Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. Ha nem mondják, mutatják © Túry Gergely

A szereposztás világos: a kihívó aktív miniszterelnök a "tárgyszerű", a vitára kényszerített exkormányfő a "népszerű". Gyurcsány nyugodtságot, visszafogottságot kíván mutatni, kevés gesztussal, adott pillanatokban tudatosan tartott, megfontoltságra utaló, maga elé pillantó szünetekkel; csak mondanivalójának csúcspontján néz néha szúrósan, máskor rejtett derűvel a partner szemébe.

Orbán sok színnel dolgozik, fő eszköze a gyorsaság mind a reagálásban, mind a kérdésekben. Technikájának többször visszatérő eleme a "nem értettem pontosan, kérem, ismételje meg". Közben folyamatosan pozíciót vált. Hol előrelendül, hol hátradől, arcjátéka szinte folyamatos - a komoly figyelem, az irónia, az elkomorulás jól időzített tükröztetése gyakorlott debattert mutat. Pillantásával egyfolytában követi, fogva tartja partnerét.

Az első igazán drámai összecsapásban Orbán konok következetességgel, támadási pózban vissza-visszatérítené Gyurcsányt a gázár ügyére. Az folytatná is a témát, de más, vitapartnerének szándékától eltérő összefüggésekben. A folytonos közbeszólás, a szinte testileg is ráboruló ellenfél azonban kimozdítja a nyugalom addig hitelesnek látszó szerepéből. Vált tehát: hátradől, előhozza a vagányt, és gesztust váltva robbant: "Ha erővel kívánja nyomni, akkor gyerünk, gázárral! Nyomja, pártelnök úr. Gyerünk gázárral, látom, hogy lendületben van. Hajrá!" De Orbánnak is van ellenszere, feltett kézzel hátradől: "Megadom magam. Ön nyert." Drámai szünet. Gyurcsány arca elmulasztja a diadal kommunikálását, jegyzetei felé néz, láthatóan már a továbbiakra koncentrál. Orbán mosolya viszont azt mutatja, hogy szó sincs vesztett pontról. Eljátssza a "jó, ne erőltessük, ha már ennyire nem akarod" szituációt. Jeles alakítás. Ha lenne közönség, ez biztos taps. De nincs. Nyilvánvaló, a két főszereplő erőssége a spontaneitás.

A végig kerülni akart és ígért számháború megjelenése aztán előhívja a közhelyek sorát, amit hirtelen egy szokatlan, szintén rendezhetetlen drámai momentum szakít meg. Mivel fejből nem megy, az újabb érvek citálásához mindkét vitázó szinte vezényszóra egyszerre kezd szótlanul lapozgatni a dossziéiban. Ez a pici, előre nem elhatározott csönd hirtelen nagyon emberivé varázsolja a szemben álló szereplőket. Mindez anélkül, hogy a korábban létrejött feszültség csökkenne. Kiderül: a véletlen - vagy a Gyurcsány által máskor tudatosan is használt - csend milyen hatásos lehet a politikai előadásban is.

Nem kis próbatétel Orbán számára, amikor Gyurcsány egyszer csak azt mondja: "Azonos helyről jövünk." Orbán vonásai megkeményednek, egy pillanat alatt törlődik az addig rutinosan váltogatott kedélyesen fölényes, atyailag tanítgató, ironizálgató mosoly. Letörli az indulat. Csak mikor kiderül, hogy az ellenfél a hasonló gyerekkori, családi-társadalmi körülményekre gondol, enyhül. Igencsak árulkodó pillanat: a szerepjátszási eszközeit időnként virtuózan variáló Orbán Viktorban mennyi robbanni kész feszültség dolgozik.

Már más kérdés, miként hagyta érvényesülni a tévés közvetítés az említett eszközöket. Az adás első harmadára Gyurcsány Ferenc mögül eltűnt a fal világítása, mert az ablakon besütő nap még a vita tiszteletére sem állt meg az égen. Az egyre sötétedő háttér előtt a miniszterelnök arca egyre sápadtabbnak látszott. Mit gondolhat ilyenkor a néző: "Sápadtnak látom, nyilván megijedt." Pedig csak a technikai tudatlanság érvényesül - érzelmi következményekkel. A vita utolsó harmadában viszont Orbán Viktor orrának jobb oldalára kap egy fénylő pontot, mintha kis gyémánt ékszert viselne - akkorra ugyanis a nap az ő arcát érte így el. Hihetetlenül nagy ilyen esetben a tévés szakemberek erkölcsi és szakmai felelőssége: az ilyen elemi hibák torzítják a képen megjelenő személyiség hatását. Még jó, hogy csak főpróba volt.

HORVÁTH ÁDÁM