte Ferencz Győző. Ha valakiben netán feltámad a gyanú, hogy Tompa Andrea következő regényének főhőse Janovics Jenő lesz, azt az író ott helyben kiábrándította: nem lehet, mert ő túl állhatatlan, túl nagy, túl drámai, túl sikeres, két hatalom is tönkretette. A jelen hősei sokkal kisebb, hétköznapibb emberek. Afféle „talált hősök”.

Így aztán az olvasó számára nem marad más, mint Tompa Andrea regényeiből kihámozni a kolozsvári nemzeti színház és Janovics Jenő egyes anekdotjait. Mert azok már eddig is felbukkantak bennük. Történetüknek borítékolhatóan nincs vége. Mert nemcsak „a múlthoz nincs készen a nyelv”, hanem feltehetőleg a jövőhöz sem. A jövőben játszódó múlthoz pedig a legkevésbé.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Verstappené a 70. évfordulós silverstone-i nagydíj

Verstappené a 70. évfordulós silverstone-i nagydíj

Ha az ellenzék nyer az időközin, matematikailag oda Orbán kétharmada

Ha az ellenzék nyer az időközin, matematikailag oda Orbán kétharmada

Lángosért állt sorba, betörték az NB1-es kézilabda edző orrát

Lángosért állt sorba, betörték az NB1-es kézilabda edző orrát