Kiss Tibor Noé elsőként a tavalyi, melegellenessé eltérített gyermekvédelmi törvényt hozta fel érvként a távozás mellett. Mint írta, egy idő után szinte már visszasírta a korábbi kultúrkampfos időket, amikor aberráltként emlegették. „Ezeket a minősítéseket valahogy meg lehet szokni, azzal viszont már nehéz mit kezdeni, amikor hazugságokat állítanak rólad, és a személyed ellen uszítanak” – magyarázta, majd hozzátette: tavaly nyár óta folyamatosan igyekeznek lejáratni, „transzpropagandistaként” beállítani őt.

Egy idő után nyomasztóvá vált az a kontraszt, amiben élt. „Az ismerőseim és a barátaim az „elismert írót” látták bennem, miközben elemi egzisztenciális problémákkal és félelmekkel küzdöttem. A folyamatos kampány, a plakátok, a hírek elől nehéz volt elbújni, mindezek hatása lassan beszivárgott a mindennapjaimba, felszívódott bennem. Hónapokig rágódtam azon, hogyan tudnám eltávolítani magamtól a képeket, amelyek közellenségként állítanak be és lealacsonyítanak. Belefáradtam abba, hogy az erőfeszítéseim legnagyobb része a normalitás látszatának fenntartására ment el, miközben mélypontra jutottam. Belefáradtam abba, hogy amikor erről beszéltem, sokszor kaptam olyan – tudom: jószándékú – válaszokat, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni” – írta a Litera.hu-n.

Kiss Tibor Noé végül júliusban hagyta el Magyarországot, most Szlovéniában él. „Évek óta gyűlnek bennem a negatív érzések, és az ezzel járó keserűséget egy idő után nem tudtam lerázni magamról. Ahogy nem tudom lerázni magamról a transznemű címkét sem. Pedig, azt hiszem, tényleg mindent megpróbáltam. Nyilvános megszólalásaim során, az általam felvállalt ügyekben mindig egyetemes érvényességeket kerestem. Nem siránkoztam, mindig inkább a dolgok pozitív oldalát néztem. Sőt mindig azt az álláspontot képviseltem, hogy erősnek, türelmesnek és méltányosnak kell lennünk, hogy újra és újra beszélnünk kell mindenkivel, még azokkal is, akik elutasítanak bennünket, vagy egyszerűen csak félnek tőlünk, félnek az ismeretlentől. Most mintha fényévekre lennék ettől, sehol sincs helyük ezeknek a szavaknak, minden hamisan cseng. Úgy érzem, próbáltam a lehető legtöbbet megtenni az elfogadásért, de ennyit nem lehet” – magyarázta az író, aki elmondása szerint évek óta abban él, hogy újra és újra előveszik. „Egy „olyat”, mint én, bármikor elő lehet húzni a kalapból, céltáblává lehet tenni. És nem azért, amit gondolok, mert az mindegy, arra sokan nem is kíváncsiak – hanem azért, ami vagyok” – hangsúlyozta.

Arról is panaszkodott, hogy távol került a saját életétől, mindig érzett egy homályos, vastag üvegfalat közte és az emberek között, ami miatt mindenhonnan kilógott.

Folyamatos szorongást okozott számára az is, ahogyan a transzneműség kérdése megjelenik a magyar nyilvánosságban, ami mintha a világot fenyegető legnagyobb veszélyek egyike lenne.