szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Háromnapos gyászt rendelt el hétfőn Ahmad Kadirov, a Moszkva támogatásával működő csecsenföldi kormányzat vezetője a pénteken Groznijban elkövetett öngyilkos merénylet áldozatainak emlékére.  A robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma időközben nyolcvanra nőtt.

A nemzeti gyász jegyében hétfőtől három napon át zárva tart minden szórakozóhely, és elmarad minden ünnepség, beleértve az újesztendő köszöntésével kapcsolatos rendezvényeket is egész Csecsenföldön. A csecsenföldi Moszkva-barát kormány székhelyéül szolgáló grozniji épületeket csaknem teljesen lerombolta pénteken az a támadás, amelyben három öngyilkos merénylő mintegy féltonnányi TNT-nek megfelelő hatóerejű robbanóanyagot vitt be két gépkocsival a kormányépületek közé. A merényletben az ITAR-TASZSZ hétfői adatai szerint 80 ember vesztette életét, a sebesültek száma pedig meghaladja a 150-et. A hírügynökség szerint számolni kell azzal is, hogy tovább nőhet a terrortámadás halálos áldozatainak száma, mert a sebesültek közül többnek súlyos az állapota.
Bár a pénteki terrorcselekmény elkövetéséért egyelőre senki sem vállalt felelősséget, egy orosz illetékes szombaton azt közölte, hogy a Muzulmán Testvérek elnevezésű, több országban működő szélsőséges iszlám szervezet egyik közelmúltban Csecsenföldre érkezett vezetője, bizonyos Abu al-Valid adhatott parancsot a merényletre. Ilja Sabalkin ezredes, a csecsenföldi antiterrorista műveletekben résztvevő szövetségi erők egyik szóvivője az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek arról számolt be, hogy a biztonsági szolgálatok információi szerint Abu al-Valid találkozott Samil Bászájev csecsen hadúrral, és közösen határozták el: több jelentős terrorcselekményt hajtanak végre Groznijban és a köztársaság regionális központjaiban.
Sabalkin ezredes arról is tájékoztatta az orosz hírügynökséget, hogy megtalálták Aszlan Maszhadov, a csecsen függetlenségi erők által választott csecsen "elnök" archívumát, benne számos olyan terhelő dokumentummal, amelyek állítólag bizonyítják, hogy Maszhadov személyesen adott utasítást csecsen fegyvereseknek oroszellenes terrormerényletek elkövetésére. Sabalkin ezredes szerint az is bizonyítható a Nozsaj-Jürt körzetében fellelt dokumentumokból, hogy a csecsen lázadók "elnöke" kapcsolatban állt nemzetközi terrorszervezetekkel. A szóvivő szavai szerint a leleplező dokumentumok között van Aszlan Maszhadov 2000 októberi utasítása, amelyben kinevezte Icskerija Köztársaság (a szakadár csecsen állam) kabuli nagykövetét. Akkor még az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szorosan együttműködő fanatikus szunnita muzulmán tálibok voltak hatalmon Afganisztánban. (MTI)

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Óriási baki: idő előtt kiderült a TV2 Házasság első látásra című műsor végeredménye

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata