szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fidesz javaslata szerint 2014-ben már 198 (+13) fős egykamarás parlament alakulna, maradna a kétszavazatos rendszer, és az egyéni és listás ágak aránya sem változna - írja Török Gábor.

A Fidesz javaslata úgy hozna létre lényegesen kisebb létszámú parlamentet, hogy egyrészt megtartaná a mostani rendszer logikáját, másrészt viszont nem tenné aránytalanabbá a választási eljárást, sőt, valamivel arányosabbá is válhatna a mandátumelosztás. A Fidesz tehát – feltehetően hosszú távú megfontolásokból – nem törekszik arra, hogy saját képére formálja a választási rendszert, azaz nem akar elmozdulni a többségi, győztes mindent visz elven működő mechanizmus irányába. Mindez akár támogathatóvá is teheti az elképzelést egyes ellenzéki szereplők – különösen a Jobbik vagy az LMP – részéről – véli a politológus. A kisebb parlamenttel kapcsolatos teljes elemzésért látogasson el Török Gábor blogjára.
hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: Lázár János okosan kalkulált

Lázár János a héten nem tett mást, mint folyamatosan gesztusoknak látszó időzített bombákat nyújtott át az ellenzéknek. A kormányzásra készülő párt szinte mindenbe belement, ami alapvetően nem veszélyezteti érdekeit - írja Török Gábor.

Három ember, köztük egy gyerek is meghalt az ukrajnai Dnyiprót ért orosz dróntámadásban

Három ember, köztük egy gyerek is meghalt az ukrajnai Dnyiprót ért orosz dróntámadásban

Marabu Féknyúz: NER-kullancs kategória

Marabu Féknyúz: NER-kullancs kategória

VSquare: Trumpék április elején közölték a magyar kormánnyal, hogy „nem aktuális” az adóügyi megállapodás

VSquare: Trumpék április elején közölték a magyar kormánnyal, hogy „nem aktuális” az adóügyi megállapodás

Tiszás aktivista lett a Barackfa-dal énekese, aki régen Orbán Viktor beszédei előtt lépett fel

Tiszás aktivista lett a Barackfa-dal énekese, aki régen Orbán Viktor beszédei előtt lépett fel