Másodéves a televíziós műsorkészítő szakon, 21 éves. Színész akart lenni, de nem vették fel; elment egy OKJ-színészképzésre, ahol viszont azonnal rájött, hogy mégsem ezzel akar foglalkozni. Végül azért a tévés szakra jelentkezett Bárdos András osztályába, mert azt tartotta a leginkább gyakorlatias és a leginkább átfogó képzésnek. Úgy érzi, ez az, amit keresett, a szakot neki találták ki, annak ellenére is, hogy az egyetemnek kevés a pénze, nem a legjobb az infrastruktúra, nincsenek mindig megfelelő eszközeik; olyan is volt, hogy a technikusoknak kellett összedobniuk valamire. Sajnálta, hogy az egyetem három épülete közt nem volt átjárás, de ez az egyetemfoglalással megváltozott. Már nyár óta részt vett a modellváltással kapcsolatos fórumokon, több videó forgatásánál is ott volt; ő volt a Szabadság téri koncert egyik főszervezője, sokszor volt őrségben. Ezen kívül ő azon kevesek egyike, aki tudja kezelni az adományként kapott profi kávéfőzőgépet, így baristaként is belopta magát a többiek szívébe.

Már az egyetemfoglalást megelőző tüntetésen jó érzése volt attól, hogy milyen sokakat érdekel ez az ügy, aznap éjszaka euforikus hangulatba került, és azóta nem is telt el úgy egyetlen nap, hogy ne járt vagy akár aludt volna a Vas utcában. Egy nap volt, amikor úgy érezte, elfáradt, és inkább otthon maradna, de Szarka Gábor pont ekkor rendelte el az egyetem kiürítését, ezért mégis berohant a rendkívüli fórumra. „170 jelenlévőből 169-en szavaztuk meg, hogy ennek ellenére bent maradunk (egyvalaki késve érkezett, és nem tudta, miről szól a szavazás).

A szavazatszámlálást úgy szoktuk csinálni, hogy aki igennel szavaz, feláll, majd sorban ülünk le. Gyönyörű pillanat volt, ahogy egyre nagyobb és nagyobb számnál tartottunk, és végül elértünk a 169-hez.

Hasonló esethez kötődik a legrosszabb élménye is: a tanköztársaság megalapítása előtt érezte először, hogy talán nem lesz meg az egység. „Nem is tudtam senkire figyelni, csak sírtam. De másnapra ez is megoldódott.”

A többi hallgatói portrét itt találhatja meg: