szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSZP érdeke az lenne, hogy legalább a választásokig kitartson a néma undor időszaka. Az elmúlt napokban Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin üzengetése azonban már a publikumnak is jelezte: robbanás közeli állapotba került a szocialista párt - olvasható Török Gábor blogján.

Érdekes interjút adott tegnap a távirati irodának Szekeres Imre – írja Török Gábor. A politológus idézi is Szekerest, aki szerint "ártanak az MSZP-nek azok a szocialista politikusok, akik most a múltbeli történésekkel vagy a lehetséges jövőbeni pozíciójukkal foglalkoznak, ahelyett, hogy a lehető legjobb választási eredményért dolgoznának. Az MSZP elnökhelyettese szerint a belső viták fontosak, de nem most, hanem a választások után." A bomba tehát ketyeg, Török Gábor szerint azonban időzített: méghozzá közvetlenül a választási vereség utáni hetekre, hónapokra. Akkor kell észnél lenni mindenkinek, aki részese kíván lenni a 2010 utáni szocialista politikának – véli. A politológus elemzését az MSZP-n belüli helyzetről elolvashatja a legfrissebb bejegyzésében, kattintson.

MTI Itthon

Mesterházy: az MSZP csak demokratikus pártokkal fog össze

Egy demokratikus pártnak összefogni csak demokratikus párttal lehet, visszalépni egy demokratának csak olyan javára lehet, aki demokrata - jelentette ki Mesterházy Attila komáromi lakossági fórumán egy Jobbik-aktivista kérdésére, miszerint visszaléptetné-e jelöltjét az MSZP a Fidesz javára a választások második fordulójában.

„Ez bizony hatalmas öngól volt“ – Török Gábor szerint igazi, kocsmai szintű provokálás volt a Menczer–Magyar-összezörrenés

„Ez bizony hatalmas öngól volt“ – Török Gábor szerint igazi, kocsmai szintű provokálás volt a Menczer–Magyar-összezörrenés

Magyar Péter a Bloombergnek: Úgy fogok tenni, mint Donald Tusk

Magyar Péter a Bloombergnek: Úgy fogok tenni, mint Donald Tusk

Perlusz László focis mondással foglalta össze az erőltetett tempójú minimálbér-emelést

Perlusz László focis mondással foglalta össze az erőltetett tempójú minimálbér-emelést

Egyetlen fotóból készít videót az új mesterséges intelligencia, és sétálni is lehet benne

Egyetlen fotóból készít videót az új mesterséges intelligencia, és sétálni is lehet benne