szerző:
hvg.hu

A BKV buszvezetői  tevőlegesen nem csatlakoznak a volánosok bérsztrájkjához - nyilatkozta pénteken a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke, szolidaritásuk jelenként azonban hétfőn egész nap kék zászlóval közlekednek majd a BKV autóbuszok.

A BKV Rt.-nél hétfőn kezdődnek az ez évi bértárgyalások, az ehhez szükséges alapadatokat már megkérték a cég vezetőitől. Az elnök közlése szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat 4 ezer dolgozóját érintő buszos ágazat arra számít, hogy náluk sem jön majd könnyen létre a bérmegállapodás.
A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnökének csütörtöki közlése szerint ha vasárnap délutánig nem sikerül megegyezniük a Volán-társaságok idei béremeléséről, akkor a dolgozók január 6-án kétórás sztrájkot tartanak. A sztrájk várhatóan mintegy kétezer autóbuszt érint majd országszerte; a járatok 90-95 százaléka várhatóan el sem indul a telephelyről, mivel indulása a sztrájk megkezdése után volna esedékes.
Inokai Géza, a Közúti  Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke szerint az ország  Volán-társaságainak mintegy 25 ezer munkavállalója elégedetlen a felkínált 5 százalékos idei béremelés mértékével. Az elnök szerint ahhoz, hogy a Volán-társaságok dolgozói elérjék a nemzetgazdasági bérátlagot, több mint 26 százalékos béremelésre lenne szükség az idén. (MTI)

Szíriai kormányerők haladnak északkeletre, hogy útját állják a török támadásnak

Szíriai kormányerők haladnak északkeletre, hogy útját állják a török támadásnak

Orbán Viktor a Facebookon adta ki a feladatot

Orbán Viktor a Facebookon adta ki a feladatot

A "még újabb hullámos" kávézás élménye már erősen a technológiától függ

A "még újabb hullámos" kávézás élménye már erősen a technológiától függ

Mentő és személyautó ütközött Nyíregyházán, egy ember meghalt

Mentő és személyautó ütközött Nyíregyházán, egy ember meghalt

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

Így fest a levegőből a Borkai-birtok – videó

Így fest a levegőből a Borkai-birtok – videó