szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Dél-Korea csütörtökön újabb lépéseket ígért az észak-koreai atomprogram felújítása miatt támadt feszültség enyhítésére. A kommunista vezetésű Észak-Korea decemberben jelentette be, hogy felújítja atomprogramját, december végén pedig kiutasította az országból a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőreit.

Phenjan jelezte, hogy esetleg felmondja az atomsorompó-szerződést, s a Dél-Koreában más okból tapasztalható Amerika-ellenes közhangulatot kihasználva szerdán sürgette Szöult, hogy a háború elkerülése végett Phenjant támogassa az Egyesült Államok és Észak-Korea közti szembenállásban.
Li Te Sik dél-koreai külügyminiszter-helyettes csütörtökön Pekingben kínai kollégájával, Vang Jivel megvitatta az Észak-Koreára történő nemzetközi nyomásgyakorlás lehetőségeit. Szöul nagy reményeket fűz a Kínával és Oroszországgal történő együttműködéshez, mert e két ország ráveheti Phenjant jelenlegi kemény álláspontjának enyhítésére. Kína Észak-Korea egyetlen jelentős ideológiai szövetségese, s támogatja a Koreai-félsziget atomfegyvermentességét. Dél-Korea várhatóan még a héten Oroszországba küldi egy másik külügyminiszter-helyettesét, hogy a moszkvai vezetéssel is tárgyaljanak a válságról. Oroszország már figyelmeztette Észak-Koreát, hogy nem mondja fel nemzetközi jogi kötelezettségeit.
A NAÜ vezetése jövő hétfőn rendkívüli ülést tart, amelyen a Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülése szerint nyilatkozatban elítéli az észak-koreai lépéseket, de nem tárja az ügyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé.
Washingtonban január 7-8-án összeül az Egyesült Államokat, Dél-Koreát és Japánt tömörítő, úgynevezett háromoldalú koordinációs csoport (TCOG). Az ülés napirendjén szerepel majd, hogy folytassák-e két könnyűvizes atomerőmű felépítését Észak-Koreában. Phenjan 1994-ben az Egyesült Államokkal kötött megállapodás keretében e két létesítmény fejében egyezett bele saját nukleáris fejlesztéseinek befagyasztásába.
Közvetlenül a washingtoni tárgyalások után James Kelly távol-keleti ügyekkel foglalkozó amerikai külügyminiszter-helyettes Szöulban találkozik Kim De Dzsung leköszönő és Ro Mo Hjun megválasztott dél-koreai elnökkel. Ezt követően Ro különmegbízottja utazik Washingtonba. A különmegbízottak útjairól Ro decemberben állapodott meg George Bush amerikai elnökkel, hogy összehangolják Észak-Koreával kapcsolatos politikájukat. Kavagucsi Joriko japán külügyminiszter január közepén várhatóan Szöulba látogat.
Az Egyesült Államok a phenjani nukleáris program felújítása körül támadt feszültség ellenére továbbra is szállít élelmiszert Észak-Koreának. Az ENSZ Világélelmezési Programjának révén Észak-Koreának nyújtott amerikai élelmiszersegély mértéke várhatóan nem változik. Egyes becslések szerint a kilencvenes évek második felében akár két és fél millió észak-koreai, a lakosság tíz százaléka is éhen halhatott. December elején az ENSZ a tagországok segítségét kérte 6,4 millió ínséget szenvedő észak-koreai megsegítéséhez. A segélyt mindenekelőtt a hat hónap és 10 éves kor közötti gyerekeknek, terhes nőknek, szoptatós anyáknak és az időseknek szánják. (MTI)

Putyin telefonon hívta fel Szíria új vezetőjét

Putyin telefonon hívta fel Szíria új vezetőjét

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Kiadták a figyelmeztetést: több megyét érintő ónos eső és havazás várható

Kiadták a figyelmeztetést: több megyét érintő ónos eső és havazás várható

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető