szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közeljövőben rendeződhet a Magyar Televízió (MTV) Szabadság téri székházának bérleti ügye - tudta meg a közszolgálati médium menedzsmentjének egy név nélkül nyilatkozó tagjától az MTI.

Először a privatizációs szervezettel rendezik a 2004 eleje óta nem fizetett bérleti díj ügyét, s csak ezt követően állapodnak meg az ingatlant idő közben megvásárló társasággal a jövőről - közölte. Hozzátette: "A kuratórium már jóváhagyta a megállapodás tervezetének szövegét, az ÁPV Rt.-nek azonban kormányjóváhagyást kell kapnia az aláíráshoz: erre várunk".

Az informátor elmondta: mintegy másfél milliárd forintot kell majd fizetniük arra a két évre, amikor nem volt megállapodás a felek között ebben a kérdésben, és azzal számolnak, hogy induláskor éves szinten ugyanennyiért bérelhetik az új tulajdonostól az ingatlant.

Az új tulajdonossal kötött szerződés tervezete szerint progresszíven emelkedne a bérleti díj, "abban téve érdekeltté a feleket, hogy mihamarabb rendezzék a Magyar Televízió elhelyezését" - mondta.

Az MTV 2004 eleje óta nem fizet bérleti díjat a Szabadság téri ingatlanért, arra hivatkozva, hogy amikor azt a kilencvenes években eladták, a vásárló, az ÁPV Rt. vállalta, hogy 2003. december 31-ig új gyártóbázishoz juttatja a közszolgálati médiumot.

MTI Itthon

MTV: átdolgozzák a reorganizációs tervet

Az időközben történt változások miatt át kell dolgoznia az intézmény reorganizációs tervét a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentjének - mondta Rudi Zoltán elnök.

hvg.hu Itthon

Kidolgozták az MTV Etikai Kódexét

Az MTV múlt héten megalakult Választási Irodája kidolgozta és Etikai Kódexbe foglalta a kampány idején követendő műsorkészítési szabályokat, amelyeket azután hoznak nyilvánosságra, miután újságíró-szakmai szervezetek is véleményezték.

MTI Itthon

MTV: nyomozás hűtlen kezelés miatt

Ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Magyar Televízió Közalapítvány egyik volt kurátorának beadványa alapján, amely egyes szerződések felülvizsgálatát kéri.

MTI Itthon

Az MTV szerint félrevezetők a volt kurátor állításai

Hiányos információkra építve téves következtetéseket vonnak le, és félrevezetik az állampolgárokat azok a be- és feljelentések, amelyeket Pós Péter volt társadalmi kurátor tett a Magyar Televízió (MTV) Rt-vel kapcsolatban - áll a közszolgálati médium közleményében.

MTI Itthon

MTV: pert nyertek az elbocsátott televíziósok

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság első fokú ítéletében pénteken jogellenesnek mondta ki, hogy a Magyar Televízió egy évvel ezelőtt rendkívüli felmondással megszüntette Matúz Gábor műsorvezető és Siklósi Beatrix szerkesztő munkaviszonyát. A MTV elnöke közölte: fellebbeznek a döntés ellen.

MTI Itthon

Ösztöndíjas roma gyakornokok az MTV-ben

A médiában megjelenő hiteles romakép kialakítását célul kitűző program indul a Magyar Televízióban (MTV), a kezdeményezés eredményeképpen öt cigány gyakornokot egy éven keresztül foglalkoztat majd a köztévé - közölték a roma ösztöndíjas program elindítói csütörtökön budapesti sajtótájékoztatójukon.

Pete Hegseth szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között

Pete Hegseth szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között

És akkor Donald Trump bemutatta, milyen volna, ha a Süni csoport irányítaná a világgazdaságot

És akkor Donald Trump bemutatta, milyen volna, ha a Süni csoport irányítaná a világgazdaságot

Forma-1: Az élről rajtoló Piastri behúzta a bahreini nagydíjat

Forma-1: Az élről rajtoló Piastri behúzta a bahreini nagydíjat

Tiborczról és 250 milliós Ferrariról készült fotókat tett közzé Hadházy

Tiborczról és 250 milliós Ferrariról készült fotókat tett közzé Hadházy