szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Reklámhét keretében írták alá az új magyar reklámetikai kódexet, amelyben kiemelten szerepelnek az élelmiszerekkel kapcsolatos, valamint az elektronikus úton küldött hirdetések - mondta a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) főtitkára az MTI-nek pénteken. Hargitai Lilla ismertetése szerint a dokumentumot 22 társadalmi szervezet elnöke hitelesítette.

Az MRSZ főtitkára elmondta: az utoljára 2001-ben módosított kódexet a négy év alatt összegyűlt tapasztalatok és az uniós csatlakozás miatti változások alapján javították. A dokumentumba a nyugat-európai országok kódexeinek tanulmányozása nyomán az alkohollal és a gyerekekkel kapcsolatos passzusok is bekerültek, így közelít az uniós irányelvekhez - fűzte hozzá. A főtitkár kiemelte: a fogyatékosok észrevételei is bekerültek a 600 tagot számláló MRSZ etikai útmutatójába, a szabályok be nem tartása pedig szankciókat von maga után.  

A kódex módosítását kezdeményező MRSZ idén először rendezte meg a budapesti Reklámhetet. A pénteken záruló ötnapos rendezvényt a főtitkár sikeresnek nevezte, és elmondta: az előadásokat több százan, főleg egyetemisták látogatták. A Reklámhét, melynek célja a reklám gazdaságélénkítő hatásának, szerepének megismertetetése és a magyar reklámkultúráról kialakult negatív kép javítása volt, elérte célját - vélekedett Hargitai Lilla. Hangsúlyozta: a rendezvényt jövőre is meg kívánják szervezni.

A Reklámhét alatt Egerben zajlott a szakma számára szervezett kétnapos országos reklámkonferencia. A fórum 107 előadása közül Hargitai Lilla kiemelte azt a felvetést, amely szerint a társadalmi célú országos kampányok forrását központosítani kellene. Az egy-egy társadalmi témában több szervezet által sugárzott hirdetéseket a hatékonyság növelése érdekében össze kellene hangolni országos kampány formájában - mutatott rá.

hvg.hu Média

Nem etikátlan a T-Com reklámja

A Magyar Reklámszövetség Reklámetikai Bizottsága és az Önszabályozó Reklámtestület közös állásfoglalásukban elutasították a T-Com Favorit Plusz díjcsomag reklámját kifogásoló beadványokat.

MTI Gazdaság

Versenyhivatali bírság az Euronics reklámújságnak

Kétmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Bravotech Kft.-t, mivel a társaság által megjelentetett, 2005. januári Euronics reklámújság a fogyasztók megtévesztésére alkalmas állításokat közölt.

MTI Média

A reklám imázsán szeretne javítani a Reklámhét

A reklám gazdaságélénkítő hatásának, szerepének megismertetetése, de elsősorban a magyar reklámkultúráról kialakult negatív kép javítása a célja az I. magyar Reklámhétnek - mondták a szervezők az esemény hétfői megnyitóján Budapesten.

MTI Média

EFFIE reklámhatékonysági verseny negyedszer is

Az idén negyedik alkalommal rendezik meg a hazai marketing-kommunikációs szakma reklámhatékonysági verseny díjátadó gálaestjét, az EFFIE-t október 21-én a Thália Színházban; a 68 nevezésből 34 jutott a döntőbe.

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Kiderült, mit mondott Szoboszlaiék edzője, amiért eltiltották

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben