szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor szerint mindig több lesz, ami összeköti őt Horn Gyulával, mint ami elválasztja őket. Nem értjük, mitől lenne ő elfogadhatóbb, mint Gyurcsány Ferenc – írja a Véleményvezér legfrissebb blogbejegyzésében.

Orbán Viktor 80. születésnapja alkalmából Horn Gyulát méltatta. A jelenlegi miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy mindig több lesz, ami összeköti Hornnal, mint ami elválasztja őket. De miért „kivételez" a jelenlegi miniszterelnök Horn Gyulával? És vajon mi lehet az, ami Orbán Viktor szemszögéből megvan Hornban (és már olykor Medgyessyben is), de nincs meg Gyurcsányban? – teszi fel a kérdést a Véleményvezér blog.

Ugyan Gyurcsány Ferencet szokás volt KISZ-vezetőként aposztrofálni és ezáltal az előző rendszer és az azt követő „zavaros átmenet" egyik haszonélvezőjeként ábrázolni, de be kell látni, hogy ebből a szempontból a másik két egykori kormányfő múltja sokkal súlyosabb – írják.

"Horn Gyuláról köztudomású, hogy önként állt be pufajkásnak, és a védekezésként felhozott családi tragédiához kötődő állítólagos indíttatásról pedig kiderült, hogy az események sorrendje miatt valódi motiváció biztosan nem lehetett. Sőt, amikor immáron miniszterelnökként múltjának ezen részét firtatták, a kérdést egy egyszerű és azóta szállóigévé vált 'Na és?' odavetésével intézte el. Horn a '80-as években a kommunista rezsim egyik vezetője volt, és bár a diktatúra oldaláról részt vett a békés átmenet levezénylésében, a rendszerváltozás hősének legfeljebb Németországban tekintik" – olvasható a Véleményvezér blogon, mely szerint nem válaszolható meg a kérdés, hogy Orbán Viktor miért érzi elfogadhatónak Horn Gyulát, vagy éppen más esetben Medgyessy Pétert, miközben Gyurcsányt egyáltalán nem.

A teljes bejegyzést itt olvashatja!

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren