Ungváry Rudolf íróval beszélgetett az 1956-os forradalomról David Pressman abban a videóban, amit október 23-án, nemzeti ünnepünkön tett közzé az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége.
Ungváry a nagykövetnek arról beszélt, hogy Miskolcon élte át a forradalmat, ami számára, és az emberek többségének „az igazság pillanata” volt. „Mindenki egy ideológiai, eszmei korbács ellen is lázadt” – mondta az író, aki szerint a forradalomban „egyszerre volt jelen minden, még az is, ami ma van”, de annyira rövid volt az idő, hogy nem tudott kibontakozni.
Mindenkit egyszerre sértett meg a rendszer, a többséget, s ezért úgy érezték, hogy most hirtelen szabadok lesznek
– mondta Ungváry, aki visszaemlékezése szerint valójában fel sem fogta, „hogy ezt a szovjet nem fogja eltűrni”. Örül, hogy részt vett benne, mert ez olyasmi volt, ami miatt nem kell szégyenkezni:
lett egy múltunk, amire hivatkozni lehet.
Pressman elmondta: néha úgy tűnik, hogy egy-egy probléma olyan óriási, hogy az emberek Amerikában, Magyarországon vagy bárhol a világban úgy érzik, nem tehetnek semmit, hogy megoldják.
Ezért is nyűgöz le, amikor ’56-ról olvasok, vagy hallgatom az ön történetét, hogy ott és akkor az emberek elhitték, és őszintén hitték, hogy személyes tetteikkel megváltoztathatják a világot, az országot, a jövőjüket
– mondta a nagykövet.
Ungváry fényképeket is mutatott a nagykövetnek, amit barátai készítettek a forradalom idején. Azt mondta, az egyiken az is látszik, hogy követi őket az egyetem felügyeletével megbízott ÁVH-s vezető, Gábor László főhadnagy.
David Pressman nagykövet Ungváry Rudolffal beszélgetett, aki részt vett az 1956-os forradalomban. “Miközben a bátor magyarok hősies kiállására emlékezünk, akik 1956-ban a szuverenitásért és a szabadságért harcoltak, megrendítő beszélgetést folytattam Ungváry Rudolffal, aki maga is ott volt. Találkozásunkkor megosztotta velem az emlékeit, a fényképeit és a gondolatait 1956-ról, valamint arról, hogy milyen rendkívüli tanulságokkal szolgál a forradalom Magyarország és a világ számára ma.”
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.