szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csokorba gyűjtöttük, s naponta frissítve közöljük a 2004-es év tíz legnagyobb internetes átverését. Legendák a Bush-szavazók IQ-járól, ál-Kovács munkásőrmundérban, emberevő óriáspókok, repülők Trója ostrománál – többek között ezt hozta nekünk 2004-ben az elektronikus posta.

9. helyezett: "Kovács munkásőr fotója”

Érdekes kép jelent meg november közepén a Duna Nova Press nevű internetes honlapon: egy munkásőr-gyűlést ábrázoló fotó, rajta bekeretezve egy férfi - a honlap szerkesztői szerint Kovács László volt szocialista elnök.

A kép Kovács EU-biztosi kinevezése előtt indult Európa-hódító útra az interneten, s napok alatt körbejárta a brüsszeli intézményeket, majd a magyar sajtót is. Maga az érintett határozottan cáfolta, hogy a fotó őt ábrázolná, hozzátéve: soha semmi köze nem volt a munkásőrséghez.

A kép ráadásul akkoriban került elő, amikor Kovács jelöltsége újra vita tárgya lett az EP-képviselők körében: a lengyel és a cseh konzervatívok éppen ezekben a napokban jelentették be, hogy nem támogatják Kovács biztosi kinevezését.

Néhány nap múlva azonban a Reggel című lap megtalálta a képen látható férfit, s kiderült: az ő 1969-ben készült fényképét küldték ki az Európai Parlamentbe. Az eset idején éppen kórházban lévő, 82 éves budapesti nyugdíjas a lapnak elmondta:

„Nem volt szégyen munkásőrnek lenni. Másokkal ellentétben én ma sem tagadom le. Sajnálom, hogy nem a munkám miatt kerültem az újságok címlapjára”. A család végül nem terelte jogi útra az ügyet.

Holnap egy főként az Egyesült Államokban terjedő levél következik, amely azt állította: az amerikaiak a második világháborúban komolyan elgondolkodtak azon,  kivonják-e csapataikat Európából.

"18 évig dolgoztam a Vatikánban – ez lesz az eddigi legkiszámíthatatlanabb konklávé"

"18 évig dolgoztam a Vatikánban – ez lesz az eddigi legkiszámíthatatlanabb konklávé"

Netanjahuék elfogadták az újabb gázai hadjárat tervét

Netanjahuék elfogadták az újabb gázai hadjárat tervét

Megvan az Újpest új edzője, Horvátországból érkezik

Megvan az Újpest új edzője, Horvátországból érkezik

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós

Súlyos motoros baleset az M85-ösön – nem nézett a tükörbe az autós