Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A turai kastélyszállóhoz kapcsolódó két cég közül az egyik majdnem százmillió forint mínusszal zárt, a másik viszont nyereséges lett.
Nem volt túl jó évük a turai kastélyszállót működtető cégeknek. A Tiborcz István többségi tulajdonában álló hotel tavaly ősszel azzal került be a hírekbe, hogy kiderült, a folyamatos veszteségei miatt átalakítják az üzleti modellt, elkezdték elbocsátani az alkalmazottakat, és lezárták a foglalási lehetőségeket (a honlapjukon most is minden napot úgy jeleznek, mint amelyre nem lehet szobát foglalni).
A most leadott céges beszámolón is látszik, hogy volt baj bőven – ehhez képest meglepő, de még így is hozott pénzt a kastély a miniszterelnök vejének.
Ez első ránézésre ellentmondásos, a magyarázat az: két cég is működik, mindkettőnek ugyanaz a tulajdonosi köre – 76 százalékos tulajdonos mindkettőben Tiborcz az Opten adatai szerint –, a feladatuk kicsit más, ahogy a név is mutatja.
A nagyobb, a TRA Real Estates Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft. az elmúlt években egyszer sem tudott a pozitív tartományban zárni, és ez így lett most is, ezúttal az egy évvel korábbi 12 helyett már 94,6 millió forint veszteséget hozott. Az értékesítésből származó árbevétel nemhogy az inflációt nem tudta követni, még esett is, a 2023-as 761-ről 592 millió forintra, és hiába spóroltak a kiadások csökkentésével is, az eredmény így is negatív lett.
A TRA Real Estates Üzemeltető Kft. ellenben hozott profitot, az előző évi 3,8 után már 41,6 millió forintot. Pedig az árbevétel így is csökkent 75 millió forinttal, de nagyrészt azzal, hogy 41-ről 27 főre csökkentették az alkalmazottak számát, sikerült megfogni a kiadásokat. A nyereségből 41 millió forint osztalékot vettek ki a tulajdonosok, a tulajdoni hányad arányával megegyezően ebből 31 millió juthatott Tiborcznak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”