szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újabb rakétatámadás ért Afganisztánban szolgálatot teljesítő amerikai katonákat, akik ezúttal ágyúkkal nyitottak tüzet támadóik feltételezett állásaira.

Szerdán ismeretlen támadók öt rakétát lőttek ki a pakisztáni határtól néhány kilométernyire kiépített amerikai támaszpontra. Az afgán fővárostól 175 kilométerre délre található tábornál két foszfortöltetű rakéta csapódott az őrség vonalának északi és déli részére. (Ezek a rakéták nem robbanóerejükkel rombolnak, hanem magas hőfokon égő töltetük pusztítja az élőerőt.) Két másik rakéta célt tévesztett, míg az ötödikről semmit sem tudni. Elayne Kramert, az afganisztáni amerikai katonai erők egyik szóvivője elmondta, hogy a rakétatámadás után a megtámadottak tüzérségi eszközökkel lőtték a támadók feltételezett állásait. Áldozatokról nincs hír.
Az utóbbi időben gyakran támadják rakétákkal az Afganisztánban szolgálatot teljesítő, több mint 10 ezer fős nemzetközi katonai erőt. Az indítósínekről kilőtt rakéták csak ritkán okoznak komolyabb károkat, illetve sebesüléseket. (MTI)

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

Visszahelyezték a fóti gyermekotthon felfüggesztett igazgatóját

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője