Közel 300 dalt jegyez szerzőként, és több évtizedes zenei múltja van a Neoton különböző formációiban, ugyanakkor jó ideje már inkább kiadóvezetőként, producerként tevékenykedik. Zenésznek vagy zeneipari szakembernek-producernek tartja magát elsősorban?

Zeneipari szakmunkásnak. Nem tudom ezt a két oldalt szétválasztani. Már a Neotonban sem csak zenéltem, hanem menedzser is voltam. Amikor megalakítottuk a Magneoton Kiadót, akkor pedig sokszor producerként dolgoztam.

Kezdjük a zenész oldalával! A 60-as években indult zenészek azt szokták mondani, hogy őket a beatzene inspirálta, ön viszont a korabeli olasz tánczenével kezdte. Hogyhogy önt nem a Beatles, a Rolling Stones inspirálta?  

Volt egy Orkán nevű zenekarom, aminek az volt a jellegzetessége, hogy nem volt benne basszus. Bőgő volt ugyan, csak a bőgős nem tudott rajta játszani, inkább csak dekorációként volt ott. Ezzel a társasággal játszottunk olasz slágereket. A Neotonnal azért már mi is inkább a beatzene felé fordultunk. 1965-ben közgázos (a Corvinus elődje, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem beceneve) egyetemistaként alapítottam Galácz Lajossal a zenekart. Tulajdonképpen az egész egy Közgáz-projekt volt. Akkoriban ugyanis már minden egyetemnek volt zenekara, kitaláltak, hogy nekik is kell. Két együttes jelentkezett be erre a tisztre, a Magazin, és mi, a Neoton. Mi az előkelő második helyet csíptük onnantól meg, de a Magazin nem tudta feldolgozni a győzelmét, és hamarosan feloszlott. Mi pedig az egyetem kisklubjában játszottunk minden hétvégén, később pedig az aulában.

Pásztor László: A Neotonban sem csak zenéltem, hanem menedzser is voltam

Reviczky Zsolt

Honnan volt a Neoton név?

A szüleim érettségi ajándékként Érsekújvárról hoztak nekem egy csehszlovák gyártmányú Jolana gitárt, aminek a teljes neve Jolana Neoton volt. Mellesleg a zenésztársam, Galácz Lajos is ugyanilyen hangszert kapott az ő szüleitől. Gondoltuk, ez jó név lesz, már csak azért is, mert bebeszéltük magunknak, hogy a „neoton” azt jelenti, hogy „új hang”.

Saját számokat játszottak rögtön, vagy feldolgozásokat?

Is-is. De arra nagyon emlékszem, hogy a Kell, hogy várj! című dalt mindig vagy háromszor el kellett játszanunk.

Ez a dal talán az egyik legnagyobb slágere azóta is. Hogy találta ki a szokatlan hangszerelését?

A dalt körülbelül 12 perc alatt írtam Mátyásföldön, a konyhánkban egy sámlin ülve, egy szál gitárral.

Viszont az épp akkor zeneszerző szakon végzett Darvas Ferencet megkértem, hogy hangszerelje meg vonósnégyesre és egy akusztikus gitárra. 1967-ben vettük fel. Itthon ez volt az első ilyen dal, de azért tudok mondani egy korábban készült hasonlót, ami engem is inspirált: ez a Beatlestől a Yesterday.  

A zenekar gyorsan kinőtte a Közgáz-klubot, és a megalakulás után másfél évvel már országosan ismert lett, köszönhetően az 1967-es a Ki mit tud?-nak.

Pedig nem is nyertünk. Harmadikok lettünk a Hungária és a Bajtala együttesek után. Elképzelhető, hogy jobban szerepelünk, ha a döntőben nem a Ha érteném, mit mond a szélt játsszuk, hanem a Kell, hogy várj!-at. Ez az én hülyeségem volt, én döntöttem így, és elég erőszakos voltam, ha zenéről volt szó.

Az első, Bolond város című lemezük 1971-ben jelent meg. Ez egy kifejezetten rockos hangzású album, amin olyan figurák játszottak, mint Balázs Fecó, Som Lajos vagy Debreczeni Ferenc. Később ők (a Taurusban, Korálban, Piramisban, Omegában) kifejezetten a rockzene felé fordultak.

Én nagyon szeretem azt a lemezt, de, mondjuk úgy, nem volt elég érett a piac hozzá. Som Lajos már akkor is nagy rockrajongó volt, de Fecó még nem volt elkötelezett. Ő is a klasszikus zene felől érkezett (én is 12 évig hegedülni tanultam), és ez az alap azért meghatározza az ember zenei gondolkodását. Az biztos, hogy nagy fordulat volt, hogy 1971-ben eljutottunk egy amsterdami Black Sabbath-koncertre. Állami kiküldetésben voltunk Nigériában és Ghánában Karda Beával, hazafelé pedig megnéztük Ozzy Osborne-ékat. Ott el is dőlt Fecó és Lajos sorsa. És a Cikié (Debreczeni Ferenc) is, sőt ő ment el leghamarabb a zenekarból, már a repülőtéren várták az Omega tagjai, hogy menjen át hozzájuk dobolni, miután onnan kilépett Laux József és Presser Gábor.

„Elég erőszakos voltam, ha zenéről volt szó.”

Reviczky Zsolt

Nem okozott nagy törést, hogy a dobosuk egyszer csak átigazol egy sikeresebb bandába?

Nem vagyok feladós típus. A megalakulásunktól az igazi nagy sikerig 14 év telt el. Nemigen tudok olyat mondani, aki ennyi ideig keményen dolgozott volna ezért. A Ki mit tud? és az első (nem kifejezetten népszerű) albumok csak az első lépcsőfokok voltak. De egyszerűen nem merült fel, hogy abbahagyjam. Bár írtunk slágereket, még a lányokkal is kínlódtunk egy darabig, hogy az igazi áttörést elérjük, amely végül 1978-79 jött el.

Először Neoton és a Kócbabák néven futott az új felállás, amikor egy lánytriót vettek be a zenekarba, később ugyanez lett a Neoton Família. Miért gondoltak arra, hogy lányokat kell beszervezni?   

Ami a nevet illeti, a hivatalos szervek nem szerették a família szót, azt mondták, annak olyan „happening szaga” van. „Hogy lennénk család, ha igazából nem vagyunk az?”. Másfél-két évbe telt, amíg elfogadták. Az, hogy jó lenne lányokkal erősíteni, megint az én erőszakosságom miatt alakult így, ugyanis hárman is énekeltünk akkor, Galácz Lajos, Jakab György és én, de együtt valahogy nem akart összeállni harmonikusan a vokál. Egyszer elmentünk egy varsói Les Humphries Singers-koncertre, ahol tizenvalahány énekes volt a színpadon. Ott végleg eldőlt, hogy nekünk is kellenek lányok. Nem könnyen, de meggyőztem a Kócbabákat (Csepregi Éva, Fábián Éva, Pál Éva trióját), hogy szálljanak be hozzánk.

Ez a felállás aztán Neoton Família néven végül elképesztő sikereket ért el. Mennyiben volt ez annak köszönhető, hogy felkarolta önöket az akkori „popcézár”, a magyar popzene „élethalál-ura”, Erdős Péter? Egyáltalán kié volt onnantól a döntő szó, az öné mint zenekarvezetőé, vagy Erdősé mint menedzseré?

Erről az jut eszembe, hogy egyszer ültünk vele a stúdióban, és hallgattuk az énekszólamok felvételét. Többször is felkiáltott, hogy „ez nagyon jó”, én meg mindig mondtam, hogy nem, ez hamis, ezt újra kell venni. Egyszer csak kifakadt, „hogy a francba van, hogy nekem mindig a hamis tetszik?”. Ilyen volt a zenéhez való viszonya. Ezzel együtt Erdős jövőbelátó volt. Már a 80-as években kijelentette, hogy „higgyétek el, pár év múlva itt a Népköztársaság útján (ma Andrássy út) egymás mellett fognak kinyitni a nyugati autószalonok”. Pedig még sehol nem volt akkor a rendszerváltás. Alapvetően ő politikus volt, nem véletlen, hogy amikor csak lehetett – a háború előtt is, a háború után is kétszer – börtönbe csukták. A siker közös érdemünk volt. Péter be szerette volna bizonyítani, hogy a popzenének is lehet ugyanakkora, vagy még nagyobb sikere, mint az akkor divatos „őszinte, kőkemény” rocknak. Ehhez

nyilván kellett, hogy fontos pártelvtársak úgy érezzék, a rock rosszat tesz a szocialista embereszménynek.

Amikor Erdőssel elkezdtünk beszélgetni, rájöttem, hogy nagyon sokat tudok tőle tanulni, ő meg rájött, hogy velem lehet beszélni. Egyébként Erdős támogatása ellenére volt, hogy elkaszálták a dalainkat. A Santa Maria nem mehetett egy évig a rádióban, amiatt a sor miatt, hogy „az se baj, hogyha felfedezzük Amerikát”! Igen, állandóan mondogatták, hogy csak az Erdős miatt van sikerünk. De eltelt 35 év a rendszerváltástól, és a Neoton most is megy. Most ki nyomja?

De ki volt a megmondóember? Például amikor Japánba, a Yamaha Fesztiválra először ment ki a Neoton, akkor ön nem is volt ott, mert Erdős szerint ők Ádámra és Évára kíváncsiak. 

Ezt a japánok kérték. Ők úgy gondolták, jobb lenne, ha Ádám és Éva a Neoton Famíliából (illetve ott Newton Family) néven lépnének fel, mert ez jól hangzik angolul, meg a Biblia szerint is, ugye. Ebből volt egy kis feszültség, mert én nagyon amellett voltam, hogy menjen az egész zenekar, de végül, ez tény, ebben az esetben meghátráltam. Nem mondom, hogy kár volt, mert megnyertük a fesztivált a Holnap hajnalig angol verziójával.

A Neoton slágerét épp most dolgozta fel Lotfi Begi, Tolvai Reni és L.L. Junior Pásztor László 80. születésnapjára:

Megnyertük vagy megnyerték?

Jellemző volt Péterre, hogy később, amikor a Yamaha Fesztiválnak volt egy 25 éves, jubileumi nagykoncertje, ahova a korábbi győzteseket, így Ádámot és Évát is meghívták, akkor azt mondta: „Pásztor, te is jössz, te fogsz vezényelni”. Ez kvázi kompenzáció volt, amiért annak idején én nem mentem.

De nem esett rosszul, hogy ön alapította a zenekart, a legtöbb slágert ön írta, és akkor bármilyen okból is, de nem mehetett el a nagy nemzetközi megmérettetésre?

Erről meg az jut eszembe, amikor ültem az ORI-büfében (az Országos Rendező Iroda büféjében), bejött a Somló Tomi, és kérdezte, „Mi van, te miért nem vagy a Yamahán?”. Én meg mondtam, hogy „azért, mert én csak kiküldtem a gyerekeket a nagydíjért”. És ők el is hozták. Az biztos, hogy arra jó volt ez az ügy, hogy rájöjjek, én nem az a fajta exhibicionista vagyok, aki szeret középen táncolni. Onnan már csak egy lépés volt, hogy hátrébb kell állni. Kevesebben ismernek meg, de akkor mi van? A stúdióban viszont én mondom meg, hogy merre hány méter. Szóval, ez inkább inspirált arra, hogy egyre inkább a produkcióban mélyedjek el.

Azért Erdős Péter megítélése sokkal keményebb annál, ahogy ön nyilatkozik róla. Mégiscsak egy főcenzor volt, nem?

Péternek meg kellett felelnie Bors Jenőnek, Borsnak meg kellett felelnie Aczél Györgynek, Aczélnak meg kellett felelni Kádárnak. Erdős a legalsó megfelelési szinten volt. Neki olyat lemezeket kellett átengednie a kezén, ami aztán átmegy Borson, Aczélon. Ennek megfelelően kezelte a dolgokat.

Az azért jelképes, hogy a Neoton Família 1990-ben rögtön megszűnt, miután Erdős Péter meghalt.

Igen. Másnap lett volna egy megbeszélésünk, de arra Éva és Ádám nem jött el. Ezután ők külön utakon folytatták Neoton Sztárjai néven.

Ami önnek nem nagyon tetszett. A névvel kapcsolatban még pereskedtek is.

Nem vagyok jogász, de úgy gondoltam, ha egyszer én alapítottam ezzel a névvel zenekart, az utána hozzám tartozik. Tévedtem. Aki abban a zenekarban valaha is játszott, az – megkülönböztető jelzővel – használhatja a nevet. Így lett az Éva-Neoton, mi pedig csináltuk a Neotont Szulák Andreával, igaz, nem sokáig. Abban az időben jött divatba a playback technika. Valahol Szeged körül egy diszkóban történt, hogy egy srác fellépés közben ütögette a lábam, hogy „ez az, Laci, jól nyomjátok!”. Közben playbackről bohóckodtunk. Rájöttem, hogy ezt én nem akarom csinálni. Ráadásul utána ki is rabolták egy halászcsárda előtt a kisbuszunkat. Úgy döntöttem, hogy ez nekem nem kell, felhagyok az élő zenéléssel, és inkább a stúdiómunkára koncentrálok.

De volt még azért színpadon.

Kétszer. 1998-ban a Sportcsarnok-bulin még felléptem a Neotonnal, már csak azért is, hogy szépen búcsúzzunk el egymástól, és hozzuk helyre a pereskedés okozta rossz viszonyt. Illetve 2005-ben volt egy nagy Népstadion-buli, ott is játszottam. Az volt az utolsó.

Mára akkor teljesen rendezték a viszonyt Csepregi Éváékkal?

Persze. Jóban vagyunk. Ők nagyon ügyesen felépítették magukat, alkalmazkodtak a modern technikai körülményekhez. Engem meg tényleg nem húz a gitár.

A zenét onnantól tehát abszolút felváltotta az életében a Magneoton kiadó.

Egy darabig ez azért párhuzamosan ment. Annak idején még Emesével, a feleségemmel (Hatvani Emese) bementünk a Hungaroton urához, Bors Jenőhöz, és letettünk egy megvalósíthatósági tanulmányt egy cégen belüli önálló kiadóról. „Lacikám, inkább zenéljél” – mondta Bors. De nem tántorított el, elkezdtünk tőkéstársak után kutatni, végül 1990-ben Jakab Gyurival, Bardóczi Gyulával és Joós Istvánnal megalakítottuk a Magneotont.

És olyan előadók lemezeit adták ki, mint Zámbó Jimmy, az Animal Cannibals, az említett Tátrai Band. Elég széles zenei spektrum…

Az első művészeink Pierrot, a Napoleon Boulevard és persze a Neoton volt Szulák Andival. Csináltunk pár felvételt és ősszel beindultunk.

Igazából a Napoleon Boulevard-nak a Legyetek jók, ha tudtok című lemeze vitte el a pálmát, abból már nagyjából nullára kijött a cég.

A feleségem, aki már a 70-es évek közepétől a legtöbb Neoton-szöveget írta, kitalálta, hogy csináljunk filmzene albumot, magyar szövegekkel. Ez lett a Filmslágerek magyarul, aminek első kiadványa óriási siker lett, elkelt belőle kazettán 600 ezer darab. 1991 és 1993 között kijött még két folytatás, azok szintén népszerűek voltak. Ezek már értelmezhető bevételt hoztak. Ráadásul ezek nyomán megjelent Gergely Róbert Emmanuelle-je is, ami külön is óriási siker lett.

„Erdős Péter a legalsó megfelelési szinten volt. Neki olyat lemezeket kellett átengednie a kezén, ami aztán átmegy Bors Jenőn, Aczél Györgyön.”.

Reviczky Zsolt

Hirtelen meg tudták szerezni a külföldi filmzenék szerzői jogait?

Akkoriban nem volt olyan szigorú a szabályozás, mint ma, nem nagyon törődtünk vele, fizettük a jogdíjat az eredeti szerzőknek. Mindenesetre annyira bejöttek ezek a lemezek, hogy Jakab Gyuri azt javasolta, mindhármunknak vegyünk egy-egy Mercedest, persze, nem vettünk. A Flórián téren béreltünk irodának két lakást, és emlékszem, volt olyan nap, amikor az asszisztens onnan egy nejlonzacskóban tízmillió forintot vitt le a bankba. Ez 1991-ben óriási pénz volt.

Nem véletlen, hogy 1992-ben már megjelentek a nagy nemzetközi kiadók is Magyarországon, ha ekkora üzlet volt. A Magneoton például a Warnerhez került.

Igen, jöttek, hogy piacot vásároljanak. Befektettek egy kis pénzt, és kerestek egy csomót.

Hogy választották ki, hogy mely előadókat adják ki?

Jöttek hozzánk demókazettákkal sorra az előadók. Emlékezetes volt az Animal Cannibals megjelenése, akik mondták, hogy csináljunk helyet a falon az aranylemezek között, mondván, hogy oda majd az övék fog kerülni. Jó antré volt. És be is jött. Letettek egy számot, az volt a címe, hogy Takarítónő. Azt gondoltam, hogy ez egy akkora állatság, hogy ez biztos menni fog. Vagy Gesztiék Rapülők projektjét senki nem akarta kiadni, mert azt mondták, magyarul nem lehet rappelni. Mi kiadtuk, fél éven belül óriási siker lett.

Egy zenekar vagy előadó befutásánál melyik a fontosabb, a jó zene vagy a jó marketing?

Idézném nagy tanítómat, Erdős Pétert: a siker titka 25 százalék elkötelezettség, 25 százalék tehetség és 50 százalék szerencse. Azt is meg kellett tanulnom a Péter mellett, muszáj, hogy legyen arca egy zenekarnak. Nálunk ezért nőtte ki magát Csepregi Éva. A sikerhez kell egy fazon, önbizalom, kell a drive, bízni kell abban, amit csinálsz. Egyébként, be kell valljam, Zámbó Jimmyt majdnem elszalasztottuk, miattam. Úgy éreztem, hogy bármilyen jó hangú is ez a pali, de ez a zene nem passzol teljesen a mi profilunkba.

Próbáltam Joós Pistit lebeszélni Jimmyről, szerencsére nem hagyta.

Mára a zeneipar teljesen megváltozott. A kiadóknak mi a dolguk ebben a környezetben, amikor a már a hanglemeznek, a rádiós játszásoknak is alig van szerepe?

Most a netre, az aggregátorokon keresztül tesszük ki a zenéket. Online reklámozzuk, online beszedik nekünk a pénzt, és kifizetik. Ilyen egyszerű. Ugyanaz a dolga a kiadónak, a menedzsmentnek, mint régebben, csak a formátum változott. Ne nézzük le a digitális bevételeket! Van olyan művészünk, aki negyedévenként több milliós nagyságrendben visz haza bevételeket, és van olyan, aki az éhhalál küszöbén van, és kénytelen a zene mellett dolgozni. Aki szerencsés, vagy jó, vagy van protekciója, az fesztiválokon játszik.

A politika mikor szólt bele jobban a zeneiparba, a rendszerváltás előtt vagy most?

Talán a direkt beavatkozás Kádár idején intenzívebb volt, még akkor is, ha minket nem nagyon érintett Erdős villámhárító szerepe miatt. Most indirekt módon, úgy szól bele a politika a popzenébe, hogy kinek ad díjakat, kinek ad támogatást, kinek nem. Lehet, hogy ez sokaknak jobban fáj, nem tudom. A rendszerváltás idején,

amikor Zoltán Erika nagyon ment, behívtak az akkor MSZMP-ből MSZP-vé alakult párt székházába

arról tárgyalni, hogy a nagy pártgyűléseket, kampányeseményeket mindig Zoltán Erika-show-val szeretnék lezárni. Tudtam, hogy ha igent mondok, ha nemet, ebből csak rosszul jöhetek ki. De aztán eszembe jutott a megoldás. Mondtam nekik, hogy nagyon megtisztelő a felkérés, de fontolják meg, biztos, hogy az új pártvezetés egy seggrázós diszkóművésznőt akar a zászlajára tűzni? Így megmenekültünk. Szerintem egy zenésznek alapvetően nem az a dolga, hogy megfejtse a világot. Én semmilyen pártnak nem voltam tagja, nem is hiányzott soha ez, mint ahogy nem hiányzik az állami kitüntetés sem. Jól vagyok így, ahogy vagyok.

Nyitóképünkön Pásztor László – fotó: Reviczky Zsolt