szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az alábbi témákat boncolgatta médiabloggerünk ezen a héten. Rádióelnökről, balliberális újságírók eltávolításáról, a kerekasztalbeszélgetés mikéntjéről és függőségekről olvashat.

A Rádió titkosított hangtára
A hosszas huzavona után meglelt és kinevezett rádióelnök, Such György hihetetlen gyorsasággal megtalálta azt a rést, ahol (szerinte) elszivárog a (köz)pénz.


Magyar Hírlap (1968) 1990 - 2006
Most arról beszélünk, hogy a tulajdonossá vált bunkó üzletember tönkreteszi a patinás napilapot, kirugdalja a főszerkesztőt és a ballib kötődésű újságírókat, hogy „a közepet jobbról közelítő” orgánumot építsen. De miért is volna Széles Gábor kötelessége, hogy a korábbi állapotában fenntartson egy erősen hanyatló lapot?


Amikor a svung nem elég
A szolgáltatás eredeti célja, hogy az olvasók itt rövidítve, „kivonatolva” olvashassanak el szövegeket. Hogy milyeneket? Bármilyet. Az önkéntes közreműködők érdeklődésén múlik ugyanis, mi kerül fel ide fel. Szépen, egymás mellett sorakozik tehát egy regény váza, egy asztrofizikai cikk sűrítménye és egy erotikus történet...hm...veleje.


Hogyan vezess kerekasztal beszélgetést
Hogy kerül ez a téma a Médiablogra? Részben azért tartom fontosnak, mert előbb-utóbb bárkivel előfordulhat, hogy felkérik egy ilyen beszélgetés résztvevőjének, vagy moderátorának (ne csóváld a fejed, korábban én sem hittem volna, hogy ilyesmibe csöppenhetek), másrészt egy kerekasztal lényegében semmiben sem különbözik egy tévéinterjútól. Ha megtanulsz kerekasztal beszélgetést moderálni, akkor tudod már azt is, hogyan kell egy tévévitát vezetni.

Médiaszámtan
Csak a számokat nézve szépen levezethető, hogy a változatlan költségek (szerkesztőség, papír, nyomda terjesztés stb.) mellett a bevételek mikor csökkennek egy olyan szint alá, amikor már nem akkora buli kiadni egy lapot. A zuhanórepülés közben érdemes megvizsgálni az alternatív megoldást is. A webes kiadáshoz továbbra is kell szerkesztoséget üzemeltetni, megspórolható viszont a többi (papír, nyomda, terjesztés) költség.  Idáig szép is lenne a dolog, a bibi csak az, hogy a webes újság kizárólag csak hirdetési bevételekre számíthat.

Netfüggőség-gumicsont
Itt szeretném felhívni az elkövetkező netfüggőség-cikkek szerzőinek szíves figyelmét arra az apróságra, hogy az internetezés, mint olyan, korántsem homogén tevékenység. Talán érdemesebb lenne a játékfüggőket, a pornófüggőket, a chatfüggőket stb. vizsgálni.

 

Otthagyja a Magyar Operatőrök Társaságát az SZFE rektorhelyettese

Otthagyja a Magyar Operatőrök Társaságát az SZFE rektorhelyettese

Ők állnak a sárga maszkok mögött: bemutatjuk az SZFE őreit

Ők állnak a sárga maszkok mögött: bemutatjuk az SZFE őreit

Kabinetiroda: Üzleti ajándéknak vett 36 ezer forintos bort Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott

Kabinetiroda: Üzleti ajándéknak vett 36 ezer forintos bort Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott