szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Még egyetlen percnyi archív felvételét sem digitalizálta a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) számára a Magyar Televízió. Pedig az MTV eddig 4,25 milliárd forintot kapott az anyagok felhasználási jogának átengedéséért, derült ki a Holub Katalin MTV-szóvivő az MTI-nek adott válaszaiból.

"Tény, hogy a teljesítésnek az a formája, miszerint a bevétel ellentételezéséül szolgáló anyagokat digitális formában átadtuk volna a NAVA-nak, eddig elmaradt. Ennek oka a felek szűkös technikai kapacitása" - közölte.

Holub szerint az MTV-nek - erre alkalmas berendezés hiányában - nem volt módja "üzemszerű mértékű digitalizálásra"; "egyébként erre vonatkozó kötelezettséget a szerződés egyik félre sem ró" és határidőt sem tartalmaz, tette hozzá.

"Ennek ellenére bármely, a listán szereplő kazetta egyedi átadására készek voltunk, és vagyunk. Eddig a NAVA részéről erre igény nem volt" - jegyezte meg. Holub szerint az idei évre vonatkozó szerződést a felek még nem írtak alá, "most folyik az egyeztetés a vitás pontokról"; az ez évi költségvetésben 4,75 milliárd forint szerepel e célra, ám "ebből semmi nem folyt be".

"A tavalyi megállapodás mellékletét képezi az a tételes lista, amely 10 763 óra, bruttó 4 260 016 000 forint értékben tartalmaz archív anyagokat, a szerződés ellentételezéseként". A 2005-ös megállapodás "sehol másutt be nem szerezhető, politikatörténeti jelentőségű dokumentumokat", azaz archív híradó-bejátszásokat és a rendszerváltástól 2004. novemberéig a parlamenti közvetítések teljes anyagát tartalmazza.

hvg.hu Itthon

MTV-DunaTV fúzió: mit hova?

Nem az MTV-t olvasztják majd a Duna Televízióba ahogyan a Népszabadság hétfői szalagcíme hírül adja, hanem fordítva, a műholdas csatorna lesz egyik részlege a köztévének – nyilatkozta a hvg.hu-nak a DunaTV egyik munkatársa.

MTI Média

Tíz évig még biztos sugározhat az MTV

A Magyar Televízió (MTV) üdvözli a médiahatóság szerdán született határozatát, amellyel tíz esztendővel meghosszabbította a közszolgálati médium heteken belül lejáró műsorszolgáltatási jogosultságát.

Trudeau: Annyi esélye sincs, mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Trudeau: Annyi esélye sincs, mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Kanyarodó kamionról repült a jégtábla az autók felé a Gyömrői úton – videó

Kanyarodó kamionról repült a jégtábla az autók felé a Gyömrői úton – videó