szerző:
MTI

A két közszolgálati és a két országos kereskedelmi televízió is egyenes adásban közvetíti pénteken II. János Pál pápa temetését.

A Magyar Televízió a közvetítés mellett a nap folyamán több műsorában is foglalkozik az elhunyt katolikus egyházfő életútjával - közölte Holub Katalin szóvivő. Sem reklámot, sem kereskedelmi tevékenységre utaló műsorajánlót nem sugároz a pápa temetésének napján a Magyar Televízió azért, hogy méltó emléket állítson a katolikus egyházfőnek.

A Duna Televízió is megváltoztatja műsorát pénteken: reggel tíz óra és dél között közvetítik az egyházfő temetését, ám előtte II. János Pál életútját bemutató harminc perces filmet tűznek műsorra, a szertartást követően pedig kárpát-medencei harangok szólalnak meg a csatornán. Délután, szintén a kiadott programtól eltérően, II. János Pál, a fiatalok pápája című olasz dokumentumfilmet, este nyolc órától pedig a Karol Wojtyla - a későbbi János Pál pápa - által írt színmű alapján készült, A mi Urunk testvére című lengyel játékfilmet sugározzák.

Az RTL Klubon Szellő István pénteken 10 órától élőben jelentkezik Rómából, ahonnan a kereskedelmi csatorna híradós stábja már múlt péntek óta tudósít - közölte Fazekas László sajtófőnök. Budapestről a vallási műsorokért felelős Dusicza Ferenc kommentálja majd az elhunyt egyházfő gyászszertartását és temetését, a közvetítés kezdete előtt pedig levetítik a pápa életéről szóló filmet, melyet az RTL Klub stábja készített.  

A TV2 délelőtt 10 órától megszakítás nélkül, egyenes adásban sugározza II. János Pál pápa gyászszertartását.  A délutáni műsorsávból ezen a napon a katolikus egyházfő iránti tiszteletből kikerültek a szórakoztató műsorok.
hvg.hu Média

MTV: a kései gyászjelentés miatt felfüggesztették Nikát

A Magyar Távirati Iroda jelentését követő 27. percben az adást megszakítva, élő műsorban, rendkívüli különkiadással jelentkezett a Híradó stúdiója - áll az MTV hvg.hu-nak eljuttatott közleményében. A hírigazgató azonban így is mulasztott, tehát mennie kell.

MTI Média

Hibázott-e a pápa halálakor az MTV?

Csütörtökön rendkívüli ülésen foglalkozhat a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriuma azzal, megfelelően alakította-e műsorát a közszolgálati médium azt követően, hogy Rómában bejelentették II. János Pál pápa halálhírét.

MTI Világ

Róma megáll a pápatemetés napján

Változatlanul százezrek állnak sorba Rómában, hogy bejussanak a vatikáni Szent Péter-bazilikába, s végső búcsút vegyenek a szombaton elhunyt katolikus egyházfőtől. A várakozási idő változó, sokan 10-12 órát is vártak, de már 3-4 órás várakozásra kell számítani.

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között

Vonat ütközött autóval Kismarosnál, hárman haltak meg

Vonat ütközött autóval Kismarosnál, hárman haltak meg

Visszamenőleg ígér ingyenparkolást Zuglóban a fideszes jelölt

Visszamenőleg ígér ingyenparkolást Zuglóban a fideszes jelölt

Bejelentették a 25. James Bond-film címét

Bejelentették a 25. James Bond-film címét

Ufológusroham: szükséghelyzetet készítenek elő Nevadában

Ufológusroham: szükséghelyzetet készítenek elő Nevadában

A Google szerint kár Windowst használni, mert már lejárt lemez

A Google szerint kár Windowst használni, mert már lejárt lemez