Farkas Zoltán
Farkas Zoltán

Az író a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja lett, előadására zsúfolásig megtelt az MTA kisterme.

„Viharos gyorsasággal foglalta el a helyét a kortárs irodalomban” – méltatta Tompa Andreát Ferenc Győző, a Széchenyi Irodalmi Akadémia ügyvezető elnöke. „Tíz éve, amióta ezt a tisztséget betöltöm, nem volt ilyen vastaps” – zárta egy órával később az eseményt. A kettő között az író tartott előadást, „Regénykeresés, a hely és az ember”, amelynek csak a címe volt barátságtalanul szikár. A többi szikrázó és sziporkázó, ha egy csendes elmélkedésre egyáltalán illenek ezek a szavak. Ha nem, sebaj; hisz a szöveg egyik rétege épp arról szólt, hogyan lehet új látásmódot, új nyelvet találni.

Aki beleolvasott már Tompa Andrea regényeibe, például a legutóbbi, Libri-díjas Omertába, azt három jellemvonás biztosan megragadja (ha nem több). Az egyik az erőszaknak a mindennapi élet egészére kiterjedő burjánzása; a regények helyszíne Kolozsvár, a korszakot diktatúra fémjelzi. A másik az elbeszélők nézőpontja, ahogy megadóan viselik sorsukat. A harmadik pedig a nyelv, amelyet a diktatúra kisajátított, lezüllesztett. Aki netán elmereng azon, milyen beletörődően viseli az Omerta négy hőse, hogy elveszik a birtokát, majd a kertecskéjét is, a jószágot, végül mindent, a szabadságot is beleértve, ahogy beleilleszkednek abba a világba, amelyik államosítja életük minden percét, ahogy átveszik a hatalom nyelvét, belesimulnak annak kulisszáiba, azt biztosan elfogja némi szorongás.

Pedig Tompa Andrea nem aktualizál. Megteszik azt helyette nagyobb hatalmak.

Az akadémián is a múltról beszélt, a – nevében is gyakran változó – kolozsvári magyar színház játékrendi könyvébe belelapozva fejtegette, mit jelent a nyelvtelenség, a kimondhatatlanság – végül a cenzúra. A fő sztori a következő (ha efféle profán megjegyzés ilyen emelkedett alkalomból egyáltalán megengedhető). A színház zseniális rendezője és színésze, Janovics Jenő 1919. szeptember 30-án fellépett a Hamletben, és amikor belekezdett a nagymonológba, a Lenni vagy nem lenni kezdőszavak után felzúgott a nép: lenni akarunk! És az előadás „a közönség hazafias tüntetése miatt félbeszakadt”.

Valahogy úgy történhetett, mint Esterházy Péter híres anekdotjában, amikor Besze János hentes és mészáros a Nemzeti Múzeum lépcsőjén eldörögte a híres sorokat, Akartok-e rabok lenni, ám a tömeg nem várta be a folytatást, egyhangúlag rázúgta: Akarunk! Akarunk! És a szónoklatnak vége volt. Vagy egészen másképp. Bocsánat a közbevetésért, de hát anekdotra anekdot a rím. Hamletre pedig Hamlet.

Nem is kellett sokat várni: 1941-ben, a második bécsi döntés és Észak-Erdély visszacsatolása után a kolozsvári magyar színházban ott folytatták a Hamletet, ahol 1919-ben abbahagyták. A nagymonológnál. Akkor is voltak tüntetések, de már a románok zúgolódtak. A Hunyadi teret akkor éppen Hitler térnek hívták, és Janovics sem léphetett fel; a wikipedia kimért szavaival élve „noha 1895-ben református vallásra tért át, és egész életét a magyar kultúrának szentelte, nem mentesült a zsidótörvények hatálya alól.

A kolozsvári anekdot külön szépsége, hogy nem igaz. Az 1919-es előadás valójában nem szakadt félbe. Végigjátszották, ha cenzúrázva is. Fortinbras például nem vonulhatott be, gondolom azért, nehogy a megszállás indulatokat keltsen. Menedéknek pedig ott volt az elmegyógyintézet. „Menjen az őrültek házába, direktorom, az még magyar kézben van” – idézte fel a korabeli naplóbejegyzést Tompa Andrea.

A történet ezernyi árnyalatát, nyelvi dilemmáit egy fülszöveggé egyszerűsített vázlat persze nem képes visszaadni. El kell olvasni a székfoglaló beszédet, amely a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia honlapján majd megjelenik – ígérte Ferencz Győző. Ha valakiben netán feltámad a gyanú, hogy Tompa Andrea következő regényének főhőse Janovics Jenő lesz, azt az író ott helyben kiábrándította: nem lehet, mert ő túl állhatatlan, túl nagy, túl drámai, túl sikeres, két hatalom is tönkretette. A jelen hősei sokkal kisebb, hétköznapibb emberek. Afféle „talált hősök”.

Így aztán az olvasó számára nem marad más, mint Tompa Andrea regényeiből kihámozni a kolozsvári nemzeti színház és Janovics Jenő egyes anekdotjait. Mert azok már eddig is felbukkantak bennük. Történetüknek borítékolhatóan nincs vége. Mert nemcsak „a múlthoz nincs készen a nyelv”, hanem feltehetőleg a jövőhöz sem. A jövőben játszódó múlthoz pedig a legkevésbé.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jakus Ibolya: Kolbász és kerítés

Jakus Ibolya: Kolbász és kerítés

A WHO szerint a vízben lévő mikroműanyagok nem veszélyesek, de azért még kutatnak

A WHO szerint a vízben lévő mikroműanyagok nem veszélyesek, de azért még kutatnak

Ahol meg tudják óvni a kibontott fákat: Varsóban a gyökeret öntözik

Ahol meg tudják óvni a kibontott fákat: Varsóban a gyökeret öntözik

Késsel támadt a rendőrökre egy 18 éves férfi Debrecenben, meglőtték

Késsel támadt a rendőrökre egy 18 éves férfi Debrecenben, meglőtték

Újabb öt évre Baán László marad a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

Újabb öt évre Baán László marad a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

Robotok harcáról készült videókat távolított el a YouTube, mert állatkínzásnak vette azokat

Robotok harcáról készült videókat távolított el a YouTube, mert állatkínzásnak vette azokat