Schwechtje Mihály legújabb darabja, a Jurányi Házban bemutatott Hajtűkanyar Autósiskola fontos dolgot szeretne elmondani a korrupció természetéről. Azt, hogy ha az egyszer felüti a fejét, és mint valami penészgomba, megtelepszik a társadalmon, onnantól kezdve nemcsak, hogy gyakorlatilag kiirthatatlan, de nyomában a hatalommal való visszaélés egyéb mérgező formái is megtelepszenek és tenyésznek. A terebélyesedő korrupció lerántja magával az embert – álljon akár a jó oldalon, akár a rosszon, legyen szó politikusról vagy kisemberről –; és a társadalom egészében kezd lerohadni az erkölcstelenség, az eltussolások, a maffiamódszerek, az erőszak, a zsarolás, a megvesztegetés, a fásultság és a félelem erjedésének következtében.

A megmételyezett körülményeken javítani már nem lehet, csak menekülni érdemes előlük.

A Schwechtje által írt és rendezett darab mondanivalóját nyomatékosítja, hogy meg sem próbál úgy tenni, mint ami nem a csontos magyar valóságban játszódik: a cselekményt kimondottan napjaink Budapestjére, a választások előtti időszakra szabta a szerző.

Egger Géza, mint gépjárműoktató és Mari Dorottya, mint vezetni tanuló diák

Juhász István András

Fél évvel az országgyűlési választások előtt, illetve az ellenzéki előválasztás küszöbén még akár azt is mondhatnánk, kifejezetten jót tett az előadásnak, hogy a tavaly novemberi premiert a járvány miatt idén szeptemberre halasztották, mert ha lehet, akkor így most még aktuálisabb. De a halasztás valójában mégsem tett jót. Több szempontból is úgy tűnik, hogy az idő fogaskerekei felőrölték azt a kreatív energiát, amit az alkotók és a színészek eredetileg beletettek – legalábbis a bemutató-előadás kissé megfáradt billegésén ez volt érezhető.

És így történhetett meg az is, hogy Schwechtjének a teljes korrupt magyar társadalomról alkotott sötét víziója, bármilyen ütős is lehetett az eredeti elképzelés, színpadra állítva nem lett több didaktikus, túl sok újat nem nyújtó tanmesénél.

Az alkotói folyamatot saját maga alá gyűrő fogaskerék lehetett például az, hogy a Hajtűkanyar Autósiskola eredetileg nem is színdarabnak, hanem filmnek készült. Mivel azonban Schwechtje filmterve nem nyert a Filmalap pályázatán, a rendező kénytelen volt színpadi művet fabrikálni a forgatókönyvből, noha a forgatásról továbbra sem tett le. Jelzésértékű gesztusként, a filmes előtörténet nyomait magán őrzi a darab: a jeleneteket a forgatókönyvekben használt hely- és időmegjelölésekkel választja el egymástól (pl.: külső – Kossuth tér – nappal), és a hátteret is alapvetően vetített videofelvételek adják.

Egger Géza, mint főtörzsőrmester és Hajdu Szabolcs, mint rendőrnyomozó

Juhász István András

Valószínűleg az sem kedvezett az alkotói flow-nak, hogy időközben történt két szereplőcsere is: Gergely Katalint Pálya Pompónia váltotta, és hirtelen gyorsasággal ugrott be Egger Géza Molnár Gusztáv helyére augusztusban, miután a gyermekbántalmazással megvádolt Molnár kiszállni kényszerült a produkcióból. Mindennek, a folyton elcsúsztatott főpróbákkal együtt, az lett a következménye, hogy az a sok potenciál, ami a darabban volt, időközben valahogy elszivárgott.

A történet szerint a nemrég Ausztriából hazaköltöző Juli (Mari Dorottya) a Szabad Európa Mozgalom lelkes aktivistája. Egy igazságosabb és korrupció nélküli világért harcol, ezért számára felfoghatatlan, hogy míg a nagymamájának (Pálya Pompónia) 53 hetet kell várnia arra, hogy beültessék a csípőprotézisét, addig a belügyminiszter anyját – hogy, hogy nem – hamarabb megműtik, minthogy a neve egyáltalán a várólistára kerülhetett volna.

Julinak terhelő bizonyítékai vannak a belügyminiszterre nézve, ezeket azonban a mozgalom karizmatikus vezetőjének, Pásztor Gábornak (Hajdu Szabolcs) a javaslatára egyelőre nem hozza nyilvánosságra a Kossuth téri felszólalásán. A lánynak a demonstráció után nyoma vész, és bár mi tudjuk, hogy a politikai eseményektől teljesen függetlenül egy autósiskola vizsgabiztosa (Szabó Domokos) és gépjárműoktatója (Egger Géza) rabolja el, amiért nem hajlandó kenőpénzt fizetni, Juli eltűnése politikai krimibe illő felfordulást okoz a kormány és az ellenzék oldalán egyaránt. Van, akinek felettébb kellemetlen ez, másnak esetleg kapóra jön a dolog.

Juhász István András

Ebből az alaphelyzetből sokfelé el lehetett volna indulni. Benne rejlik egy jó politikai dráma lehetősége (kis magyar Kártyavár) és esetleg a lelkiismeret-furdalástól gyötört, korrumpálódó kisember (őt hivatott Szabó Domokos megformálni) erkölcsi vívódása is. Megéri visszautasítani a korrupciót, ha azzal a megélhetésünket sodorjuk veszélybe? Na és a rendőröknek vajon megéri feltárni Juli eltűnésének ügyét, vagy jobban teszik, ha a fiók mélyére dugják az aktát, mert lehet, hogy éppen a saját főnökük áll az emberrablás mögött? Kezdő, forradalmár lelkületű politikusként meddig képes az ember morálisan tartani magát, és nem feláldozni elveit a hatalom oltárán? Mi számít első lépésnek a korrumpálódás, a tisztesség erodálódása felé? Mióta fizetjük le különösebb dilemma nélkül a gépjárműoktatót (vagy az orvost), mintha a kicsi korrupció épp olyan természetes velejárója lenne az életünknek, mint az, hogy levegőt veszünk?

Miért nyugszunk mi ebbe bele még mindig?

Ezek mind olyan kérdések, amelyeknek a kibontása, feszegetése egy színdarab feladata lehetne, de a Hajtűkanyar Autósiskola kihagyja a ziccert. Addig az állításig jut el, hogy a korrupció tényleg a társadalom minden zugában ott tenyészik, és míg a kisemberek ebbe vagy belebuknak, vagy legalább bűntudatuk lesz tőle, addig a nagy játékosoknak, a vérbeli politikusoknak már a szemük sem rebben a piszkos üzelmektől, és megússzák a számonkérést.

Pálya Pompónia belügyminiszterként

Juhász István András

A gond az, hogy ezeket azért eddig is tudtuk. Semmi újat nem tudunk viszont meg a jelenség lelki, szociális és/vagy egzisztenciális mozgatórugóiról, a hatalmával visszaélő ember esetleges kétségeiről. A dráma azon túl kezdődne, hogy a korrupció mindenütt jelenvalóságának alapvetését lefektettük, és nem lenne szabad megállnia ezen a ponton.

Döntés kérdése persze, hogy a Hajtűkanyar Autósiskola akar-e mélylélektani fúrásokat végezni vagy inkább a nevettetés szintjén, fekete komédiaként tart elénk görbe tükröt. Schwechtje Mihály ez utóbbit választotta, csakhogy a darab fekete komédiának sem elég sötét, keserű humorú, merész és groteszk. Az erőszak például általában nincs megmutatva, mert vagy sötétben történik, vagy eleve a narrátor Szabó Domokos mondja azt el szóban. Így viszont nagyon stilizálttá válik az egész, ami egy olyan darabnál, amely éppen azzal akar hatni, hogy a realitáshoz sok szálon tapad, az események pedig akár pontosan így és ebben a sorrendben meg is történhetnének, nem éppen előny. Gondoljunk a Black Mirrorra: ott a fekete humor azért működik, mert még a groteszk is iszonyatosan valóságos és hihető.

Szabó Domokos

Juhász István András

A karakterek között vannak olyan figurák, akik elviszik a hátukon a fekete komédia rájuk eső részét. Le a kalappal Egger Géza előtt, hogy néhány hét alatt olyan jól magára tudta igazítani a tahó gépjárműoktató szerepét, hogy végül ő lett a legeredetibb, és egyébként legviccesebb figura is az egész előadásban. Az általa alakított Boda Lehel nemcsak szimplán suttyó és durva ember, de igazi, eszelős, nőgyűlölő incel is, a hidegvérű fajtából (itt szeretnénk jelezni: vannak rendes gépjárműoktatók is!).

A rendőrnyomozó, akit Hajdu Szabolcs alakít, a munkájába belefásult, jódli- és Tirol-rajongó bohóca az előadásnak, aki ugyan nem sokat tesz hozzá a darabhoz, de színfoltnak jó. Olyan, mintha Columbo figurájából és a Liza, a rókatündér finn countryzenét hallgató Zoltán zászlósából lenne összegyúrva. Hajdu a másik szerepében, a Szabad Európa Mozgalom vezetőjének bőrébe bújva is remek karakter, csak éppen az ő szálát akkor varrják el indokolatlan hirtelenséggel, mikor már az éppen kezdene izgalmas lenni.

Juhász István András

A többi figura elég lapos karikatúrája lett a valóságnak – minden bizonnyal a szereplők, és az általuk képviselt problémakörök egy filmben több lehetőséghez jutottak volna. Ahogy a cselekmény számára is szűkös lett a színpadi tér. Érződik a darabon, hogy bizonyos jeleneteket ki kellett hagyni az adaptáláskor, emiatt pedig lyukak vannak a dramaturgiában; sokszor nem egyértelműek az ok-okozati összefüggések.

Bízunk benne, hogy ha egyszer elkészül a film, akkor az nemcsak, hogy jobban tud majd élni ennek az örökzöld témának a kifogyhatatlan lehetőségeivel, de ott fog elkezdődni, ahol ez a színdarab most véget ért.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: