szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kordonokkal vették körül a Szent István Bazilika lépcsőjét, az épület elé kerítést fognak építeni, amit az ígéretek szerint csak éjszakára zárnak be - tudta meg az Urbanista blog.

"Amióta helyrepofozták a Bazilika előtti teret, az valódi magja lett a városnegyed pezsgésének, az addig teljesen átlagos Zrinyi utca a város egyik legszebbjévé lépett elő. A tervezett kerítés viszont egy jókora teret lehatárol ebből: a frontlépcsőt úgy tűnik kettőbe vágja, vagyis azon túl már nem lesz ücsörgés, meg beszélgetés, meg poharazás."

"Természetesen ez utóbbi zavarhatja legjobban a plébániát (meg ami vele jár). Pedig még a legkisebb faluban is legtöbbször egymás mellé esik a két lélekápoló: a templom, s a kocsma. Nem feljelentgetik és lobbistákkal bezáratják a környékbeli helyeket (vagy ha igen, akkor az nem sikerült), hanem a saját területükön emelnek egy kerítést. Ráadásul nem betontömbökből vagy más szemétből építkeznek, hanem egy olyan igényes alkotást hoznak létre, amely harmonizál az épület egyéb vas elemeivel - írja az Urbanista blog szerzője."

A teljes bejegyzést az Urbanista blogon olvashatják.

 

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Nagyon kopnak az olimpiai érmek

Nagyon kopnak az olimpiai érmek

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak