Tetszett a cikk?

A MOL Rt idén is sportolókat, művészeket, közéleti szereplőket, művészeti egyesületeket, karitatív szervezeteket támogat, s ezeket pénteken a Szépművészeti Múzeumban tartott sajtótájékoztatón mutatta be.

A MOL támogatásával kerül bemutatásra a Madách Színház Producerek című musicalje Szirtes Tamás rendezésében. A konszern műsorsorozata, a MOLto keretében az A38-as hajón világzenei koncerteket szerveznek, és megrendezik a MOL Jazzfesztivál Budapest című programot is. A Muzsikás együttes a konszern segítségével az idén is több tucat iskolában tart rendhagyó énekórát, s egy hegedűre és gordonkára hangszerelt Rákóczi-induló erejéig a tájékoztatón is megvillantotta tudását. Kovács Ákos (művésznevén Ákos) is több éve élvezi a MOL támogatását: 15 hónapos országjáró turnéján összesen 135 ezer ember hallgatta dalait, és a művész fellépett a cég ingyenes karácsonyi koncertjén is.

Az olajvállalat a Művészetek Ősze című programja keretében a Szépművészeti Múzeum 2006-os centenáriumi évét, a Terror Háza Múzeumot és a Magyar Olajipari Múzeumot támogatja. 

A cég által támogatott tehetségek Talmácsi Gábor világbajnoki bronzérmes motorversenyző, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Egy másik fontos sportprogrammal, az OTP-MOL Bozsik Labdarúgó Akadémiával kapcsolatban azonban Ferenc Szabolcs, a MOL kommunikációs igazgatója annyit mondott el, hogy még nincs végleges döntés.  

A sajtótájékoztatón Lehel László, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat vezetője megköszönte a cég támogatását a Temesközi és a romániai árvizek illetve a mátrakeresztesi felhőszakadás áldozatainak megsegítésében, hozzátéve, hogy a MOL Katasztrófa Alapja olyan területeket is támogat, ahová az állami támogatásból nem jut: például a Központi Komplex Mentőcsapatot, amelyik Srí Lankán, Romániában és a legutóbb Pakisztánban segített a rászorultaknak.

A MOL "Segíthetek?" címmel, tehetséges gyerekeknek és fiataloknak idén is kiírt tehetségtámogató programját tavaly az év támogatásává választotta a Kreatív című kommunikációs szaklap.
MTI Világ

Torinóban betiltották az olimpiai főszponzor Coca-Cola termékeit

Bizarr szituáció alakult ki Torinóban, a téli olimpia helyszínén, a városi tanács ugyanis betiltotta a Coca-Cola termékeinek árusítását a nyilvános helyeken. Az ügy pikantériáját az adja, hogy az amerikai üdítőital-gyártó a játékok egyik főszponzora.

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Hatalmas változás jöhet az olcsóbb számítógépeknél – amelyikbe bekerül ez a lapka, az hasíthat

Hatalmas változás jöhet az olcsóbb számítógépeknél – amelyikbe bekerül ez a lapka, az hasíthat

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?