szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tizennégyen versenghetnek a Magyar Rádió Rt. elnöki posztjáért - közölte a pályázati csomagok megvásárlási határidejének hétfői lejártát követően az intézményt felügyelő közalapítványnál.

A kuratórium titkárságának közlése szerint négyen vásárolták meg a pályázati csomagot, míg az előző két pályázat tíz indulója nyilatkozott úgy, hogy - változatlan formában vagy átdolgozás után - fenntartja benyújtott anyagát.

A kuratórium nyolctagú elnöksége március 19-én döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a posztra, miután aznap a szükséges kétharmados támogatás helyett csupán négyen voksoltak arra, újabb négy évre Kondor Katalint javasolják az intézmény elnökének.

A médiatörvény rendelkezései szerint az elnök mandátumát egy alkalommal pályázat nélkül hosszabbíthatja meg a kuratórium. Ehhez azonban mind az elnökségben, mind később a nagykuratóriumban kétharmados többséget kell kapnia az indítványnak.

Az első menetben kilencen vásárolták meg a pályázati csomagot, közülük heten nyújtották be anyagukat; noha a kuratóriumi elnökség május 9-én hét szavazattal Such Györgyöt, a Magyar Televízió egykori alelnökét jelöltre a tisztségre, az ugyanaznap tartott nagykuratóriumi ülésen a pályázó nem szerezte meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados támogatottságot.

Az elnökség három nappal később tett közzé újabb pályázati felhívást, amelyre 15-en nyújtották be anyagukat; július 7-i ülésén az elnökség nem tudott jelöltet állítani a tisztségre, ezért még aznap úgy döntött: újabb pályázatot ír ki.

Hét nap

ELUTASÍTOTT SUCH

A Magyar Rádió Közalapítvány (MRKA) nagykuratóriuma hétfőn 14:13 arányban találta alkalmasnak a kuratórium elnöksége...

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak