szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem lehet tudni, hogy a kormánynak eredetileg is szándékában állt-e a reform, de az utóbbi időben láthatóan egyre nagyobb súlyt helyez a reformokra, egyre növeli a velük kapcsolatos bel- és külföldi várakozásokat - írja Török Gábor politológus.

A reformok ismerősek lehetnek valahonnan, csakhogy a helyzet persze nagyon más, mint négy évvel ezelőtt volt. Akkor Gyurcsány Ferenc második kormánya az elveszett támogatottságát és hitelességét akarta visszanyerni a reformpolitikával, ám ehhez az egyre gyorsuló „bukási spirál” körülményei között sem ereje, sem hátországa nem maradt.

A lejtőn lefelé zuhanó szocialisták képtelenek voltak megértetni és elfogadtatni elképzeléseiket a választókkal, s bár az úgynevezett egészségügyi reformot nagy nehézségek árán keresztül verték a parlamenten, a 2008 tavaszi népszavazás politikai értelemben szinte mindent lenullázott. Az MSZP-sek ezt követően boldogan szabadultak meg „reformdiktátor” koalíciós partnerüktől, és fogadták örömmel a bársonyossá tett reformokat – azaz a nagy semmit - olvasható a blogon. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: mégsem lesz radikálisan új az alkotmányunk?

A tervezet több újdonságot is tartalmaz, ha valóban ennek szellemében készül el az új alaptörvény, akkor két jövendölést biztosan nem teljesít majd be. Egyrészt azokét, akik szerint az Orbán Viktorra szabott félelnöki rendszer véget vet a magyar parlamentarizmusnak, másrészt pedig azokét, akik radikálisan új alkotmányt kívántak, olyat, amelyben a mostaniból szinte semmi sem marad.

Átadták az elismeréseket a Magyar Sajtófotó Pályázat győzteseinek

Átadták az elismeréseket a Magyar Sajtófotó Pályázat győzteseinek

Hankó Balázs egy Brüsszelbe induló Wizz-Air gépre íratta fel, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram jobb, mint az Erasmus

Hankó Balázs egy Brüsszelbe induló Wizz-Air gépre íratta fel, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram jobb, mint az Erasmus

Orosz jelentések szerint újabb ukrán dróntámadás érte Moszkvát

Orosz jelentések szerint újabb ukrán dróntámadás érte Moszkvát

Izrael válaszcsapást mért a jemeni lázadókra a Ben Gurion repülőtér megtámadása miatt

Izrael válaszcsapást mért a jemeni lázadókra a Ben Gurion repülőtér megtámadása miatt