Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?

Vegyük észre, ha netán boldogok vagyunk, és ne küzdjünk ellene – üzeni Ol Parker filmje, a Beugró a paradicsomba. Két főszereplője durván leveszi a lábáról az embert, ezért nagyon is élvezhető ez az Indonéziába repítő romantikus komédia. De sajnos a kettős jutalomjáték önmagában még nem elég a másfél órás kalandhoz.

Mintha elfelejtették volna a filmkészítők az utóbbi időben a romantikus komédia műfaját, noha egy időben ontották az ilyen filmeket. Hogy mást ne mondjunk, több mint 30 éve egy ilyenben, a Micsoda nő!-ben tűnt fel a mostani női főszereplő, Julia Roberts, aki aztán még jó pár hasonló filmben játszott (például a Sztárom a páromban vagy az Oltári nőben, és folytathatnánk a sort még sokáig), de nem akart benne ragadni egy ilyen skatulyában, úgyhogy mindenféle más műfajokban is kipróbálta magát. Azt nyilatkozta valahol (talán a Kutyák és lovaknak), már alig várta, hogy újra megtalálja egy ilyen szerep. A megtalálásban nyilván sokat segített, hogy nemcsak főszereplője, hanem egyik producere is a filmnek.

Mint ahogy George Clooney is beszállt társproducernek (összesen nyolcan voltak), és tőle sem idegen a romantikázás és a szórakoztatás, bár talán róla azért nem ez ugrik be először. Akárhogy is, kifejezetten örvendetes, hogy legalább most újra felfedezték ezt a majdnem kihalt műfajt. Aminek lényege, hogy sosem akar többnek látszani, amint ami, nem azt tűzi ki célul, hogy világot váltson meg, hanem olyan elavult ambíciói vannak, mint a szórakoztatás, meghatás, nevetésre késztetés.

A romantikus komédia egyébként épp ezért kutya nehéz vállalkozás, ugyanis, ha nem elég szórakoztató, ha nem hat meg igazán, nem sírunk, nevetünk eleget, vagy netán túltolja a giccspotmétert vagy a gagyivicc-generátort, akkor fabatkát sem ér.

Ol Parker vállalta, hogy igyekszik felnőni a feladathoz, és segít a feltámadásban. Ő az, aki az Egy szoknya, egy szoknya, a Most jó, és a Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel után bevállalta a Mamma Mia! Sose hagyjuk ABBA rendezését is, és ezzel máris megérkeztünk nagyjából a Beugró a Paradicsomba című filmhez is.

Egy amerikai frissdiplomás fiatal lány a nyugati társadalmaktól távoli, egzotikus, gyönyörű szigetre vetődik, ahol különleges, fura emberek élnek, és ott bujkál persze a valódi élet, és a valódi szerelem. És bár ő ebben a szerelemben biztos, a családja, barátai elképedve nézik mindezt. Egészen odáig, míg rá nem jönnek, a lánynak volt igaza. Addig viszont sokat nevetünk, és sokat sírunk.

AFP / Universal Pictures - Working Tit

Na, ugye, hogy az ABBA-filmnél vagyunk! Most épp nem egy kis görög, hanem egy indonéz szigeten, de egyébként ugyanez a séma. A másik különbség, hogy a Mamma Mia! egy musical volt, ahol a zene és a tánc átsegített az esetleg unalmasabb részeken, itt viszont nincs ABBA, általában nincs zene és tánc, de helyette van Georgia (Julia Roberts) és David (George Clooney).

Bár a két színész fergeteges együtt (ezt tudjuk jól például az Ocean’s Eleven-filmekből), most igazán brillírozhattak az egymást ki nem állható elvált pár szerepében. Hogy összejönnek-e újra a végén, azt úgyis mindenki az elejétől tudja. Mellesleg azért is jó a romkom, mert nincs spoilerveszély: a sztori lényege kiszámítható, ami fontos, az az atmoszféra, az érzelmek és a poénok. E tekintetben majdnem rendben van a Beugró a Paradicsomba is.

A történet szerint Georgia és David lánya, Lily az, aki a jogi diplomája átvétele után Balira vetődik, ahol megtalálja élete szerelmét, élete értelmét és élete – tényleg paradicsomi – helyszínét.

A szülőknek viszont mindez nem tetszik, hiszen ők jobban tudják, mi a jó a gyereknek, így aztán szövetkezniük kell egymással, hogy meghiúsítsák a házasságot, és rávegyék a lányukat a helyes és unalmas útra. Ehhez viszont el is kell viselniük egymást.

AFP / Universal Pictures - Working Tit

Ez a – szintén nem új alaphelyzet – számos poént tartogat, amelyeket a két legendás színész ki is használ, dőlünk a nevetéstől, miközben ők marják egymást. A film első fele gyorsan el is repül ezzel, ámulunk a csodás környezeten, és röhögünk a civakodó páron. Ki ne szórakozna azon, ahogy egymásnak beszólogat egy Julia Roberts és George Clooney?

Előbbi most is tüneményes, a mosolya mindenkit levesz a lábáról, a szeme pont úgy csillog, mint amikor a Sztárom a páromban adta az interjút a Kutyák és lovak ifjú riporterének. Clooney pedig pont olyan sármos, ahogy azt tőle évtizedek óta megszoktuk és el is várjuk.

Látjuk őket naplementében, napfelkeltében, utaznak hajón, repülőn, fúrják, de legbelül persze szeretik egymást. Mindez (plusz a poénkodás), mondom, el is viszi egy darabig a filmet, de azért egy idő után már jó lenne valami ABBA.

Érezhette ezt a rendező és/vagy a forgatókönyvíró is, mert valahová ide fókuszálta a film legemlékezetesebb jelenetét. Na jó, a vicces táncjelenet sem gigaújdonság a hollywoodi filmekben, de amilyen mozgáskultúrát előad a sörpong nevű (itt egy helyi tömény piával játszott) berúgós játék közben – a direkt az öregeknek kért retro számokra, az Everybody Dance Now-ra, az It’s Like That-re és a Jump Aroundra – Julia Roberts és George Clooney, azért már önmagában érdemes jegyet venni a filmre.

AFP / Universal Pictures - Working Tit

Ehhez képest a nagy delfinkaland, a durva kígyóbaleset, netán a humoros-egzotikus moszatbetakarítás, a különböző félreértéseken alapuló klasszikus vígjátéki vagy a távoli kultúra fura szokásait bemutató jelenetek elvesznek a feledésbe, mint rosszul kikötött csónak a tengeri áramlatokon.

Lassan a cikk végére értem, de a történet többi szereplőjéről még meg sem emlékeztem. Mondjuk, nem is nyújtott túl emlékezetes alakítást sem a Lilyt játszó Kaitlyn Dever, sem a jóképű indonéz vőlegényét játszó Maxime Bouttier vagy az ő inkább idétlen, mint vicces családtagjait alakító színészek. Ők mind igazából csak a körítés a főfogáshoz, a Roberts–Clooney-duó jutalomjátékához. És az egész giccses, paradicsomi környezet is csak a tulajdonképpen mellékes díszlete. A legjobb karakter, akit mégiscsak ki kell emelni a mellékszereplők közül, az a Lily cinikus, bölcselkedő és élete összes hibáját az alkohollal oldó barátnőjét alakító Billie Lourd.

A Beugró a paradicsomba tehát nem ígér nagyot, csak egy szórakoztató, könnyed másfél órát, amikor kiszakadunk és jó messze repülünk a rezsiparával és háborúval ölelt kis életünkből. Ezt nagyjából be is tartja, még akkor is, ha időnként tényleg leül a film. Cserébe a szájunkba rágja: ha épp boldog valaki a környezetünkben, ne próbáljuk ettől eltántorítani, és ha mi magunk vagyunk boldogok, akkor vegyük észre, és ne küzdjünk ellene.

Na, ugye, hogy jó messzire repít a film?

 

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!