szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A két egymással versengő párt közül az LMP emelkedett ki győztesen, az MDF pedig történelmi vereséget szenvedett, amely három tényezőtől függött - véli Németh Attila a blogján.

A párt belső pozícióharcai és ezzel összefüggésben Dávid Ibolya hatalmi féltékenysége, az SZDSZ-szel kötött hátrányos kompromisszum, aminek több negatív hozadéka lett, mint pozitív, valamint Bokros Lajos mint liberális személyiség beemelése a megújulásra amúgy is nehezen késztethető konzervatív pártba. Az MDF mindenképp hátránnyal indult a választásnak az LMP-vel ellentétben, hiszen a sorozatos botrányok lehetetlenné tették számára, hogy programját sikeresen kommunikálja a választóknak. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy míg az LMP mind a 19 megyében és a fővárosban is tudott listát állítani, addig az MDF-nek csak 17 területi listája volt - olvasható a blogon. Az MDF-fel kapcsolatos teljes elemzést elolvashatja a blogon.
Itthon

Az MDF bejut a parlamentbe?

Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke azt nyilatkozta, hogy a kiszivárgott információk sugallta helyzethez képest jobban áll pártja - olvasható Németh Attila blogján.

hvg.hu Napi merítés

Hány párt lesz a parlamentben?

Országos szinten négy párt bejutása a legesélyesebb, Somogyban a kispártok szereplésétől függ, hány helyen kell második fordulót tartani, a legkiélezettebb küzdelem a 6. választókörzetben várható - olvasható a nemethattila.hu oldalon.

A Meta állítja: nem csökkent a cég bevétele, miután megszüntette a tényellenőrzést

A Meta állítja: nem csökkent a cég bevétele, miután megszüntette a tényellenőrzést

Financial Times-kommentár: A világ populistái nem fognak egyesülni

Financial Times-kommentár: A világ populistái nem fognak egyesülni

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt