szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jó kezdés után feljöttek a japánok, így az első félidőben örülhettünk, hogy egyáltalán megőriztük a vezetést. A folytatásban lassan nőtt a magyar csapat előnye, majd a hajrában át is vette az irányítást és győzelmet aratott. Mátéfi Eszter csapata a világbajnokság középdöntőjébe jutott.

Most érkezett

Zácsik-gól a végére

Zácsik Szabdra a sípszó előtt beállítja a végeredményt. Magyarország - Japán 35-28


Vérten szerdai sérülése nem jött rendbe, így kihagyta a fontos csatát. Három magyar gól vezette fel a meccset, de ettől nem nyugodott meg a válogatott. Sok volt a hiba, és a japánok is rengeteget rontottak. Átlagban minden két magyar találatra érkezett válasz, így 6-3-tól, a 10. perctől kezdve több poszton cserélt az ázsiai együttes kapitánya. Ettől jobb lett a japán alakulat - főleg támadásban -, negyedóra elteltével 9-6, kisvártatva pedig 9-8 lett az állás. Az egyenlítés sem késett, Szakugava megindulásai után hatszor is eredményes volt. 12-12-nél, a 24. percben Mátéfi időt kért, hátha kilábal a hullámvölgyből együttese. Ha Herr nem fogott volna ziccereket, akkor nagy is lehetett volna a baj. Bódi ötperces gólcsendet zárt le, és így legalább a minimális vezetéssel lehetett elvonulni pihenőre.

A második félidő elején felváltva estek a gólok, majd egy látványos akció végén megint egyenlő lett. Ito kiállítása alatt visszavette az előnyt a Mátéfi-csapat, amely 17-17 után 20-17-re lépett el. Tóth Tímea eredményes szakasza volt ez. A japánok nem törtek meg, szívósan tapadtak a magyarokra. Tóth T. és Uegaki külön gólpárbajt vívott, amikor Tomorit kiállították, de az emberhátrányban nem jött feljebb az ellenfél. A Herrt váltó Triffa fontos szituációkban hárított, és a támadójáték ugyan akadozott, az 50. percben 29-24-re elhúzott a magyar együttes. A végjátékban már nem volt gond - még emberhátrányban sem -, minden csapategység jó teljesítményt nyújtott, és ezzel sikerült teljesíteni a minimális célkitűzést, a középdöntőbe jutást.

"Most már bevallhatom, nagy kő esett le nemcsak az én, hanem a játékosok szívéről is, hiszen az alapcélkitűzést, azaz a csoportból való továbbjutást sikerült teljesíteni - nyilatkozta a meccs után Mátéfi Eszter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - Kellemetlen stílusban játszottak a japánok, nehéz volt felvenni a ritmust. A csapatmunka igazi diadala volt ez. Már az elején elhúzhattunk volna, ekkor sajnos, kimaradtak a ziccerek. Ám a második félidőben látszott, mekkora morális tartása van az együttesnek. A folytatásban a spanyolok, a dél-koreaiak és a kínaiak következnek, nehéz lesz, de nem annyira, mint a románok és a norvégok voltak. Csak az elvégzett munkában bízhatunk, a hitünk megvan ahhoz, hogy a középdöntőben is jól szerepeljünk. Arra a produkcióra kell alapoznunk, amit a norvégok elleni első 45 percben, illetve a románokkal szemben a második félidőben mutattunk."

KÖKÉNY BEA JEGYZETEI
„Jól kezdtük a meccset, de az első percek lendülete után kritikus helyzetben többször is hibáztunk, ezzel pedig magunkra húztuk a kellemetlen stílusban játszó japánokat. Az első félidő ezért keményebb is volt, mint ahogy vártam, de a végére egyre stabilabbá vált a játékunk. A hajrában már nem volt miért aggódni, magabiztos lett a csapat. A kapuscsere ezúttal szerintem kifejezetten jó ütemben történt, nem is lehetett panasz sem Herr Orsira, sem Triffa Ágira. Ettől függetlenül kicsit talán sok hetest fújtak be a bírók a japánoknak, szerintem nem is volt mindegyik jogos. Egyelőre még mindig keményebbnek ítélik meg a mi védekezésünket a játékvezetők, mint az ellenfeleinkét. A középdöntőben Norvégia és Románia kiemelkedik a csoportból, úgy gondolom nekünk nagyobb esélyünk lesz a spanyol-koreai-kínai trióval szemben, mint velük volt. Esetleg még Kína lehet veszélyesebb a hazai pálya miatt.”














2009-ES NŐI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, KÍNA
C CSOPORT, 5. FORDULÓ:
MAGYARORSZÁG - JAPÁN 35-28
(15-14)
Gólszerzők: Tóth T. 8/1, Szucsánszki 7, Bódi 4, Tóth K. 4, Kovacsics 3, Bulath 3, Zácsik 2, Juhász 2, Szabó 1, Tomori 1, ill. Fudzsii 8/4, Uegaki 8/2, Szakugava 6, Arihama 2, Maki 2, Szakamoto 1, Sindzso 1








Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Magyar időkérés a végére

Juhász kiáll, a második félidőben halványabb Szakugava pedig még lő egyet. 34-28 Mátéfi Eszter még kikéri az idejét.

Nagyszerű hajrá

Bódi szerez újabb gólt, Triffa véd, de nincs is miért izgulni. 34-27

Kovacsics gólja két perccel a vége előtt

Kovacsics Anikó teszi megnyugtatóvá az előnyt két perccel a vége előtt. 33-27

Japán időkérés

Triffa újra véd, időt kérnek a japánok.

Menetrendszerű japán hetes

Japán hetes, Tóth Katalint kiálítják két percre. Fudzsii annyira biztosan lövi, mint amennyire a bírók biztosan befújják. 32-27

Szucsánszki hatodszor

Szucsánszki Zita hatodik gólját szerzi, a hajrá jól kezdődik. 22-16 Triffa Ágnes nagyon elkapta a fonalat a magyar kapuban.

Tóth lő, Triffa véd

Tóth Katalin gólja után ötgólos a magyar előny, Triffa újra véd. 31-26

Arihama és Szucsánszki

Arihama és Szucsánszki góljával marad a négygólos különbség. Közben Triffa Ágnes is véd egyet. 30-26

Sokadik japán büntető

Ha nem megy akcióból, megy hetesből. Fudzsii eredményes. 29-25

1 2 3 4 5
10x-es áron vár új gazdára ez a szuperritka Maserati

10x-es áron vár új gazdára ez a szuperritka Maserati

The Atlantic-vélemény: Még a Watergate-nél is nagyobb alkotmányos válság törhet ki az FBI leendő vezetője miatt

The Atlantic-vélemény: Még a Watergate-nél is nagyobb alkotmányos válság törhet ki az FBI leendő vezetője miatt

Bezárták három napra az iskolákat és az óvodákat Nagybányán, mert agyhártyagyulladást kapott két diák

Bezárták három napra az iskolákat és az óvodákat Nagybányán, mert agyhártyagyulladást kapott két diák

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből